Boldizsár István
Boldizsár István

Boldizsár István

<

Boldizsár István

(1897-1984)
1917-1918-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Réti István tanítványa. 1930: Szinyei Társaság Zichy-díja; 1932: Szinyei Társaság tájkép díja. 1918-ban Nagybányán Thorma János, 1919-ben Iványi Grünwald mellett dolgozott a kecskeméti művésztelepen. 1920-1923 között Nemes Marcell támogatásával Münchenben tanult. A rézkarcolás mesterségét Kubinyi Sándor magániskolájában sajátította el. 1924-től Budapesten telepedett le, nyarait Nagybányán töltötte. 1929: barcelonai világkiállítás, bronzérem. 1932-1933-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd Réti István tanársegédje lett. 1941-1949 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festészet és alakrajz tanára. A nagybányai iskola harmadik generációjának utolsó tagja. Összekötő kapocs a nagybányaiak és a posztnagybányaiak között. Indulásakor a nagybányai festészet hatását érvényesítette metszetein, festményein. Ferenczy Valérral, Patkó Károlylyal együtt honosította meg a rézkarcolást Nagybányán. Később az Alföld és a Balaton egyaránt ihlető forrása lett. Dinamikus ecsetkezeléssel, intenzív, jellegzetes olaj-tempera keverésű telt színekkel festette tanyákat ábrázoló képeit, amelyekre Koszta művészete hatott. Balatoni képei, csendéletei a műkereskedelem kedvelt darabjai. Egész sorozatot festett mestereiről, eszményképeiről (Kisfaludi Strobl, Iványi Grünwald, Csók István, Zádor István). Szervezőmunkájával is sokat tett elődei kultuszáért. 1977-ben 36 festményét ajándékozta szülővárosának, ebből 1979-ben nyílt önálló képtár. Halála után megalakult a ~ Baráti Kör, amely 1997-ben emléktáblát helyezett el egykori lakhelye, a Nagymező utcai műteremház falán.
72. Tavaszi aukció, 34

Nyári nap, 1922

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
70. Őszi Aukció, 40

Balatonföldvár, 1963

Kikiáltási ár: 340 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 48

Virágcsendélet, 1950

Kikiáltási ár: 340 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 110

Út Nagybányán

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
68. Aukció, 37

Balatonföldvár

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
68. Aukció, 194

Fürdőzök, 1930

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
67. Aukció, 28

Napsütötte udvar

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
67. Aukció, 144

Tihanyi-félsziget

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
64. aukció, 104

Badacsony, 1964

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
63. aukció, 87

Zebegény (Dőry kastély), 1959

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
61. aukció, 51

Nagybányai részlet

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
60. aukció, 192

Domboldal alakokkal

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
59. aukció, 91

Balatonföldvár, 1968

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
58. aukció, 173

A Szamos partján, 1943

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
58. aukció, 193

Balatonföldvár, 1961

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
56. aukció (2017 október), 38

Nagybányai részlet a kereszt-heggyel, 1922

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
56. aukció (2017 október), 193

Virágcsendélet, 1922

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
53. aukció, 134

Fehérruhás nő a réten, 1928

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
52. aukció, 160

Balatoni kikötő, 1976

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
51. aukció, 136

Balatonföldvár, 1965

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
51. aukció, 165

Beszélgetők

Kikiáltási ár: 750 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 159

Budai táj, 1947

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
49. aukció, 160

Nagybányai / Máramarosi Madonna, 1927

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
48. aukció, 85

Nagybányai részlet

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
48. aukció, 155

Gönyetető festővel, 1964

Kikiáltási ár: 220 000 Ft
47. aukció, 131

Nyári mező, 1970

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
46. aukció, 29

Balatonföldvár nyáron, 1960

Kikiáltási ár: 220 000 Ft
46. aukció, 92

Virágcsendélet korsóban, 1948

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
44. aukció, 116

Nagybánya látképe

Kikiáltási ár: 220 000 Ft
43. aukció, 34

Balatonparton, 1969

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
42. Aukció, 10

Siófoki kikötő, 1956

Kikiáltási ár: 340 000 Ft
41. aukció, 16

Balatonföldvár, 1969

Kikiáltási ár: 260 000 Ft
40. aukció, 5

Napos verandán

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
40. aukció, 31

Balatonföldvár, 1968

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
40. aukció, 137

Tavaszi virágzás, 1973

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
39. aukció, 65

Alvó nő

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
38. aukció, 36

Dunai látkép háttérben a Parlamenttel

Kikiáltási ár: 220 000 Ft
36. aukció, 84

Parkban sétáló hölgy

Kikiáltási ár: 340 000 Ft
34. aukció, 150

Virágzó fák, 1973

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
33. aukció, 71

Délután Nagybányán, 1930

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
32. aukció, 56

Alvó nő

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
32. aukció, 100

Nagybányai részlet

Kikiáltási ár: 340 000 Ft
31. aukció, 18

Karlsbadi részlet, 1928

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
26. aukció, 69

Tihany, 1959

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
26. aukció, 166

Folyóparti falu, 1940

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
25. aukció, 106

Híd napsütésben, 1971

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
22. aukció, 15

Vitorlás a Balatonon, 1968

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
22. aukció, 16

Füredi csónakázók

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
22. aukció, 29

Árnyékban pihenők

Kikiáltási ár: 420 000 Ft
21. aukció, 113

Cseresznyés kert

Kikiáltási ár: 550 000 Ft