Almár György - Almár György - Almár György - Almár György -   
      
      

Almár György

(1895-1974)

Almár György, eredetileg Fränkel György (Budapest, 1895. március 2. – Budapest, 1974. január 16.) építész, iparművész, festő, grafikus. A Műegyetemen 1920-ban szerzett építészmérnöki oklevelet, majd 1923-ig Berlinben dolgozott. Itt kezdett el festeni és egy építészeti iroda munkatársaként itt ismerkedett meg a modern funkcionalista belsőépítészettel. 1923-ban hazatért, Ligeti Pál építészeti irodájában dolgozott, majd 1924-ben önálló irodát nyitott. Elsősorban kisebb épületek, családi házak és bútorok tervezésével foglalkozott. Jelentősek a harmincas években megjelent, korszerű lakberendezéssel kapcsolatos művei. Bútortervezés mellett dekoratív falfestéssel is fogalkozott. Festőművészként számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt. Szerkesztője volt az Építés–Építészet című folyóiratnak. A II. világháború után az Építéstudományi Intézetben, az Építésügyi Minisztériumban, majd a Lakótervben dolgozott. Szerkesztette az Építés Építészet c. folyóiratot. 1955-ben nyugdíjba ment, és ettől kezdve a festészetnek élt, a természetközeli tájképek és csendéletek után fokozatosan áttért az absztrakt képek alkotására. Képeit Angliában és Németországban is kiállították. Megalapította az Építők Műszaki Klubjában működő ’Művészetbarátok Körét”, és annak élete végéig elnöke volt. Képei azóta is számos kiállításon szerepeltek és megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galéria, a Miskolci Galéria, a Szombathelyi Képtár és több már galéria gyűjteményében. Legutóbbi jelentős kiállítása 2006-ban volt a Miskolci Galériában.

Aukciós képek
Kiállított képek
E-mail: info@viragjuditgaleria.hu
youtubefacebook