Barabás Miklós
Barabás Miklós

Barabás Miklós

<

Barabás Miklós

(1810-1898)
1825-ben Neuhauser Ferencnél Kolozsvárott, majd 1829-ben egy évig a bécsi képzőművészeti akadémián tanult. Az 1830-as évek közepén – kolozsvári és bukaresti (1831–33) tartózkodás, ill. részben William Leighton Leitch skót akvarellfestővel közösen eltöltött itáliai tanulmányút után (Lago Maggiore, 1834, akvarell, Magyar Nemzeti Galéria; Róma látképe a Ponte Rottóval, akvarell, Magyar Nemzeti Galéria) – Pesten telepedett le. Művészi tevékenységét a közélet számos jelessége – például Széchenyi István – és a korabeli sajtó is támogatta. A biedermeier kor legtermékenyebb portréfestőjeként sok arcképmegrendelést kapott, a korabeli politikai, egyházi és kulturális élet szinte valamennyi nevezetes személyét megörökítette festményen, miniatúrán, litográfián (Pyrker László egri érsek képmása, 1842, Egri Képtár, Dobó István Vármúzeum; Liszt Ferenc, 1847, Magyar Nemzeti Múzeum). Vállalta ugyanakkor polgári megrendelők arcképének elkészítését, ill. bolti cégérek megfestését („Zöldfa” fűszerüzlet cégére, 1838, Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum; Zrínyi Miklós, 1842, Fővárosi Képtár) is. Népéletképek (Vásárra induló román család, 1843, Magyar Nemzeti Galéria), tájképek (Hunyadi János gáldi templomának maradványai, 1834, Magyar Nemzeti Galéria; Alföldi táj gémeskúttal, 1838, Pécs, Janus Pannonius Múzeum; Sebes-Körös-parti táj, 1838, akvarell, Magyar Nemzeti Galéria), ill. folyóirat-illusztrációk, divatképek mellett jelentős kortárs eseményeket ábrázoló műalkotásokat – például a Lánchíd alapkőletételét ábrázoló vízfestményt (1842, Fővárosi Képtár) – is készített. Galambposta című festménye (1843, Magyar Nemzeti Galéria), amely a kor kedvelt, az osztrák biedermeier ízléshez közel álló műfaját, a polgári életképet képviselte, olyan népszerű lett, hogy a művésznek számos másolatot kellett készítenie róla. ~ nemcsak hazai elődeinél nagyobb felkészültségének, ill. a művészeti közéletben való jártasságának, hanem a korabeli megrendelői igényekhez való műfaji és stiláris alkalmazkodásának is köszönhette, hogy az 1840-es években festői tevékenységét a hazai viszonyok közt korábban elképzelhetetlen anyagi siker és erkölcsi elismerés kísérte. Ezt jelezte többek között akadémiai tagsága (1836) is. Bár a biedermeier festészet szemléleti és formai hagyományait őrző művészete a 19. század második felében, a romantika időszakában egyre korszerűtlenebbé vált, elismertségét, tekintélyét és portréfestői népszerűségét – mind a közönség, mind a művészek körében – haláláig megőrizte. 1862-ben a Képzőművészeti Társulat elnökévé választották. 1896-ban a millenniumi kiállításon aranyérmet kapott.
67. Aukció, 133

Fiatal lány portréja, 1846

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
65. aukció (2020. december), 69

Női képmás, 1842

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
64. aukció, 56

Pirosmasnis nő a kútnál (Róma), 1835

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
63. aukció, 92

Sárga ruhás lány, 1841

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
62. aukció, 60

Kisfiú ablakban dióhéj hajóval, 1842

Kikiáltási ár: 4 200 000 Ft
59. aukció, 56

Hölgy gyöngysorral, 1853

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
59. aukció, 57

Wesselényi Ferenc portréja, 1839

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
57. aukció, 150

Kisfiú lovacskával, 1859

Kikiáltási ár: 8 000 000 Ft
55. aukció, 50

Delizsánsz, 1832

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
52. aukció, 168

Idill, 1851

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
51. aukció, 61

Kilátás a tengerre

Kikiáltási ár: 420 000 Ft
48. aukció, 56

Gróf Waldeck Frigyesné, Gróf Bethlen Kornélia, 1853

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
48. aukció, 102

Maszák Miklós portréja (A művész unokája), 1887

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
41. aukció, 131

Női portré, 1875

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
41. aukció, 132

Férfi portré, 1875

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
40. aukció, 51

Lányportré, 1882 (Szegedy-Maszák Flóra portréja)

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
39. aukció, 183

Hölgy rózsával, 1843

Kikiáltási ár: 160 000 Ft
36. aukció, 32

Barabás, Burghardt és Kozina Velencében, 1834

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
36. aukció, 110

Hölgy gyöngysorral, 1850

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
33. aukció, 4

Róma

Kikiáltási ár: 220 000 Ft
33. aukció, 95

Gyöngysoros hölgy, 1837

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
25. aukció, 115

Fiatal nő arcképe, 1856

Kikiáltási ár: 200 000 Ft
22. aukció, 184

Hölgy nyakékkel és fülbevalóval, 1871

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
21. aukció, 37

Anya gyermekével, 1845

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
21. aukció, 218

Lányka rózsaszín stólával, 1851

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
18. aukció, 40

Merengő nő, 1883

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
7. aukció, 109

Férfiportré, 1885

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
6. aukció, 32

Leányka rózsával (Újházy Irén portréja), 1865

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
5. aukció, 80

Kisleányka babával, 1844

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
1. aukció, 40

Hölgy virágdíszes ruhában, 1889

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
1. aukció, 45

Csipkeruhás hölgy biedermeier ékszerekkel, 1870

Kikiáltási ár: 600 000 Ft