Gulácsy Lajos
Gulácsy Lajos arcképe 1908 táján

Gulácsy Lajos arcképe 1908 táján

<

Gulácsy Lajos

(1882-1932)
Már tizenhét éves korában bemutatták a Műcsarnokban A szerénység laka című festményét. 1900–01 között a Mintarajziskolában tanult, ahol Balló Ede és Lóránfi Antal voltak a mesterei. 1902-ben pár hetet Rómában, majd hosszabb időt Firenzében töltött. 1902-től művei rendszeresen szerepeltek a Nemzeti Szalon kiállításain. 1906-ban Párizsba ment, és ettől kezdve gyakran utazgatott, főként Olaszországban. Művészetét az itáliai kisvárosok és olyan művészek inspirálták, mint Giotto, Botticelli és Alessandro Magnasco. Korai művein a preraffaeliták, valamint a szecesszió művészetének és a századvég szimbolizmusának hatása érezhető (Paolo és Francesca, 1903; Dal a rózsatőről, 1904). 1905-ben a Thália Társaság számára készített díszlet- és kosztümterveket L. Alma Tadema A láthatatlan kormányos című színművéhez. 1907-ben közel száz művét mutatta be az Uránia műkereskedésben Márffy Ödönnel közösen rendezett kiállításukon. A következő évben Ferenc József-díjat kapott, amely 4000 koronával járt, és bemutatkozott Londonban egy nemzetközi kiállításon, külföldi szereplése azonban visszhang nélkül maradt. Ezekben az években is utazgatott, járt Rómában, Genovában, Padovában, Comóban, Velencében. 1909 júniusában Nagyváradon mutatta be műveit Rippl-Rónai József, Kernstok Károly, Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla és Tihanyi Lajos alkotásai mellett. Ugyanebben az évben közös kiállításon szerepelt Fáy Dezsővel az Uránia termeiben. 1908–10-ben részt vett a MIÉNK tárlatain, de csak meghívott vendégművészként, nem rendes tagként. Ebben az időben készültek a rokokó – elsősorban Watteau – ihlette művei, amelyeket ő maga „biedermeier mulatságoknak” nevezett (Menüett, 1909 k.; A bolond és a katona, 1911–12, magántulajdon; A mulatt férfi és szoborfehér nő, 1912 k.). A ~ képzelete által megteremtett meseországról, Na’ Conxypanról novelláiban olvashatunk, az ott folyó életet festményein örökítette meg. Ezeken a vásznakon észak-olasz kisvárosi környezetet népesítenek be groteszk emberalakok. 1911-ben ~ ismét Nagyváradon állította ki festményeit. A következő évben nyilvános tárlaton nem vett részt, kiállítását Rónai Dénes fotóművész műtermében rendezte meg. Az itt bemutatott anyagot azután vidéki városokban mutatta be: Szegeden, Békéscsabán, Orosházán és Temesvárott. Ugyanebben az évben az Új Színpad számára Strindberg Hattyúvár című színművéhez készített díszletet és jelmezeket; a kritika elismerően nyilatkozott a darabról, elsősorban ~ munkáját dicsérték. 1914-ben Velencében érte a háború kitörésének híre; rossz idegállapotban kórházba került, és csak 1915-ben tért haza Magyarországra. Az egyre súlyosbodó elmebaj festészetében is jelentős változást eredményezett. Ekkor készült A halál sziklája című olajfestménye és La Guerra című rajza. Az ezeken megjelenő szabad képzettársítás, valamint vizionárius képei (Az ópiumszívó álma, 1914–16, magántulajdon) a szürrealizmus előfutárává avatják. 1916-ban a Fiatalok kiállításán öt művével szerepelt a Nemzeti Szalonban. Később csatlakozott az aktivistákhoz, a Ma csoport tagja lett, s harmadik kiállításukon 1918-ban ki is állított velük. Késői korszakában kísérleti jelleggel készített expresszionista rajzokat, valamint mértani formákra egyszerűsített motívumokból álló műveket. 1919-től elmegyógyintézetben élt, s bár 1922-ben gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből, élete utolsó évtizedében betegsége miatt már nem dolgozott. Emlékkiállítása volt a Nemzeti Szalonban, 1936-ban, és 1947-ben a Bibliotheca Officinában, 1966-ban a Szent István Király Múzeumban Székesfehérvárott, 1986-ban Kecskeméten és Szekszárdon.
74. Téli aukció, 9

Concerto Bizzarro, 1916-1918 között

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
74. Téli aukció, 57

Római anya és lánya, 1909-1911 között

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
74. Téli aukció, 87

Malom árok

Kikiáltási ár: 700 000 Ft
73. őszi aukció, 13

Vándor család, 1914

Kikiáltási ár: 8 000 000 Ft
73. őszi aukció, 97

Bar Gigiben

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
73. őszi aukció, 118

Ponte molini nő

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
71. Aukció, 10

Női portré, 1917 körül ¦ Lavelias Walse Clevi, 1917 körül

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
71. Aukció, 78

"Memoir Mems" (Figaro), 1916-1918

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
71. Aukció, 79

"Pasztorál" (Pásztorórák), 1909-1910

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
70. Őszi Aukció, 55

Kalapos nő, 1914

Kikiáltási ár: 7 500 000 Ft
70. Őszi Aukció, 70

Rokokó pár (Testvérek)

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
70. Őszi Aukció, 74

Harmathullás (Női akt fák között), 1904-1905

Kikiáltási ár: 15 000 000 Ft
70. Őszi Aukció, 76

Veronai fantázia

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 89

Szappanbuborék, 1911 körül

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
68. Aukció, 112

Férfiportré monoklival

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
67. Aukció, 41

Különös szoba, 1905 körül

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
67. Aukció, 49

Múzsa

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
66. aukció (2021. június), 156

Titokzatos táj (Székelyhíd), 1906

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
62. aukció, 100

Sárga ruhás nő virágcsokorral (Várakozás II.), 1912 körül

Kikiáltási ár: 8 000 000 Ft
61. aukció, 20

Velencei álom

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
61. aukció, 48

Várakozás I. (Schubert-dal?), 1905 körül

Kikiáltási ár: 15 000 000 Ft
61. aukció, 152

Rokokó jelenet

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
60. aukció, 186

Titokzatos táj, 1906

Kikiáltási ár: 4 200 000 Ft
59. aukció, 195

Itáliai séta, 1899

Kikiáltási ár: 6 500 000 Ft
57. aukció, 69

Utcai jelenet

Kikiáltási ár: 4 800 000 Ft
57. aukció, 175

Fiatal lány piros kalapban

Kikiáltási ár: 8 500 000 Ft
56. aukció (2017 október), 4

Merengő, Apácák, Kislány, Szerelmesek

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
55. aukció, 106

Séta a régi olasz városban (olasz kisvárosi utca), 1908-1910 között

Kikiáltási ár: 30 000 000 Ft
53. aukció, 126

Találkozás (olasz mese), 1908-1909 között

Kikiáltási ár: 20 000 000 Ft
52. aukció, 27

Memoria campo di guerra

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
52. aukció, 46

Vasárnap délután

Kikiáltási ár: 3 800 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 118

Tájkép kolostorral

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
49. aukció, 55

Önarckép Itáliai tájban, 1902

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
47. aukció, 121

Nő a rózsafánál (Rózsatő), 1912 körül

Kikiáltási ár: 16 000 000 Ft
46. aukció, 89

Kastélypark (Van Ostade modorában), 1908 körül

Kikiáltási ár: 6 000 000 Ft
46. aukció, 141

Alkonyat

Kikiáltási ár: 5 500 000 Ft
45. aukció, 109

Legenda (Tristán és Izolda)1903-1904 között

Kikiáltási ár: 15 000 000 Ft
45. aukció, 139

Firenzei lány, 1904

Kikiáltási ár: 4 000 000 Ft
44. aukció, 99

Bíborfelhő

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
43. aukció, 14

Nyírfatörzsek

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
43. aukció, 25

Virágcsata

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
42. Aukció, 118

Templomkert, 1904-1906 között

Kikiáltási ár: 16 000 000 Ft
Exkluzív téli ajánlat, 11

Virágcsata

40. aukció, 120

Bellagio

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
37. aukció, 21

Szent Sziget

Kikiáltási ár: 5 500 000 Ft
35. aukció, 48

Szigetek viharfelhőkkel

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
35. aukció, 107

Jelenet

Kikiáltási ár: 600 000 Ft