9. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA

9. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA

A 25 éves évfordulónk alkalmából rendhagyó aukcióval készülünk. Lakner László a nagyközönség számára ismeretlen remekműve, Fehér László egy korai, fotórealista alkotása, Gyarmathy Tihamér különleges, absztrakt expresszionista festménye, továbbá Rozsda Endre, Maurer Dóra, Keserü Ilona, Lantos Ferenc, Birkás Ákos és Tót Endre munkái is kalapács alá kerülnek.
Lakner László festménye Amerika és a Szovjetunió közti űrkutatással kapcsolatos versengésnek állít emléket a hetvenes években. Az űrkorszak szinte mindenkit megmozgatott, és a művészekre egyaránt termékenyítőleg hatott. Fontos téma lett maga az űr, és a róla való ábrándozás a vasfüggöny mindkét oldalán. Az Overlappings Maurer egy fontos képsorozatának darabja, ahol a különböző színek többféle módon kerülnek interakcióba, és ezáltal új színrétegeket alakítanak ki. Keserü Katalin Mind-képsorozatának címe a színek, valamint az emberi bőrszín sokszínűségére utal. Színkísérletei során Keserü azt vizsgálta, hogyan harmonizál egymással a szivárvány összes színe és árnyalata az ember bőrszínének árnyalataival. Ennek a korszaknak kiemelkedő darabja a most aukcióra kerülő Mind 2.

A Jubileumi aukció alkalmából minden kedves vevőnknek vásárlási kedvezményt adunk.
A 23%-os aukciós jutalék helyett, kizárólag a mostani aukción 13%-os jutalékkal tudnak vásárolni.

Részletek

Élő aukció: 2022. június 1. (szerda) 18 óra
Kiállítás: 2022. május 14-30. minden nap 10-18 óra között a Virág Judit Galériában
(május 18-án, szerdán 12-18 óra között)
Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ Pátria terme
Tárlatvezetés:
május 18. szerda 16 óra – Kelen Anna
május 19. csütörtök 17.00 óra – Bellák Gábor művészettörténész
május 27. péntek 16 óra – Bán Gabriella
május 28. szombat 11 óra – Hársfalvi Magdi

9. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA

Körpanoráma

9. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA tételei

1

Keserü Ilona (1933-)

Lebegő, 1980

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
2

Lantos Ferenc (1929-2014)

Kompozíció, 2006

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
4

Konok Tamás (1930-2020)

Kollázs, 1969

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
5

Bak Imre (1939-2022)

Kapu, 1970

Kikiáltási ár: 200 000 Ft
6

Nádler István (1938-)

Gesztus, 1993

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
8

Frey Krisztián (1929-1997)

Cím nélkül, 1991

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
9

Gellér B. István (1946-2017)

Cím nélkül

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
10

Melcher Mihály (1953)

Szoba kis kék ablakkal

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
11

Melcher Mihály (1953)

Égi madár

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
13

Wahorn András (1953-)

The Dancer of the King, 1997

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
14

fe Lugossy László (1947- )

Sárga állat, 1997

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
15

El Kazovszkij (1950-2008)

Quartett III., 1982

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
16

Korga György (1935-2002)

Ufó, 1993

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
17

Ujházi Péter (1940)

Porond, 2006

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
19

Braun András (1967-2015)

Fehérmáj 2., 2006

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
20

Csáji Attila (1939-)

Pajzs-jelrács

Kikiáltási ár: 900 000 Ft
21

Bartl József (1932-2013)

Kompozíció, 1991

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
22

Deim Pál (1932-2016)

Kapu, 1988

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
23

Maurer Dóra (1937-)

Overlappings 9., 2002

Kikiáltási ár: 15 000 000 Ft
24

Bada Dada Tibor (1963-2006)

Tábori élet

Kikiáltási ár: 750 000 Ft
26

Klimó Károly (1936-)

Lángok a szabadban, 2008

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
27

Balla Attila (1959)

Kompozíció

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
28

Tót Endre (1937)

Your rain, my rain, 1971/2013

Kikiáltási ár: 2 800 000 Ft
29

Frey Krisztián (1929-1997)

Cím nélkül

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
31

Bak Imre (1939-2022)

Cím nélkül, 1968-as Mappa

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
35

Lantos Ferenc (1929-2014)

DÉDÁSZ fríz (részlet)

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
36

Nagy Gábor (1949)

Víziember I., 1980

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
37

Kovács Péter (1943)

Lény (Hát), 1996

Kikiáltási ár: 460 000 Ft
38

Haász Katalin (1971-)

Eliptoid IV., 2006

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
40

Réth Alfréd (1884-1966)

Kompozíció

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
41

Szurcsik József (1959-)

19 hold, 2009-2010

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
42

Lakner László (1936-)

Cím nélkül, 1970 körül

Kikiáltási ár: 16 000 000 Ft
43

Beöthy-Steiner Anna (1902-1985)

Kompozíció

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
44

Demény Miklós (1939-2010)

Vidámpark, 2008

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
45

Kolozsváry Zsigmond (1899-1983)

Binic, 1968

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
46

Müller Árpád (1961-2006)

Lovag, 1986

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
47

Fehér László (1953-)

Éljenzett, 1975

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
48

Bánki Ákos (1982-)

Kompozíció, 2003

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
50

Halász Károly (1946-2016)

Kék 1.

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft