Bortnyik Sándor
~ első, autodidakta, újságillusztrációk modorában készült rajzait feszesebb kompozíciójú, allegorikus tusrajzok követték. Tematikájuk és szellemiségük a Nyolcak törekvéseit tükrözi. 1915-től jelentek meg a tárgyilagos és egyben dekoratív Sachplakat szellemében készült hatásos kereskedelmi plakátjai. Az aktivisták mozgalmának tehetséges tagja volt. Egyéni módon ötvözte a kubizmus, expresszionizmus és futurizmus eszközeit. Linóleum- és fametszeteiben a látvány kubisztikus felbontásának legegyszerűbb eszközeivel élt, a fekete-fehér foltkontraszttal, koncentrikus kompozícióval ért el kis méretben is dinamikus hatást. Hajlama az emblematikus tömörítésre jól érvényesült a Ma kiadványaihoz készült könyvcímlapokon. A Szélpál Árpád, Barta Sándor és Újvári Erzsi verseihez készített illusztrációk groteszk formavilága és erős érzelmi töltése a német expresszionista grafikával rokonítja ~ munkáit. Lenin, Liebknecht és Kassák metszetportréjával virtuóz módon egyesíti az aktivista emberideált és az egyénített portrét. A kompozíció expresszív erejét festményein növeli a tudatosan kidolgozott színdinamika (Sárga-zöld tájkép, 1919; Konstruktív kompozíció három alakkal, 1919; Kompozíció hat figurával, 1919). Az avantgárd irányzatokat szintetizálva ~ szimbólummá emeli az európai baloldali művészetben elterjedt motívumokat (Zászlóvivők, 1918; Vörös gyár, 1919; Vörös mozdony, 1919; Vörös Nap, 1919; Kommunista köztársaságot!, 1919). A bécsi emigrációban higgadtabb, érzelemmentesebb formában fogalmazta újra a forradalmi témákat. ~ Ma-albuma ihlette Kassákot a képarchitektúra-fogalom kidolgozására. A semleges háttérben lebegő geometrikus formációkat az új társadalom építőköveinek, a társadalmi forradalmat megelőző szellemi forradalom szimbólumának tekintette. A Bauhaus vonzáskörében ~ az absztrakt, a kolorit és a térábrázolás kérdéseit elemző festményeket alkotott, később az elvont képtérbe tárgyakat illesztett. A kisméretű, gouache-, illetve olajképek leginkább a francia puristák műveivel rokoníthatók, analizáló jellegük nem zárja ki a dekorativitást és a bensőségességet. ~nak a konstruktivizmushoz és funkcionalizmushoz való ambivalens viszonyát fejezik ki szatirikus kollázsai (Zöld Szamár album, 1925 körül) és festményei (A Zöld Szamár, 1924; Az új Ádám, 1924; Az új Éva, 1924; A huszadik század, 1927; A géplovag, 1928). Az autonóm műveiben kételyeit szarkazmusba burkoló ~ eredeti, termékeny, sikeres reklámgrafikusként kamatoztatta a funkcionalista grafikai tervezés módszereit. Festészetében a 30-as évek elején könnyed, síkszerű, dekoratív, a kispolgári élet jeleneteit megörökítő zsánerfestésre váltott, majd naturálisabb eszközökhöz nyúl, és a mutatványosok, a városi és falusi szegény emberek életét választotta témának. 1945 után változatlanul folytatta ezt a leíró jellegű festészetet, külsődlegesen alkalmazva a Gresham-kör posztimpresszionizmusának elemeit. Elkötelezett híve a kommunista művészetpolitikának, de művészetében nem a szocialista realizmus hivatalosan meghirdetett elvárásainak tett eleget, hanem ismét szatirikus eszközökhöz nyúlva a modern művészet mestereit vette célba (Korszerűsített klasszikusok, 1953-54) és társadalmi jelenségeket kritizált (Korunk hőse, 1963; Mona Lisa a XX. században, 1963; Eris almája, 1967; A demagóg, 1969). Élete végén korai munkásságának nemzetközi sikere hatására azok replikáján dolgozott.