72. Tavaszi aukció

72. Tavaszi aukció

A tavaszi aukció egyik szenzációja Nemes Lampérth József csendélete. A Virág Judit Galéria a magyar festőzseni, a mindössze 33 évet élt Nemes Lampérth József különleges csendéletét árverezi el.

Nemes Lampérth József a huszadik századi magyar avantgárd festészet történetének egyik legizgalmasabb életművét alkotta meg. Tragikusan fiatalon, 33 éves korában érte a halál, fő műveit mindössze tíz év leforgása alatt alkotta meg. A Csendélet cserepes növényekkel és tányérral című, 1916-ban megalkotott olajfestménye 65 millió forintos kikiáltási árról indul a galéria klasszikus műveket felvonultató, tavaszi aukcióján.

Az árverés másik szenzációja Tihanyi Lajos tájképe 1911-ből. Az egykor a Korda gyűjteménybe tartozó Szomolnoki tájkép Tihanyi egyik kedvenc darabja volt, mely számos jelentős nemzetközi és magyar tárlaton, köztük a Panama-Pacific világkiállításon San Franciscóban és a New York-i Brooklyn Museumban is bemutatásra került.

A két remekmű mellett továbbá Aba-Novák Vilmos, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József, Scheiber Hugó, illetve Vaszary János kiemelkedő alkotásai is megtekinthetőek lesznek az aukciós kiállításon.

Részletek

Időpont: 2023. május 17. (szerda) 18 óra
Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ Pátria Terem
Kiállítás: május 4-16. minden nap 10-18 óra között a Virág Judit Galériában

72. Tavaszi aukció

Körpanoráma

72. Tavaszi aukció tételei

54

Glatz Oszkár (1872-1958)

Anya gyermekével, 1936

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
55

Ferenczy Károly (1862-1917)

Fejkendős lány, 1898

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
57

Vajda Lajos (1908-1941)

Önarckép ingujjban, 1925

Kikiáltási ár: 1 100 000 Ft
58

Scheiber Hugó (1873-1950)

Kalapos férfi

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft
59

Koszta József (1861-1949)

Muskátli, 1925 körül

Kikiáltási ár: 7 500 000 Ft
60

Molnár-C. Pál (1894-1981)

Vörös fotel

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
61

Czene Béla (1911-1999)

Akt római háttérrel, 1982

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
63

Czóbel Béla (1883-1976)

Zeebruggei bárkák, 1905

Kikiáltási ár: 24 000 000 Ft
65

Aba-Novák Vilmos (1894-1941)

Mese, 1938

Kikiáltási ár: 2 600 000 Ft
67

Scheiber Hugó (1873-1950)

Parkban

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
68

Rippl-Rónai József (1861-1927)

Rózsák, 1905

Kikiáltási ár: 6 500 000 Ft
70

Molnár-C. Pál (1894-1981)

Beszélgetők

Kikiáltási ár: 360 000 Ft
73

Neogrády László (1896-1962)

Havas táj

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
77

Kerényi Jenő (1908-1975)

Angyalka, 1958 után

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
78

Pásztor János (1881-1945)

Hógolyózó fiúk

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
80

Pór Bertalan (1880-1964)

Erdőben, 1911

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
81

Vörös Géza (1897-1957)

Ősz a tóparton, 1933

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
82

Ferenczy Károly (1862-1917)

Est I., 1912

Kikiáltási ár: 18 000 000 Ft
83

Csernus Tibor (1927-2007)

Ócskapiac, 1980

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
86

Réth Alfréd (1884-1966)

Csendélet, 1926

Kikiáltási ár: 3 400 000 Ft
87

Réth Alfréd (1884-1966)

Aktok tájban, 1909

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
89

Czóbel Béla (1883-1976)

Kékruhás nő

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
92

Egry József (1883-1951)

Rakodómunkások, 1911-1912

Kikiáltási ár: 7 000 000 Ft
93

Györök Leó (1847-1899)

Tájkép, 1879

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
94

Mednyánszky László (1852-1919)

Trén

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
96

Kádár Géza (1878-1952)

Őszi napfény

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
98

Gyenes Gitta (1888-1960)

Pierrot, 1943

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
99

Kádár Béla (1877-1956)

Női portré

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft