Endresz Alice
Endresz Alice Önarckép vörös ruhában

Endresz Alice Önarckép vörös ruhában

<

Endresz Alice

(1899 - ?)
1916-1923 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Deák-Ébner Lajosnál és Vaszary Jánosnál tanult. 1931-ben részt vett a Magyar Képzőművésznők Egyesülete Új Csoportjának megalapításában, majd tagja lett az ebből kialakuló Új Nyolcak csoportnak. A magukat piktorináknak nevező festőnők csoportja 1931. október 31-én mutatkozott be a hazai közönségnek. A kritikák szerint az art déco mellett olyan korábbi irányzatok hatása is kimutatható volt munkáikban, mint a Die Brücke expresszionizmusa vagy a primitivizmus, melyek Magyarországon korábban nem voltak jelen. Szívesen dolgozott a Balaton mellett.
Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 53

Asztaltársaság, 1925-1936