Czimra Gyula
Czimra Gyula

Czimra Gyula

<

Czimra Gyula

(1901-1966)
Az 1910-es évek végén a Ganz Gyár műszaki rajzolója volt, párhuzamosan az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamán képezte magát. 1923-ban Párizsba utazott, ahol az École Nationale Supérieure des Beaux-Arts-on Lucien Simon növendéke volt. Összebarátkozott Paizs-Goebel Jenő festővel, akivel 1924-ben Barbizonban dolgoztak. Első kiállítására Párizsban, a Galerie Zodiaque-ban került sor. Hazatérése után, 1928-1929-ben néhány hónapot Nagybányán, majd a frissen megalakult szentendrei művésztelepen töltött. Művészetére akkoriban a tárgyias szerkesztés és a Gauguin-élmény hatására kialakított síkszerű, dekoratív ábrázolás a jellemző. 1930 körül primitív faragásokkal, a 30-as években pedig festészetében a posztimpresszionista színfoltokkal kísérletezett (Önarckép szalmakalappal). Házasságát követően, 1933-ban Budapest külső kerületében, Rákoshegyen telepedett le. Figyelmét egyre inkább az emberi mikrokörnyezet kötötte le, amely 1945 utáni művészetében teljesedett ki. Érzékeny ceruzarajzait továbbfejlesztő, szinte vonalzóval megszerkesztett, egyre kisebb méretű festményein a síkokat teljesen redukált színekkel töltötte ki (Szürke szoba, 1964). Az egymásba nyitott szobabelsőket egyre kevesebb berendezési tárggyal töltötte ki, az ablakból látható másik helyiség vagy a külvilág a kép-a-képben játékosságával hat.
74. Téli aukció, 96

Hommage à Gauguin

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 39

Csendélet komódon, 1959

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
3. Grafikai aukció, 17

Vízhordó (Hommage à Paul Gaugin), 1928

Kikiáltási ár: 100 000 Ft
67. Aukció, 19

Kertrészlet, 1930

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
66. aukció (2021. június), 17

Udvar a várban

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
1. Grafikai aukció (2021. április), 85

Apácák a folyóparton

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
64. aukció, 16

Színvázlat III/C, 1960

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
64. aukció, 82

Nő (maszk), 1930-1932 körül

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
64. aukció, 114

Barbizoni műterem, 1960

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
63. aukció, 121

Kancsós, poharas csendélet, 1961

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
59. aukció, 153

Konyhában, 1962

Kikiáltási ár: 3 500 000 Ft
58. aukció, 117

Kapu a várban, 1962

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 144

Műterem (Barbizoni műterem), 1960

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 147

Nő (Maszk), 1930-1932

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 148

Hazatérők, 1930-as évek eleje

51. aukció, 132

Komód kerámia tárgyakkal (Csendélet komódon), 1959

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 75

Sárga és rózsaszín szoba, 1964

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
46. aukció, 47

Kertrészlet az ablakból, 1937 Hátoldalon: A művész és felesége

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
46. aukció, 135

Van Gogh-os csendélet, 1938

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
38. aukció, 112

Charentoni táj, 1960

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
36. aukció, 107

Műterem, 1960 körül

Kikiáltási ár: 2 500 000 Ft
35. aukció, 85

Charentoni táj II.

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft
24. aukció, 165

Csendélet körtékkel

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
16. aukció, 120

Napsütötte városka, 1938

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
1. aukció, 113

Csendélet korsóval

Kikiáltási ár: 120 000 Ft