Ferenczy Károly
Ferenczy Károly Szentendrén

Ferenczy Károly Szentendrén

<

Ferenczy Károly

(1862-1917)
Későn, jogi, majd mezőgazdasági tanulmányok után, unokatestvére (és későbbi felesége), Fialka Olga festőnő hatására kezdett komolyabban foglalkozni a festészettel. 1884-ben egy római út érlelte meg benne az elhatározást a rendszeres művészeti tanulmányok folytatására. 1885-ben, pár hónapos müncheni tartózkodás után Nápolyban iratkozott be a festészeti akadémiára. 1886-ban rövid időre visszatért Münchenbe, ahol megismerkedett Hollósy Simonnal és Csók Istvánnal. 1887–89 között a párizsi Julian Akadémián W. A. Bouguereau és T. Robert-Fleury növendéke volt, de figyelemmel kísérte a francia főváros művészeti életét ekkoriban jellemző gazdag kínálatot: a Jules Bastien-Lepage nevével fémjelzett naturalizmust csakúgy, mint P. Puvis de Chavannes szintetikus törekvéseit vagy az 1863-as nemzedék (Manet, Whistler, Fantin-Latour stb.) festészetét. 1889–92 között Szentendrén dolgozott, 1893-ban családjával Münchenbe költözött. Innen telepedett át 1896-ban Nagybányára, a Hollósy-iskola kíséretében érkező kolóniaalapítók egyikeként. Ettől kezdve a nyarakat Nagybányán, a teleket Budapesten töltötte. 1902-től a Nagybányai Szabad Festőiskola, 1906-tól haláláig a budapesti Mintarajziskola (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) tanára volt. 1902-ben önálló festőiskola nyitásával is próbálkozott. Rendszeresen részt vett korának fontosabb kiállításain, így 1897-ben és 1898-ban a Nagybányai Festők Kiállításán, majd az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, a Nemzeti Szalon, a Könyves Kálmán Rt., a Művészház és az Ernst Múzeum tárlatain, ill. a magyar művészetet bemutató külföldi seregszemléken. 1903-ban rendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. 1907-ben egyike volt a MIÉNK alapítóinak, részt vett a csoport mindhárom budapesti kiállításán. 1905-ben a Velencei Biennálé, 1913-ban a müncheni nemzetközi tárlat aranyérmét kapta meg. Élete utolsó évtizedében közéleti érdeklődése csökkent, figyelme mindinkább a festészet problémáira koncentrálódott. Ezt csak időnkénti itáliai vagy nyugat-európai utazásai, ill. egyre rövidebb időtartamra szorítkozó nagybányai tartózkodásai szakították meg. 1916 őszén korábbi betegsége komolyra fordult, 1917 tavaszán hunyt el Budapesten. Mindhárom gyermeke képzőművész lett: Valér festő és grafikus, Noémi gobelinművész, Béni szobrász. Festészetében több, szervesen egymásra épülő periódus különíthető el. Kivételt képez az 1889–92 közé tehető első, saját kifejezésével finom naturalistának nevezett korszak, amelyet utóbb kiiktatott életművéből, mondván, hogy akkor még sem az életet, sem a művészetet nem ismerte eléggé. Ide tartozik első olajképe, Kallós Ede arcképe (1889, Magyar Nemzeti Galéria), valamint több olyan, zsánertémát feldolgozó kompozíciója, amelyben a naturalista tárgyleírást szintetikus dekoratív látásmóddal kombinálta (Lányok virágot gondoznak, 1889; Kavicsot hajigáló fiúk, 1890, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria). 1893–96 között Münchenben bontakozott ki a szimbolizmussal és szecesszióval érintkező panteista természetlátása, amelynek kiemelkedő darabjai a Madárdal (1893) vagy az Orfeusz (1894, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria), ill. a leginkább szecessziós vonalvezetésű Archeológia (1896), amely az egy évvel korábban festett Királyok hódolása (1895, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria) című kompozícióval együtt ~ festészetének klasszicizáló periódusát előlegezte meg. 1896-ban hatalmas élményt jelentett számára a nagybányai tájjal való találkozás. Az első nagybányai években a müncheni panteista természetszemléletből kiindulva a látott természeti motívum és a művészi képzelet költői szintézisére törekedve monumentális bibliai kompozíciókat festett. A hegyibeszéd két változata (1896–97), a Háromkirályok (1898), a Józsefet eladják testvérei (1900) vagy az Ábrahám áldozata (1901, valamennyi a Magyar Nemzeti Galériában), festésekor a színes tónusok müncheni hagyományát gazdagítja az impresszionizmustól átvett színes reflexek beépítésével. Már a következő festői korszakához sorolható a kevésbé ismert Keresztlevétel (1903, Marosvásárhelyi Művészeti Múzeum), amely az élénk színfoltok, a szimultán kontrasztok alkalmazásával plein air festészetének egyik csúcsát képezi. ~, akit a valóság és a képi realitás kettőssége folyamatosan foglalkoztatott, valamennyi bibliai képét plein airben, a jelenet pontos beállítása alapján festette. 1900 után festészetének középpontjában a napfény színfokozó és szintetizáló hatásának kihasználása állt. Nála a nap nem feloldotta a formákat, hanem erőt és ragyogást kölcsönözve a színeknek, kiemelte folthatásukat. Egész sorát készítette ekkor a verőfényes természetet megragadó képeknek: Márciusi est (1902), Festőnő (1903), Október (1903), Napos délelőtt (1905, valamennyi Magyar Nemzeti Galéria). Született néhány impresszionista jellegű, szaggatott ecsetkezeléssel készült alkotása is, mint a Nyár (1902, Magyar Nemzeti Galéria) vagy a Tavaszi táj (1903), de az optikai divizionizmus alkalmazásáig soha nem jutott el. 1903-as kiállításának katalógusában saját festészetét a következőképpen határozta meg: „kolorisztikus naturalizmus synthetikus alapon”. 1900 után, a téli hónapokban budapesti műtermében egyre többet foglalkozott a nagy festői hagyomány modern szellemben való folytathatóságának kérdésével. Emblematikusnak mondható e tekintetben az 1904-ben készült Festő és modellje (Magyar Nemzeti Galéria), amelynek témája a valóság művészetté transzponálása. Ekkor jelent meg festészetében először a női akt mint az ábrázoló művészetek egyik alapmotívuma. Az aktábrázolás gondolatköre erős impulzust kapott 1906-ban, amikor főiskolai tanárként újra találkozott az akadémiai hagyománnyal. Ezzel egy időben érzékelhető Edouard Manet 1860-as évekbeli vásznainak hatása látásmódjára. ~ az 1906–07-ben induló úgynevezett „neós” („neoimpresszionista”) fiatalokkal ellentétben a természet tiszteletben tartásához ragaszkodva kereste a modern művészet kifejezési lehetőségeit. Bár 1907–08 után festett képein (Weiner Adolfné arcképe, 1907, magántulajdon; Bükkös, 1908, Magyar Nemzeti Galéria), a Nabis-csoport festőinek késői, szenzualista színei is felbukkannak, festészete mindinkább a tiszta formaképzés klasszicista ideálja felé fordul. Ennek egyik első példája az 1908-ban festett Kettős arckép (Magyar Nemzeti Galéria), gyermekei, Béni és Noémi ikonikus, mégis élettel teli megörökítése. 1905–12 között, festészetének legváltozatosabb, „kereső” korszakában munkásságát az azonos motívumok többszöri megfestése, a képek egymással folytatott dialógusa jellemzi. Ebben az időszakban kezdi festeni a művészlét allegóriájaként értelmezhető, birkózókat, artistákat, bohócokat ábrázoló talányos sorozatát (Bohóc, 1910, Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum; Artistapár, 1912, Szentendre, Ferenczy Múzeum) és a gazdagon mintázott szőtteseket és színes porcelán tárgyakat, ill. dús virágcsokrokat megjelenítő csendéleteket (Porcelán papagájok, 1910, Szentendre, Ferenczy Múzem; Kalács és kék porcelán, 1911; Bazsarózsák, 1911, Miskolc, Herman Ottó Múzeum, Petró-gyűjtemény). Az esztétikum irányában eltolódott hangsúllyal továbbra is számos tájképet (Borús táj – Izvóra fenyvessel, 1909, magántulajdon; Fernezelyi házak és karám, 1912, a Budapesti Műszaki Egyetem gyűjteményében), portrét (Szinyei Merse Pál, 1910, Marosvásárhelyi Múzeum, Noémi és Valér, 1911, lappang) és tájba komponált életképi motívumot festett (Lovagló gyermekek, 1905, magántulajdon; A vörös fal, 1910, magántulajdon; A hídon, 1912, Magyar Nemzeti Galéria), teljes összhangot valósítva meg az emberi alakok és az őket körülvevő, kozmikus teljességet sugalló természeti motívumok között. Festészetének utolsó korszakát (1912–16) a korábbi festői kérdések összegző jellegű felvetése jellemzi. Több alkalommal megfogalmazott célja volt, hogy festészetét a klasszikus szépségideál szolgálatába állítva maradandó alkotásokat hozzon létre. Ennek rendelte alá teljes munkaerejét, függetlenül az éppen aktuális divattól. Képeinek témája leggyakrabban az akt, amelyet klasszikus beállításokban, dekoratív drapériák között, tudatosan kitervelt színskálával festett meg (Alvó nő, 1912, Magyar Nemzeti Galéria; Női akt zöld háttérrel, 1911, Magyar Nemzeti Galéria; Alvó cigánylány, 1915, Magyar Nemzeti Galéria; Cigánylány, 1916, Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár). Sok előzetes kompozícióvázlat után, 1914-ben festette utolsó bibliai témájú képét, a Pietát, amelyet, elégedetlen lévén az eredménnyel, utóbb feldarabolt (Fekvő Krisztus, Magyar Nemzeti Galéria; Mária és Magdolna, Ferenczy Múzeum, Szentendre és Szt. János evangelista, magántulajdon). 1916-ban egy új kompozíciós változatban még egyszer nekirugaszkodott a témának (Pietá, magántulajdon), de ezt a vásznát már nem tudta teljesen befejezni. Átfogó kiállítása volt 1913-ban és 1935-ben az Ernst Múzeumban, 1922-ben a Műcsarnokban és 2011-ben a Magyar Nemzeti Galériában.
73. őszi aukció, 62

Carasco, versenyló, 1901

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 55

Fejkendős lány, 1898

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 82

Est I., 1912

Kikiáltási ár: 18 000 000 Ft
70. Őszi Aukció, 169

Háromkirályok (Tanulmány, Lovas király I.)

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 146

Jegyespár, 1912

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
68. Aukció, 191

Patak híddal, 1912

Kikiáltási ár: 6 000 000 Ft
64. aukció, 92

Porcelán papagájok II., 1910 - Védett

Kikiáltási ár: 6 000 000 Ft
63. aukció, 41

Fejkendős lány, 1898

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
62. aukció, 175

Birkózók, 1912

Kikiáltási ár: 4 000 000 Ft
60. aukció, 142

Fekvő akt

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
59. aukció, 148

Est I., 1912

Kikiáltási ár: 20 000 000 Ft
Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 193

Gutini erdészlak, 1908

52. aukció, 114

Birkózók III., 1912

Kikiáltási ár: 6 000 000 Ft
52. aukció, 139

Ananász (Ananász tálon), 1911

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
51. aukció, 68

Rózsaszín és fehér rózsák tálon, 1911

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
49. aukció, 163

Virágok parasztkorsóban, 1911

Kikiáltási ár: 24 000 000 Ft
46. aukció, 16

Rickl Gyuláné, Veszprémy Susanne arcképe, 1898

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
46. aukció, 104

Gutini erdészlak, 1908

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
43. aukció, 134

Parkrészlet padokkal, 1908 (Napos fenyők a nagybányai ligetben)

Kikiáltási ár: 16 000 000 Ft
42. Aukció, 134

Izvora, 1909

Kikiáltási ár: 18 000 000 Ft
41. aukció, 49

Lovak a vízben (Lóitatás), 1900–1903 körül

Kikiáltási ár: 20 000 000 Ft
40. aukció, 82

Változat a Madárdalhoz, 1893

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
37. aukció, 32

Előkép a Háromkirályokhoz (Lótanulmány), 1898

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
33. aukció, 125

Fiatal lány arcképe (Léderer Rudolf leánya), 1909

Kikiáltási ár: 15 000 000 Ft
121 legszebb magyar festmény, 17

Plakátumok előtt, 1891

121 legszebb magyar festmény, 23

Nyári Est, 1904

121 legszebb magyar festmény, 26

Október, 1903

121 legszebb magyar festmény, 27

A Háromkirályok, 1898

30. aukció, 106

A tékozló fiú, 1908

Kikiáltási ár: 40 000 000 Ft
30. aukció, 120

Rózsaszín és fehér rózsák tálon, 1911

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
25. aukció, 155

Kékruhás nő, 1895

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
Best of Mű-Terem, 34

Est II., 1912

Best of Mű-Terem, 35

Vörös fal IV.

Best of Mű-Terem, 36

Nyári est, 1904

24. aukció, 136

Két angyal (Leány), 1895

Kikiáltási ár: 6 500 000 Ft
23. aukció, 195

Borús táj (Plestyor), 1896

Kikiáltási ár: 15 000 000 Ft
A Dévényi-gyűjtemény, 5

Jegyespár, 1912

22. aukció, 82

Tyúkok, 1895

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
20. aukció, 64

Nyári est (Ozsonna), 1904

Kikiáltási ár: 16 000 000 Ft
19. aukció, 134

Fiú akt (Valér), 1895 körül

Kikiáltási ár: 3 400 000 Ft
18. aukció, 77

Est II., 1912

Kikiáltási ár: 7 500 000 Ft
A magyar festészet rejtőzködő csodái I., 63

Tájkép ökrökkel, 1906

A magyar festészet rejtőzködő csodái I., 64

Lovagló gyerekek, 1905

A magyar festészet rejtőzködő csodái I., 65

A tékozló fiú hazatérése, 1908

17. aukció, 100

Dr. Weiner Adolfné képmása, 1907

Kikiáltási ár: 7 500 000 Ft
12. aukció, 163

Bukovinszky Artúrné, 1892

Kikiáltási ár: 4 000 000 Ft
10. aukció, 181

Herrer Cézár portréja, 1899

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
9. aukció, 139

Lovak, 1899

Kikiáltási ár: 3 500 000 Ft
8. aukció, 127

Tanulmány a "Cipőgombolás"-hoz

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
6. aukció, 47

Artisták, 1913

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft