Bor Pál
Bor Pál

Bor Pál

<

Bor Pál

(1889-1982)
1911-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet kapott. 1911-1914 között Párizsban az École des Beaux Arts-on és az École des Arts Décoratifs-on Maurice Denis-nél, Lucien Simonnál és Henri Martinnál tanult festeni. 1933: bronzérem, Iparművészeti Triennále, Milánó. 1913 nyarán Nagybányán tartózkodott, majd az Iparművészeti Iskolában Körösfői Kriesch Aladár mellett dolgozott. Az év végén visszatért Párizsba, az I. világháború alatt internálták. 1919-ben a fonyódi művésztelepen Rippl-Rónai Józseffel dolgozott. 1920-tól rendszeresen festett Badacsonyban. 1944 és 1947 között Dömsödön élt.
Művészetelmélettel és kritikával is foglalkozott. Írásai a Nyugatban, a Magyar Írásban jelentek meg. Ez utóbbinak képzőművészeti szerkesztője volt. Alapító, törzs- és vezetőségi tagja volt a Képzőművészek Új Társaságának. Posztimpresszionisztikus képek mellett, elsősorban az 1920-as években kubisztikus műveket is alkotott. Analizáló látványelemzés jellemezte alkotásait, a posztimpresszionizmus és a kubizmus képépítési módszere között keresett egyensúlyt. Szintézisre törekedett, ezért is foglalkozott a képzőművészet minden műfajával. Iparművészeti alkotásai és plasztikái az art déco szellemét tükrözik. Díszlettervezéssel is foglalkozott. Murális terveket készített, kikísérletezte az üvegbeton technikát.
3. Grafikai aukció, 31

Napozók

Kikiáltási ár: 60 000 Ft
Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 76

Birkózók, 1927

35. aukció, 123

Virágcsendélet

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
32. aukció, 141

A londoni kikötő, 1949, Hátoldalon: Fürdőzők folyóparton

Kikiáltási ár: 260 000 Ft
27. aukció, 34

Vizibalett, 1974

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
26. aukció, 40

Üvegterv, 1968-70

Kikiáltási ár: 200 000 Ft
24. aukció, 206

Kikötő, 1927

Kikiáltási ár: 100 000 Ft
19. aukció, 180

Tavaszi fényben merengő, 1945

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
19. aukció, 204

Szüret, 1935

Kikiáltási ár: 220 000 Ft
16. aukció, 73

Halászok, 1968

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
13. aukció, 192

Moszkva tér, 1972

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
12. aukció, 10

Üveges csendélet, 1929

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
11. aukció, 8

Positano, 1927

Kikiáltási ár: 140 000 Ft
10. aukció, 103

Tengerparton, 1968

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
9. aukció, 11

Templom Positano-ban, 1927

Kikiáltási ár: 160 000 Ft
8. aukció, 91

Cirkuszban

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
7. aukció, 95

Kvartett, 1965

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
7. aukció, 141

Tulipánok

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
4. aukció, 90

Tengerparti strandon

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
1. aukció, 96

Olasz táj

Kikiáltási ár: 80 000 Ft