12. Háború utáni és kortárs művek aukciója - I. rész

12. Háború utáni és kortárs művek aukciója - I. rész

Szürnaturalista művekkel és egy igazi különlegességgel, a hazai aukciókon csak elvétve előforduló Hantaï Simon meglepetés festményével indítja el az idei aukciós szezont a Virág Judit Galéria. A 12. Háború utáni és kortárs művek aukcióján kalapács alá kerül többek között Fajó János, Kassák Lajos, Lakner László egy-egy kiemelkedő remekműve is.

Hantaï Simon, a leghíresebb magyar absztrakt festő feltűnése igazi nóvum a hazai műkincspiacon. A művész iránti hatalmas nemzetközi érdeklődést jól jelzi, hogy 2016-ban 4 millió euróért, vagyis több mint 1,4 milliárd forintért kelt el az egyik festménye a Sotheby’s párizsi aukcióján. Hantaï 1948-ban Párizsban telepedett le, utána soha többé nem jött vissza Magyarországra – modern művein megelevenedő különleges világát nem hagyományos eszközökkel, hanem pengével, ronggyal, szivaccsal alkotta meg.

Fajó János Piskóták III. című, örömöt sugárzó, lüktető hatású képe a művész egyik első festménye, amelyen az ikonikussá vált babapiskóta formát használta. A nagyméretű, múzeumi kvalitású kép 10 millió forintos kikiáltási árról indul.

Kassák Lajos Kompozício No.3. című képe 1960-ban született, majd egy neves párizsi galéria kiállításán is szerepelt.

Lakner László szürnaturalista korszakának darabjai csak ritkán kerülnek kalapács alá a hazai műkincspiacon. A 7,5 millió forintról induló Csendélet című kép ezért igazi ritkaság a műgyűjtők számára. 

Részletek

Élő aukció: 2023. április 23. (vasárnap) 18 óra
Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ, Bartók Terem
Kiállítás: 2023. április 11-22. minden nap 10-18 óra között a Virág Judit Galériában

12. Háború utáni és kortárs művek aukciója - I. rész

Körpanoráma

12. Háború utáni és kortárs művek aukciója - I. rész tételei

103

Nádler István (1938-)

Zug, 2003

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
105

Fehér László (1953-)

Daddy fotelban, 1997

Kikiáltási ár: 2 600 000 Ft
106

Szűcs Attila (1967-)

Falat hengerező, 2002

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
107

Keserü Ilona (1933-)

Felszálló hangzat, 2014

Kikiáltási ár: 13 000 000 Ft
109

Kepes György (1906-2001)

Kék kompozíció, 1980

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
110

Fehér László (1953-)

Séta a Gellérthegyen, 1995

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
111

Gyarmathy Tihamér (1915-2005)

Budapest

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
112

Hencze Tamás (1938-2018)

Sötét tér, 1996

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
113

Bálint Endre (1914-1986)

Angyal és Patkó, 1970

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
114

Ország Lili (1926-1978)

Agyagtábla, 1970

Kikiáltási ár: 2 600 000 Ft
115

Romvári Márton (1975)

Fénygömbök, 2012

Kikiáltási ár: 900 000 Ft
116

Lantos Ferenc (1929-2014)

Hegyes geometria I., 1969

Kikiáltási ár: 1 300 000 Ft
117

Lantos Ferenc (1929-2014)

Kompozíció, 2008

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
118

Gyarmathy Tihamér (1915-2005)

Láthatatlan, 1950

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft
119

Nádler István (1938-)

Kék kompozíció, 1991

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
121

Koncz Béla (1925-2002)

Hommage à Bartók

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
123

Fajó János (1937-2018)

Piskóta

Kikiáltási ár: 2 800 000 Ft
124

Fajó János (1937-2018)

Fehér metszés, 1967-91

Kikiáltási ár: 260 000 Ft
126

Demény Miklós (1939-2010)

Pingpongozók, 1990

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
127

Aknay János (1949)

Emlék, 2008

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
129

Ádám Zoltán (1959)

Cím nélkül, 1986

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
131

Molnár Vera (1924)

Hipertranszformáció, 1982

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
132

Wahorn András (1953-)

Calgary lángoló ember, 1992

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
133

Fehér László (1953-)

Csók, 1991

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
134

Vojnich Erzsébet (1953)

Indirekt kapcsolat

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
135

Tolvaly Ernő (1947-2008)

Claude Monet háza, 1991

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
137

Matzon Ákos (1945)

Rács-szalag, 2022

Kikiáltási ár: 700 000 Ft
138

Maurer Dóra (1937-)

B.13. Kuhn Emil emlékére, 1971

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
140

Erdély Miklós 1928-1986

Guruló színház, 1985

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
141

Kontraszty László (1906−1994)

Krapp, 1977

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
142

Góra Orsolya (1975)

Az idő suhanása 6, 2022

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
143

Bak Imre (1939-2022)

New York II., 1997

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft
144

Gábor Áron (1954)

Puha bíbor, 2011

Kikiáltási ár: 900 000 Ft
145

Fajó János (1937-2018)

Pepe (1, 2, 3 és fél), 1998

Kikiáltási ár: 6 500 000 Ft