Berlin – Budapest 1919-1933
Klasszikus kiállítás

Berlin – Budapest 1919-1933

2016-10-25

Kiállítás: 2016. október 25. – november 27.

Helyszín: Virág Judit Galéria

A 19. század második felétől megnyíltak Európa kapui a magyar művészek előtt. Eleinte elsősorban Münchenbe mentek képezni magukat, hogy a legújabb trendeket megtapasztalják, azonban a 20. századtól ezt a szerepet átvette Párizs, Berlin, majd Róma. A Berlin-Budapest című nagysikerű tárlat a Virág Judit Galéria kiállítás-sorozatának első része, amely az 1920-as évek kulturális központjának számító Berlin és a magyar avantgárd művészek kapcsolatát járta körül. Mivel ez az időszak viszonylag pontosan ki van már kutatva az egyes életműveken keresztül, ezért a Belin-Budapest tárlaton inkább a művészeti hálózatok és kapcsolatrendszerek kerültek előtérbe, amelyek illeszkednek a korszak kutatásának nemzetközi trendjébe. A 148 művet bemutató interaktív kiállításhoz album is készült, melyben a kiállításon látható képeken felül, egyéb művek is belekerültek. A következő kiállítás 2017 folyamán Párizzsal foglalkozott. A kiállítás elnyerte az Opus Mirabile díját 2016-ban.