Csók István
Csók István arcképe, 1900 körül

Csók István arcképe, 1900 körül

<

Csók István

(1865-1961)
1882-1885 között a budapesti Mintarajziskolában, majd két évig a müncheni akadémián tanult, ahol Hollósy Simon baráti köréhez tartozott. 1887-1889 között Párizsban, a Julian Akadémián képezte magát, ahol Bougureau tanítványa volt. Korai műveire Bastien Lepage és Dagnan Bouveret finom naturalizmusa jellemző (Árvák, 1891). Vonzódott a történelmi jelenetekhez, a millenniumra készítette el a Báthory Erzsébet (1895) nagyméretű festményét (lappang). 1897-ben a nagybányai művésztelepen dolgozott, de művészete párhuzamosan fejlődött az ottani plein air törekvésekkel. Festményei fokozatosan kiszínesedtek, a sokác népművészet elemeit használta fel művészetében, anélkül, hogy folklorisztikus hatásokat keresett volna. Munkásságának kedvezett, hogy 1903-1910 között Párizsban élt. Az 1910-es évektől számtalan jelenetben örökítette meg kislányát (Züzü karácsonya, 1912). A két világháború között folytatta biblikus kompozícióit, oldott balatoni csendéleteit és karakteres portréit (Keresztapa reggelije, 1932), amelyeket elsősorban az Ernst Múzeum kiállításain mutatott be. Az 1920-ban alakult Szinyei Társaság elnöke, 1920-1932 között pedig a nagybányai művészeti elvek alapján megreformált Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1945 után, megőrizve oldott, posztimpresszionisztikus stílusát, számos portrét, csendéletet és tájképet (Dunaföldvár, 1947) állított ki. 1948-ban és 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1949-től a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke. 1962-től emlékmúzeuma működik Cecén.
74. Téli aukció, 43

Virágcsendélet, 1917

Kikiáltási ár: 4 800 000 Ft
74. Téli aukció, 69

Züzü babával (Züzü a bölcsőben; Züzü a gyerekkocsiban), 1910 után

Kikiáltási ár: 4 400 000 Ft
74. Téli aukció, 143

Mariska, 1910-es évek

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 5

Kettős villámcsapás a Balatonon, 1935 körül

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 162

Sokác lányok a Duna partján, 1905-1910 között

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
71. Aukció, 126

Sokác lány

Kikiáltási ár: 750 000 Ft
71. Aukció, 152

Lugasban, Júlia a lugasban, 1905 körül

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
Víz, napfény, nyár – Tengertől a Balatonig, 5

Balatonnál, 1917

69. Tavaszi Aukció, 100

Züzü a kertben, 1935

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
3. Grafikai aukció, 122

Zsuzska, 1895

Kikiáltási ár: 260 000 Ft
68. Aukció, 74

Nő íróasztalnál

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
67. Aukció, 36

Budoárban

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
67. Aukció, 96

Balatonnál, 1917

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
66. aukció (2021. június), 148

Akt pávával

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
66. aukció (2021. június), 152

Ilka a lugasban

Kikiáltási ár: 750 000 Ft
65. aukció (2020. december), 110

Virágot rendező

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
64. aukció, 29

Virágcsendélet, 1926

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
64. aukció, 106

Balaton

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
64. aukció, 192

Vízhordó lányok

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
63. aukció, 103

Pihenők

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
63. aukció, 126

Züzü a tükör előtt, 1918

Kikiáltási ár: 4 200 000 Ft
63. aukció, 195

Festő és modellje, 1935 körül

Kikiáltási ár: 4 400 000 Ft
61. aukció, 39

Sokác lányka

Kikiáltási ár: 420 000 Ft
61. aukció, 102

Villámok a Balaton felett

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
61. aukció, 139

Pihenő (Mozdulat tanulmány), 1908

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
60. aukció, 46

Virágcsendélet, 1929 körül

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
60. aukció, 105

Vízparton (Balatonaliga, Balaton), 1931

Kikiáltási ár: 3 600 000 Ft
60. aukció, 114

Virágcsendélet pihenő nővel, 1936

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
59. aukció, 34

Sokác lány

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
59. aukció, 171

Thámár

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
58. aukció, 12

Verandán, 1907

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
57. aukció, 28

A homokban (Parton napozók), 1916

Kikiáltási ár: 3 800 000 Ft
57. aukció, 194

Virágcsendélet

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 122

Párizsi nő, 1902

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 123

Párizsi szalonban, 1906

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 125

A tavasz ébredése, 1900

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 126

Hölgy a kertben, 1919

56. aukció (2017 október), 101

Sokác lány

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft
55. aukció, 42

Balatoni vitorlás, 1930-as évek első fele

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
54. aukció, 100

Rózsák, 1907

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft
54. aukció, 126

A gyümölcsösben (Pihenő sokác lányok), 1904 után

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
54. aukció, 153

Thámár

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
52. aukció, 149

A kis „Zsuzsanna”, 1917

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
51. aukció, 13

Virágcsendélet, 1918

Kikiáltási ár: 2 800 000 Ft
51. aukció, 171

Züzü hímez

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
51. aukció, 215

Züzü a tükör előtt

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 88

Mézevők (Udvarlás)

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
49. aukció, 58

Tavasz, 1904

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
49. aukció, 87

Műteremben, 1903

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft