Private Sale
Klasszikus kiállítás

Private Sale

2021-06-12

Kiállítás: 2021. június 12. – július 30.

Az egykori Bedő-gyűjtemény főműve, Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festménye is megtekinthető június 12. és július 30. között a Virág Judit Galériában, ahol egyszerre négy kiállítás lesz látogatható. Mattis Teutsh János az avantgárd kimagasló alakja, műveinek eddigi legteljesebb és legátfogóbb tárlatát Éber Miklós gyűjteményén keresztül ismerhetik meg az érdeklődők. Radák Eszter legfrissebb munkáit mutatja be, Demény Miklós alkotásaiból pedig a teljes életművet átfogó válogatás lesz látható. Emellett egy 13 képből álló tárlat is megtekinthető többek között Csontváry, Rippl-Rónai József, Keserü Ilona, Maurer Dóra, Bak Imre, Lakner László és Nádler István műveivel. A kiállításokon minden műalkotás megvásárolható.

Csontváry Kosztka Tivadar művei csak nagyon ritkán bukkannak fel a műkereskedelemben. A Hídon átvonuló társaság legutóbb 2006-ban szerepelt a Virág Judit Galéria aukcióján, azóta magángyűjteményben volt. A művész egyik legtöbbet reprodukált alkotásának szimbolikáját régóta kutatják, azonban eddig még senkinek sem sikerült igazán feltárni. A dinamikus kompozíciójú festményt mesebeli álmodozó figurák, vadászok, lovasok, köztük egy amazon, bohócok, gyermekét karjában tartó anya, tétova férfiak népesítik be. A Hídon átvonuló társaság is azok közé az alkotások közé tartozott, amelyeket a művész a közönség elől rejtve, a bérelt patikájában őrzött. A közönség először a festő halála után 11 évvel, 1930-ban az Ernst Múzeum Csontváry kiállításán láthatta. A ritkán látható festmény a Virág Judit Galéria válogatás kiállításán most újra megtekinthető, mellette Rippl-Rónai József kukoricás képeinek egyik legszebb darabja, az Anella virágot tart, valamint Nádler István, Keserü Ilona, Maurer Dóra, Fajó János, Fehér László, Lakner László kiemelt alkotásai és Bak Imre négy festménye is látható lesz.