10. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2022. NOVEMBER)

10. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2022. NOVEMBER)

Kiemelkedő anyaggal készül novemberi kortárs aukciójára a Virág Judit Galéria. Kalapács alá kerül az ismert műgyűjtő, Nudelman László a háború utáni korszakra koncentráló gyűjteményének számos darabja is: Maurer Dóra a matematikán és az ismétlésen alapuló konceptuális alkotása, a Mennyiségtábla 1972-ből, illetve Korniss Dezső szentendrei motívumokat alapul vevő, szürrealista műve, valamint Fajó János, a klasszikus avantgárdot idéző hardedge képe, a Fehér rés (1997). A aukciós kínálatban szerepel többek között Nádler István egy korai, a geomterikus irányzathoz köthető remekműve, a Gyász IV. (1977). Az Overlappings Maurer egy fontos képsorozatának darabja, ahol a különböző színek többféle módon kerülnek interakcióba, és ezáltal új színrétegeket alakítanak ki. Keserü Ilona Mind-képsorozatának címe a színek, valamint az emberi bőrszín sokszínűségére utal. Színkísérletei során Keserü azt vizsgálta, hogyan harmonizál egymással a szivárvány összes színe és árnyalata az ember bőrszínének árnyalataival.

Részletek

Időpont: 2022. november 13.

Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ Bartók terem

10. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2022. NOVEMBER)

Körpanoráma

10. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2022. NOVEMBER) tételei

102

Szüts Miklós (1945)

Szoba fehér sámlival, 1997

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
103

Braun András (1967-2015)

Szépia, 2007

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
104

Szűcs Attila (1967-)

Vízesés, 1997

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
106

Csernus Tibor (1927-2007)

Place Godeau, 1984

Kikiáltási ár: 900 000 Ft
107

Alexander Tinei (1967)

Birthday party, 2006

Kikiáltási ár: 700 000 Ft
108

Csernus Tibor (1927-2007)

Nyár, 2007

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
110

Vető János (1953)

Udo Kier, 1978-1979 körül

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
111

Braun Vera (1902-1997)

Cím nélkül

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
112

Tolvaly Ernő (1947-2008)

Lomb és ablak, 1995-1999

Kikiáltási ár: 3 400 000 Ft
114

Gyarmathy Tihamér (1915-2005)

Forgószél, 1965

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
116

Aknay János (1949)

Viszonyok, 1977

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
117

Balogh László (1930)

Elmozdulás, 1983

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
118

Hortobágyi Endre 1941- 1998

Cím nélkül

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
119

Paizs László (1935-2009)

Föld ahol éltünk, 2009

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
121

Wahorn András (1953-)

Amelyik kutya ugat, 1991

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
122

Harasztÿ István (1934-2022)

Kompozíció, 1995

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
123

Heiling György (1939-2014)

Alakok, 1980-as évek

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
124

Sas Miklós (1976)

Szimmetria és torzítás, 2003

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
125

Berczeller Rezső (1912-1992)

Neptunusz

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
126

Várnagy Ildikó (1944)

Kompozíció

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
127

Vasarely Victor (1906-1997)

Akto-folklore

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
128

Vasarely Victor (1906-1997)

Lapidaire-J

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
129

Bartl József (1932-2013)

Emlékek, 1980

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
131

Ef. Zámbó István (1950-)

Alak, 2008

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
134

Ef. Zámbó István (1950-)

Tangás torzó, 1991

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
135

fe Lugossy László (1947- )

Buddha, 1998

Kikiáltási ár: 340 000 Ft
136

Deim Pál (1932-2016)

Árnyékban

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
137

Jakovits József 1909 - 1994

Sabbath

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
138

Bán Béla (1909-1972)

Táncosok, 1971

Kikiáltási ár: 260 000 Ft
139

Molnár Sándor (1936-)

Metamorfózis, 1983

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft
140

Koncz Béla (1925-2002)

Folyamatábra I.

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
142

Bukta Imre (1952-)

Kút, 2003

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
143

Győri Márton (1979)

Tiszta szférák, 2008

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
144

Orosz Gellért (1919-2002)

Tündöklő, 1969-1973

Kikiáltási ár: 700 000 Ft
146

Vasarely Victor (1906-1997)

Flaari

Kikiáltási ár: 900 000 Ft
147

Nádler István (1938-)

Cím nélkül, 2006

Kikiáltási ár: 3 400 000 Ft