Lossonczy Tamás
Lossonczy Tamás

Lossonczy Tamás

<

Lossonczy Tamás

(1904-2009)
1923-1926: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Bosznay István, Vaszary János. 1926, 1929: párizsi és amszterdami tanulmányutak. 1929-1931: Magyar Iparművészeti Főiskola, belsőépítészet, mestere: Kaesz Gyula. 1934-től a Szocialista Képzőművészek csoportjának tagja. 1937: tanulmányút Párizsba. 1945-1946-ban az Európai Iskola, majd 1946-1948-ban az Elvont művészek magyarországi csoportjának tagja. 1992: a Széchenyi Művészeti Akadémia alapító tagja, 1994: Kossuth-díj; 1999: Herczeg Klára-díj (senior). 2004-ben Budapest Főváros II. kerületének Önkormányzata díszpolgári címmel tüntette ki. Első korai nonfiguratív próbálkozásai után a 20-as évek végén organikus-konstruktív térkonstrukciókat alkotott, majd hosszú évekre felhagyott a képzőművészeti tevékenységgel, Molnár Farkas irodájában belsőépítészeti feladatokat látott el. 1939-től, felesége, Lossonczy Ibolya biztatására kezdett újra festeni. Konfigurációnak nevezett képei a Kállai Ernő által képviselt bioromantika megtestesítőjeként, térben úszó alakzatokat, a művész későbbi korszakának egyik alapmotívumává váló ikerháromszögeket, nyalábokat jelenítenek meg, másrészt expresszív, drámai erejű lenyomatai a korszak vészterhes hangulatának. Művészete először az 1945-1948 közötti periódusban teljesedett ki. Folytatta, immár nagy méretekben (Fájdalom és remény, 1945, Temetés, 1946), a “lélek mélyvilágát” [Kállai E.] tükröző, a motívumok burjánzásán, egymással való ütköztetésén alapuló, erőteljes, szuggesztív kompozícióit, másrészről körös kompozícióival egy éteri, saját meghatározása szerint minden pszichologikumtól mentes, szubtilis képi rendszer kidolgozásán munkálkodott. Ugyanilyen tiszta, sallangmentes formaképzés jellemzi a több interpretátora, így Hamvas Béla által is “meditatív objektumnak” nevezett Tíz tábláját (1946-47) is. Ekkkor készült különböző alakú fatáblákba vert szögek köré tekert fonalak összjátékát kompozíciós elvvé avató Spárgaképeinek sorozata. 1949-től, baloldali politikai meggyőződésének engedve néhány szocreál művet készített, majd abbahagyta művészi tevékenységét. Hosszú vívódás után több éven át festette az 1962-ben befejezett monumentális Tisztító nagy vihar c. művét, addigi munkásságának, csalódásainak, reményeinek nagyszabású összefogla-lását, melyen két forgó spirális köré rendezve felvonultatta motívumait, egyszersmind emléket állítva az 56-os forradalomnak is. Ettől kezdve nagyszabású, vissza-visszatérő problematikájú képsorozatokban járta körül az őt foglalkoztató kérdéseket: pl. a térben lebegő parányi fénytelített alakzatokét, a kártyalapszerűen kiterülő formákét, a robosztus kürtőkből összerótt, őslényekre emlékeztető motívumok burjánzását, a hegyesszögű villámok cikázását stb. Az ezeket kiegészítő néhány figuratív ciklussal együtt az 1960-as évek közepétől kibontakozó művészete hitvallás az alkotás csorbíthatatlan szuverenitása, az impulzív, az ellentétes pólusokat vállalni tudó alkotói magatartás mellett. Skrupulusok nélküli, a legkülönbözőbb elemeket szabadon vegyítő alkotói magatartása akaratlanul a posztmodern elveket előlegezi, jóllehet a magyar nonfiguratív festészet egyik csúcsteljesítményeként értékel-hető művészetének hatása csupán néhány (Bak Imre, Molnár Sándor) alkotó esetében közvetlenül kimutatható. Festészeti tevékenysége mellett jelentősek vizuális naplóként is felfogható grafikái, plasztikai kísérletei is.
13. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA, 117

Kompozíció, 1947

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
73. őszi aukció, 134

Minotaurusz, 1946

Kikiáltási ár: 260 000 Ft
12. Háború utáni és kortárs művek aukciója - I. rész, 84

Lila háttér színes struktúrákkal, 1971

Kikiáltási ár: 460 000 Ft
12. Háború utáni és kortárs művek aukciója - I. rész, 139

Gépek és fények, 1973 körül

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
11. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA, 7

A Nagy célpont, 1973

Kikiáltási ár: 3 600 000 Ft
11. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA, 23

Rezgések, 1972

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
10. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2022. NOVEMBER), 17

Kompozíció, 1982

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
10. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2022. NOVEMBER), 101

Csapongás, 1971

Kikiáltási ár: 420 000 Ft
9. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA, 3

Törtetnek a tülekedők és tolakodók, 1973

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
9. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA, 82

Hajnali látomás (Lehetőségek végtelenje), 1969

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
9. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA, 134

Pacsirta, 1972

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
8. Háború utáni és kortárs művek aukciója, 109

Örvénylés, 1971

Kikiáltási ár: 160 000 Ft
6. Háború utáni és Kortárs művek aukciója, 20

Rezgések, 1972

Kikiáltási ár: 200 000 Ft
6. Háború utáni és Kortárs művek aukciója, 35

Áhítat I.-II., 1997

Kikiáltási ár: 460 000 Ft
2. Grafikai aukció, 50

Két alak

Kikiáltási ár: 100 000 Ft
66. aukció (2021 kortárs), 32

Leleplezett szörny, 1973

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
65. aukció (2020. december), 51

Viaskodás, 1975-1981

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft
2. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2020. NOVEMBER), 29

Csengetés visszhangja, 1946-47

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
2. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2020. NOVEMBER), 66

Kozmikus aktivitás, 1975

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
64. aukció, 111

Változások, 1947-48

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
64. aukció, 178

Végtelen híd I., Végtelen híd II., 1971

Kikiáltási ár: 420 000 Ft
63. aukció, 212

Hajnali látomás (Lehetőségek végtelenje), 1969

Kikiáltási ár: 1 300 000 Ft
Kortárs aukció 2019, 7

Fényköszörű, 1946

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
Kortárs aukció 2019, 14

Fényköltészet, 1947

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
Kortárs aukció 2019, 95

Óra, 1963

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
62. aukció, 178

Cím nélkül, 1947

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
Háború utáni non-figuratív és absztrakt művészet, 43

Óra, 1963

Háború utáni non-figuratív és absztrakt művészet, 44

Merülés, 1970

Háború utáni non-figuratív és absztrakt művészet, 45

Viaskodás, 1975-1981

Háború utáni non-figuratív és absztrakt művészet, 46

Kísértés, 1970

Háború utáni non-figuratív és absztrakt művészet, 47

Kozmikus aktivitás, 1975

Háború utáni non-figuratív és absztrakt művészet, 48

Életre-halálra, 1970

Háború utáni non-figuratív és absztrakt művészet, 49

Rejtőzködő hatalmak, 1969

Háború utáni non-figuratív és absztrakt művészet, 50

Lehetőségek végtelenje, 1969

61. aukció, 210

Kérdés, 1983

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 105

Konfiguráció, 1945

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 120

Kompozíció, 1947

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 121

Ütközések, 1947-1948

56. aukció (2017 október), 39

Kristályosodás, 1964

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
38. aukció, 106

Zöld fej, 1977

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
31. aukció, 139

Nyújtózkodó szerkezet, 1973

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
27. aukció, 162

Kérdés, 1983

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
Kortárs aukció, 39

Vágy, 1990

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
26. aukció, 43

Kompozíció, 1998

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
23. aukció, 47

Konfiguráció, 1945

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
20. aukció, 102

Tisztelet Fekete Bélának, 2000

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
20. aukció, 103

Szilveszter éjszaka, 1969

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
9. aukció, 156

Csend világa II., 1997

Kikiáltási ár: 200 000 Ft
9. aukció, 157

Csend világa I., 1997

Kikiáltási ár: 200 000 Ft