A székely származású művész 1873–77 között a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan tanítványaként megkezdett képzőművészeti tanulmányait a müncheni akadémián (1877–80) Wagner Sándor, Wilhelm Diez és Gabriel Max osztályában folytatta. 1879-ben akadémiai pályadíjat nyert. Egy étterem faldíszítéséhez készült olajvázlatán (1879, magántulajdon) hermákkal tagolt, feltehetően mitológiai jeleneteket ábrázoló, sokalakos kompozíciók szerepelnek. A Hans Makart művészetének hatását mutató tervek megvalósulásáról nem tudunk. Munka után édes a nyugalom és Tréfás fenyegetés című életképével 1879-ben a Műcsarnok kiállításán, Az első fog című festményével pedig a müncheni (1880) és a brüsszeli (1881) nemzetközi kiállításokon szerepelt. Karlovszky Bertalan festőt ábrázoló portréja a hazai arcképfestészet kiemelkedő alkotása (1880, Magyar Nemzeti Galéria). Útkeresését az expresszív realizmus felé jelzi majd az 1880-as években készült portrévázlata (Hollósy Simon arcképe és kéztanulmány, Magyar Nemzeti Galéria) is. 1880-ban hazatért Münchenből, és Sepsiszentgyörgyön telepedett le. 1881-ben megfestette legismertebb munkáját, az Arany János 1877-ben keletkezett balladája nyomán készült, drámai erejű Tetemrehívást (Magyar Nemzeti Galéria), amelyhez már müncheni tartózkodása alatt számos fejtanulmányt, vázlatot készített. Az egyik vázlaton a közszemlére tett halott ifjú, ill. a tetem köré gyűlt rémült emberek láthatók (Magyar Nemzeti Galéria, 1881), a végleges változat főszereplője azonban már a menyasszony, az akaratlan gyilkos lett. Ábrázolása a kornak a hátborzongató témák és a lélektan iránti érdeklődését jelzi. Bár a nagyméretű festmény Pesten és Bécsben is sikert aratott – itthon megkapta az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat díját –, az ígéretesen induló művészi pálya nem tudott igazán kibontakozni. 1882-től (ebben az évben itáliai tanulmányúton vett részt) szülővárosában rajztanárként tevékenykedett. Mátyás és Beatrix fogadja az olasz követeket című történeti festménye (1882) mellett a millenniumi ünnepségek alkalmából megfestette az V. László király esküje a Hunyadi-háznak című kompozíciót, s képekben örökítette meg az 1848–49-es szabadságharc emlékét is (Gábor Áron halála; Kossuth Lajos). Az 1880-as években festett népi életképeken (Disznóölés, Tél öröme, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria) kívül ún. társasági életképeket (Kertben, 1908; Céllövészet, 1910 k., mindkettő Magyar Nemzeti Galéria) is festett. Számos arcképmegrendelést kapott, s könyvillusztrációk készítésével is foglalkozott. Írt ezenkívül ódákat, balladákat, tündérregét és drámát. 1895-ben részt vett a Zichy Jenő által javasolt, de pénz hiányában meg nem valósult millenniumi históriai menet terveinek kidolgozásában.