André Kertész
André Kertész

André Kertész

<

André Kertész

(1894-1985)
Kertész Andor budapesti kiskereskedő fiaként született. Szülei Kohn Lipót és Hoffmann Ernesztina voltak. Apját 15 éves korában elvesztette, és gyerekkorának nagy részét rokonoknál Szigetbecsén töltötte, ami később egész világlátására nagy hatással volt. Még 14 éves korában kapott egy – mai szemmel nézve – nagy és nehézkes fényképezőgépet apjától. Szerelmi bánatában önkéntesként bevonult, és a Monarchia hadseregében részt vett az első világháborúban. Állvány nélkül is használható második gépével már frontkatonaként érdekes képeket készített. 1915-ben megsebesült, és több mint két évig Esztergomban ápolták. Az esztergomi uszodában készítette például híres „víz alatti úszó” fotóját. 1918 októberében Brassóban fényképezte a hazainduló katonavonatokat, a felbomló hadsereget. A béke beköszönte után még intenzívebben kezdett fotózni. Sokat kísérletezett, játszott a fényekkel, sziluetteket, és más, az absztrakt határát súroló témát fotózott. Emellett – már a kezdetektől – sokat fotózta a hagyományos vidéki magyar hétköznapokat. Sokáig úgy tudta, legtöbb 1914 előtt készült fotója elveszett. 31 éves korában teljesült álma, budapesti hivatalnokéletét a párizsi művészvilágra cserélte. Itt élte legboldogabb napjait, a Montmartre művészei között szabadon, kötöttségektől mentesen fotózhatott. Picasso, Piet Mondrian, Marc Chagall, Calder, Brassaï, a filmes Eisenstein és más festők, képzőművészek tartoztak mindennapos baráti köréhez. 1926-ban Beöthy István szobrász műtermében készítette el egyik legismertebb felvételét a Szatirikus táncosnőt (1926), melynek modellje Förstner Magda kabarétáncos volt. Kameráját még párizsi évei alatt egy kis 35 mm-es Leicára cserélte, ettől kezdve feltűnés nélkül, naplószerűen fotózhatta környezetét, nagyot változott stílusa, melynek legjobb példája a külvárosi pillanatot megörökítő Meudon (1928) című felvétele. Elismert művészként sok fiatal fordult hozzá tanácsért, kritikáért. Henri Cartier-Bresson nyilatkozta róla később: „Mindnyájan adósai vagyunk Kertésznek.” A nácizmus fenyegetésétől tartva 1936-ban New Yorkba költöztek, de nem találta a helyét Amerikában, New York idegen volt neki, hiányoztak a barátai, az alkotó közeg, helyette megrendelésre kellett fotóznia. Habár sikerült néhány kiállítást rendeznie, művészként nem ért el jelentős sikereket, lassan kezdte elveszteni a hitet saját tehetségében. A gödörből 1964-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeumának akkor kinevezett, fotográfiáért felelős igazgatója John Szarkowski húzta ki, aki önálló kiállítást hozott össze neki a MoMA-ban. A kiállítás egy csapásra megváltoztatta a róla kialakult képet, az amerikai művészvilág is befogadta, főként a 60-as évek végén és a 70-es évek elején a művészi dokumentarizmus megújítására törekvő irányzat képviselői, akik nagyra értékelték a 20-as, 30-as években Párizsban készült képeit. Ezután a világon többfelé is kiállításokat rendezett, felesége üzleti sikerei és saját elismerései miatt végre felhagyhatott a pénzért, megbízásból végzett magazinfotós munkákkal, újra sokat utazott. Többször visszatért Párizsba is, de élete végéig New York maradt az otthona. 1977-ben elhunyt felesége, ettől kezdve még zárkózottabb lett, képei is depresszívebbek lettek. Utolsó éveiben színes Polaroid képeket készített saját lakásában.
 
 
30. aukció, 232

André Beauchant portréja, 30-as évek vége

Kikiáltási ár: 400 000 Ft