Kelemen Károly
Kelemen Károly

Kelemen Károly

<

Kelemen Károly

(1948)
1970-1974: Magyar Képzőművészeti Főiskola. 1981: 13e festival international de la peinture, Musée du Château, Cagnes-sur-Mer, aranyérem; 2009: a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetés. A 70-es, 80-as években Kelemen sajátos, szubjektív stílust alakított ki. A modernizmus válságát, az avantgárd demitologizálásának fontosságát Kelemen vetette fel elsőként a magyar művészetben. A Radírképek először az 1979-es kiállításán jelentek meg. Az avantgárd ismert, híres művészegyéniségeit, akciók, performance-ok jeleneteit bemutató dokumentumfotók alapján készítette el a kitörlés gesztusát célként megjelölő akcióinak alapját képező képeit. A radírozás szimbolikusan több szinten is értelmezhető. Egyrészt dekoratív motívumként jelentkezik, másrészt az új generáció viszonyát fejezi ki a klasszikus avantgárddal szemben, amit már történelmi távlatból figyel (Beuyseurasia, 1978; Jackson Pollock akció közben, 1978; Kártyák/Nyár, 1978; Tarokk – Új ház és boldogság, 1979). ~ szellemi lehetőségként és nem abszolút értékként kezeli ezt a stílust is, így történelmi viszonylagosságát próbálja meg ábrázolni. Művészettörténeti idézetekkel, utalásokkal dolgozik. A radír-gesztussal a 40-es évek informel festészetére épít ellentétes előjellel, nem az ürességet tölti meg tartalommal, hanem a már megalkotott tartalmat újraértékelve azt részben eltünteti. 1981-es nyilatkozata egy új művészetszemlélet kibontakozásának kezdetét jelentette. ~ decemberi kiállításával egyidőben nyílt meg a Fészek Galéria Új szenzibilitás I. c. kollektív kiállítása. Kelemen jellegzetesen eklektikus stílusát 1982-től alakította ki. Ezeken a képeken a festészet történetéből több módszer eredményét használta fel. Alkotásai a futurizmus, a kubizmus, a divizionizmus vagy a német expresszionizmus festésmódjából ugyanúgy építkeznek, ahogy a kompozíciójukban manierista, barokk vagy klasszicista elemeket is tartalmaznak. Alkotásainak alapjául szolgáló fotóit a voyeur szemléletével készíti el, tudatában van annak, hogy miközben valamilyen jelenséget vizsgál, őt is nézik. A művészettörténeti motívumokat ~ ugyanakkor politikai emblémákkal is kiegészíti, aktualizálja azok mondanivalóját. Hegyi Lóránd ~ képein megjelenő absztrakt formákkal kapcsolatban azok konkrét téri környezetéről, az emögött húzódó belső és külső konfliktusok ábrázolásáról, a színpadiassággal ellentétben álló üres frázisokról, mint az irónia végső forrásairól beszél. A 80-as években, szintén fotók alapján készültek azok a művei is, amelyeken a történelmi személyiségek jellemző vonásait hangsúlyosan kiemelte, megfelelő történelmi távlatból szemlélve a figurákat (Che Guevara, 1980). Az ikonszerűen megfestett végtagokat, arcokat szubjektív, értelmező dekoratív motívumok egészítik ki. Ehhez a stílushoz kapcsolódnak A szabadság fekete napja és Spiritus Sanctus – Alexander Sacharoff póza, német expresszionista táncszínház, (1984) c. alkotásai is. Ugyanettől az évtől kezdve etruszk és hellenisztikus szobrok fotóinak átfestésével is foglalkozik. Későbbi munkáin továbbra is az európai művészet ismert és elismert alakjainak egyes művei, kompozíciós, tematikus toposzai jelennek meg. A klasszikus művek gyakran színpadi háttérként, környezetként funkcionálnak. 1985-ben jelent meg először főszereplőként a teddy bear. A mackók Chirico, Picasso, Baselitz képeire, motívumaira reflektálnak. ~ a 90-es években alkotott műveit szintén több kategóriába lehet sorolni. Korábbi stílusaival párhuzamosan egyre újabb kísérleteket mutat be, továbbra is fenntartva azt a mozgalmasságot, amely allegóriák, szimbólumok és történelmi célzások halmazát foglalja magában. Tovább folytatja geometrikus motívumokból és figurákból álló kompozícióit; a radírozott, a kitörlés gesztusát hangsúlyozó radírképek sorozatát (ez utóbbiakat fotómásolat gyűjtőnéven említi). Hiperrealista módon fest szakácskönyvekből másolt ételképeket. A korábbi fekete-fehér fotóátfestéseket újabban színesben készíti.
13. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA, 22

Mr. Bull, 2005

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
4. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2021 ÁPRILIS), 56

Vörös száj, 1987

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
Kortárs aukció 2019, 40

BOX, 1983

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
Kortárs aukció, 61

The rolling No. Zero, 1992

Kikiáltási ár: 420 000 Ft
8. aukció, 107

Férfi a bárból, 2000

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
8. aukció, 108

Painting for Tamara I. (Boudoir-ban), 2000

Kikiáltási ár: 420 000 Ft