1951-1953 között géplakatos tanuló, 1953-tól dísz-műlakatos. Ekkor kezd festeni. 1960-1970: Dési Huber Képzőművészeti Kör növendéke, mestere: Laborcz Ferenc. 1975: Kassák-díj, Magyar Műhely, Párizs; 1984: DAAD-ösztöndíj, Berlin (igénybe vehette 1987-1988-ban); 1987: Kanadai Szobrászok Szövetsége tiszteletbeli díja; 1988: Munkácsy-díj; 1996: érdemes művész; 1999: Pro Urbe-díj; 2000: Kossuth-díj; 2010-ben Príma Díjat kapott. 1986-tól Kanadai Szobrászok Szövetsége tiszteletbeli tagja. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. 1994-től a kispesti Helikon Társaság elnöke. 1995-től a Magyar Szobrásztársaság tagja. 1996-tól a Szinyei Merse Társaság tagja. 1957-1965 között műszaki ismereteket tanított egy ipari tanuló iskolában. 1964-től rendszeresen vesz részt hazai és külföldi kiállításokon. 1965-1967 között díszítőelemek tervezésével foglalkozott a Lánc- és Kovácsoltáru Ktsz.-ben. A József Attila Művelődési Központban dekorációs. 1967-1989-ben a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat belső tervezője. 1975-1976 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban szcenikus. 1966-ban készíti Elektrolízis című, már mobil lényegű – hiszen előre megtervezett folyamat eredményeképp létrejött – stabilját. Első mobilját, a Köröket, 1967-ben készíti. 1969-ben a Műcsarnokban kiállított Egyenlet című, a néző bevonásával működő vízszintes tengelyen nyugvó ingája a sajtó botrányköve. 1970-ben készült Hathúszas gyors című alkotása már képviseli ~ munkáinak egyik legjellegzetesebb vonását, a rendszerrel szembeni – előbb szelíd és emelkedett, később az egypártrendszer jellegzetes anomáliáit és vezető személyiségeit is kigúnyolni bátor, szókimondó iróniáját. E korai alkotásában jelenik meg először későbbi fő műveinek jellegzetes eleme az acélgolyókkal működő acél-bronz sínrendszer. Az új anyagokra és technológiákra fogékony művész a 60-as, 70-es évek fordulóján, a plexi Magyarországon való megjelenésekor, áttér a fémingákról a plexi mobilok Kabóca VII, VIII, (1978) készítésére. A plexi más megmunkálási lehetőségei és sajátos tulajdonságai, átlátszósága, fénytörő képessége stb. új plasztikai és funkcionális megoldásokat sugall ~ számára (Kis Kopernikusz oszlop, 1970). Vegyes technikájú műveinek rendszeresen használt anyagai közé is bevonul a plexiüveg. Az 1970-ben készült kinetikus szobra, a Fügemagozó, ~ életművének kiemelkedő műalkotása. Készítése egybeesik az új művészeti törekvések kiötlésének idejével. ~ ekkor a gép esztétikájának megjelenítését és benne rejtőző játékosságot vallja megvalósítandó fő céljának és “play art” elnevezéssel címkézi fel alkotói gyakorlatát. ~ művészetében, már korábban is meglévő etikai és szociológiai megközelítésére való irányultságot, a konceptuális szemlélet megerősíti, tudatosítja. Ennek eredménye az a gesztus is, mellyel – mikor 1972-ben betiltják a Ganz-MÁVAG-ba tervezett kiállítását – a meghívót felülbélyegzi “Bizonytalan időre elhalasztva!” szövegű felirattal és szétküldi. Ehhez hasonló, a nyilvánosság erejére támaszkodó megnyilvánulások, művészete szerves részévé válnak. A sajtó a 70-es években pro és kontra nagy figyelmet szentel munkásságának. Az újságírók egy része számára ~ testesíti meg a “társadalomformáló szocialista ipar”-t fetisizáló politikai rendszer munkásból képzőművésszé vált zsenijét, mások megérezve a ~ művészetében megjelenő humorban a társadalmi kritikát, formai újításaitól félteni kezdik a szocialista művészetet. Monográfusa, Frank János, gegeknek nevezi az olyan, a pop arttal is rokonítható műveit, mint amilyen a pénzbedobásra elhallgató zenegép, a Vurslitzer (1973), a pénz helyett kacagással fizető páncélszekrény, az Acélmosoly (1972), valamint az óramutató járásával ellenkező irányba haladó, a sok kis óraszámlap fölött elhaladó és a Szovjetunió kelet-európai szerepére utaló nagy óramutatóval ellátott műve A központi irányítás (1973). Politikailag emblematikusnak tekinthető összkomfortos – látszatszabadságot is kínáló – rabságot modellező, Madárkalitka (1971) című alkotása, a korszak egyik fő műve. Alkotásainak jó része látványos, “szép” szerkezet, amely agyafúrtan két vagy többértelmű címével és működésének koreográfiájával, a látszatra racionális és demokratikus társadalmi berendezkedés gyakorlatát karikírozza. 1977-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeum megrendezte első nagyszabású kiállítását. 1979-ben, ~ a soproni érembiennáléra készített – műszakilag és esztétikailag rendkívül igényes, de rendhagyóan gegekre épülő kinetikus érmei (Díszmérték, 1979), egyben műfaji értelemben az éremművészetnek, az antifunkcionális reprezentatív alkotás típusának a kritikáját is megtestesítik. 1980-1981-ben készítette el Agyágyú című, monumentális kinetikus szobrát, amellyel a rendszer úgynevezett kádereinek karrier lehetőségeit modellezi az egysíkú hierarchiára épülő politikai mozgástérben. 1987-ben alkotja meg a korabeli magyar bürokráciát karikírozó, Termékszerkezet-váltás (Stemplire várva I.) című mobilját, amely egyben mail art automatának is tekinthető. 1986-1987-ben, nyugat-berlini tartózkodása idején még politikai indulattól vezérelve, Vér és fű (1988), majd 90-es években inkább a Magyarországon éppen újraéledő műkereskedelem kitüntetett műfajának önironikus kritikáját megfogalmazva (Szín/valló, 1994; Mutatós kép, 1996) több táblaképet, fali plasztikát, assemblage jellegű, mechanikával vagy elektronikával ellátott kinetikus domborművet alkot. 1993-ban készíti el a tizenkét méter magas Deák Dénes-szökőkútját. 1998-ban nyílt meg a Műcsarnokban retrospektív kiállítása. A 90-es évek közepén több, a néző interaktivitásra reagáló minimál mobilnak is nevezhető, lakonikus egyszerűségű szerkezetet hoz létre, melyek közül a legjelentősebbek a Tapsraforgó (1995) és a Döngöröm (1995). Szintén formai mértéktartás jellemzi a humort bölcseleti elmélyüléssel felcserélő Újrakezdés és Idea (1997) örökmozgóit. Munkássága műfajilag tág keretek között mozog. Az egyedi iparművészeti tárgyaktól a belső tervezői alkotásokon keresztül, a stabil szobroktól a mobilokig és a kinetikus gépszobrokig, a kisplasztikáktól a festményekig, valamint az emlékműszobrászatig. Életművével együtt kiteljesedő “lakószobor”-ként is értelmezett lakását sajátos összművészeti alkotásként folyamatosan fejleszti. Mozgó szobrainak lényegéhez tartozik az a jól kiszámított zeneiség, dramaturgia és koreográfia, melyet alkotásainak szerkezeti elemei mintegy gépi performanszként jelenítenek meg. A társadalomkritikai és szórakoztató “funkcióhoz” igazodó, de a klasszikus arányrendszert is figyelembe vevő mobiljainak, kinetikus szobrainak formai világa a Bauhaus technicista tárgykultuszának emlékeit éppúgy idézi, mint az 1900-as évek biomorf törekvéseit. ~, a kinetikus szobrászat hazai meghonosítója, jellegzetes feltaláló – ezermester naivitását, munkásságában mindvégig megőrző habitusával, valamint a sajátos kelet-európai gondolatvilágot megjelenítő, karikírozóan kritikai attitűdjével egyik legjelentősebb kortárs művészünk.