Mattis Teutsch János kiállítása, 2021
Klasszikus kiállítás

Mattis Teutsch János kiállítása, 2021

2021-06-12

Kiállítás: 2021. június 12. – július 30.

Mattis Teutsch János 1884-ben született az erdélyi Brassóban, ahol élete jelentős részét töltötte, és a helyi faipari szakiskolában oktatott. Festményeit, grafikáit és szobrait szinte kivétel nélkül otthonában készítette, többnyire teljes művészi és szellemi izolációban. Életének és munkásságának látszólagos elzártsága és provincialitása ellenére Mattis Teutsch kiemelkedő módon járult hozzá az 1910-es és 1920-as évekbeli európai avantgárd művészetéhez. Alkotásai egy-egy periódusban meghatározták a nyugat- és kelet európai modernista kiállítóhelyek programját és számos avantgárd folyóirat arculatát. Megfordult Münchenben, Párizsban vagy Berlinben, mégis hű maradt hőn szeretett városához: aktív karrierjének szinte minden évében önálló kiállítást rendezett Brassóban a legújabb munkáiból.

Mattis Teutsch munkássága számos, látvány alapján egymástól jól elkülöníthető periódusra osztható, azonban a mögöttes eszmei, ideológiai tartalom tekintetében hatalmas életműve egyáltalán nem heterogén. Az 1910-es évek vibráló tájképei, az első háború utáni évek totális absztrakcióba hajló Lelki virágai, a késő 1920-as évek monumentális figurális kompozíciói és az 1940–1950-es évek „konstruktív realista” életképei, mind egy koherens művészi program mentén jöttek létre, amelyet Mattis Teutsch élete során több elméleti írásában is kifejtett. Művészetének kiindulópontja mindig az ember volt, célja pedig az „új ember” megalkotása. Ebből a pozícióból nyúlt a tájkép műfajához, a totális absztrakcióhoz

Mattis Teutsch eredetileg szobrászként végzett, tanulmányait Brassóban, Budapesten, majd Münchenben végezte. A festészet és a grafika felé a párizsi útja alkalmával fordult a figyelme, ahol 1906 és 1908 között megismerte a francia főváros művészeti életében ekkor bekövetkezett radikális változásokat, és a posztimpresszionista, fauve és korai kubista művészeket. Sajátos festészeti stílusát az 1910-es évek első felében, Brassóban érlelte ki. Mattis Teutschot szülővárosa és saját identitása is három különböző közeghez kötötte: egyszerre mozgott otthonosan a magyar, a román és a német kultúrában is. Ennek köszönhetően alkotásai az 1910-es és 1920-as években egyszerre voltak jelen mindhárom ország modern művészeti életében.

Mattis Teutsch életműve európai rangú: egy technikailag felkészült, társadalmilag elkötelezett és elméleti síkon is gondolkodó művész logikusan és jól strukturáltan felépített munkássága. Semmiképp sem a nemzetközi avantgárd tendenciák másolásából vagy adaptálásából, hanem ember és természet együtt létezésének ősi forrásából merítette ihletét. Alkotásainak létrejöttét éppen annyira meghatározta a szülővárosát körülvevő hegyek bükkerdőinek felfedezése, mint a kortárs művészeti tendenciák figyelemmel kísérése.

Éber Miklós gyűjteményének feldolgozásával és bemutatásával most újabb lehetőség nyílik Mattis Teutsch életművének még teljesebb megismerésére.