Mednyánszky László
Mednyánszky László arcképe

Mednyánszky László arcképe

<

Mednyánszky László

(1852-1919)
A felvidéki nemesi családból származó ~ a kiegyezés idején a család nagyőri birtokán magántanulóként végezte iskoláit, és közben Thomas Ender útmutatásával akvarelleket készített. Már ekkor kitört a főúri származásával járó korlátok közül, kamaszkorának nagy barátsága egy uradalmi kocsishoz fűzte. Noha 1871-ben a család tanácsára Zürichben mérnöknek tanult, 1872-ben már a müncheni festészeti akadémián a Cornelius-utód Streuhuber tanítványa. Unta a formalisztikus akadémiai stúdiumokat, és nem érezte magát jobban Seitz festőiskolájában sem. Bécsben számos inspiráció érte az ún. Stimmungsimpressionismus köreiből, különösen E. J. Schindler és Tina Blau, ill. barátja, Bernatzik révén, tartósan azonban ez a hangulatképfestő irányzat sem tudta lekötni. 1873-ban a párizsi akadémián Isidore Pils történelmi zsánerfestő tanítványa lett, aki háborús képeket is festett. Talán ő keltette fel a későbbi önkéntes hadirajzoló figyelmét e téma iránt, bár ehhez nem kellett sok ösztönzés. ~ egészen rendkívüli érdeklődéssel követett minden olyan eseményt, amelyben a természet vagy az emberi természet erői katasztrófákban vagy „természetteli küzdelemben” nyilvánultak meg. Első festői periódusában (1897-ig), amely időszak termésének legnagyobb hányada a Szlovák Nemzeti Galériában található, előszeretettel festett temetéseket, haldoklókat, árvizeket, foglyokat, sebesülteket (Sebesült halász, Pozsony, Slovenská národná galéria, Térdeplő elítélt, Nagyőr, Slovenská národná galéria). Az ifjú báró az elesettek iránt szokatlan empátiát tanúsított, amit a Justh Zsigmond és köre (Debating Society) reformeszméivel való ismeretség csak elmélyített. A szociális érzékenységen messze túlmenő elemi érdeklődés fűtötte minden drámai jelenség iránt, legyen az tájban vagy figurában kifejezhető. E drámaiságnak főleg passzív, elszenvedő aspektusa érdekelte második alkotói korszakában (1911-ig), amikor Millet, a korai Van Gogh és Daumier hatásától sem mentes, ám az európai művészetben egyedülálló monumentális, magányos csavargóképeinek java született (Ágrólszakadt, Szolnok, Damjanich János Múzeum; Verekedés után, Magyar Nemzeti Galéria). Panteisztikus, keleti miszticizmustól-buddhizmustól, japanizmustól áthatott szemléletében – amelyet az 1904 körül hallgatott teozófiai előadások és Blavatsky műveinek ismerete alapoztak meg – természet és emberi természet egy és ugyanaz, mindkettőt egy ritmus járja át. Első világháborús harctéri képein a halottak morbid összhangban, egyfajta érzéki gyönyörűséggel olvadnak a tájba (Enyészet, Kecskemét, Cifra Palota). Ugyanaz a fojtott, melankóliával színezett eufória sugárzik a főképpen tátrai tengerszemeket, a Magas-Tátra csúcsait, a tarpataki vízesést stb. ábrázoló tájképeiből, mint Goya vagy Rembrandt festői mélységével vetekedő csavargóképeiből. Párizs nyomortanyáin kóborolt, rongyszedőnek adva ki magát, miközben Munkácsyval és Zichyvel tartotta a kapcsolatot, képei pedig szerepeltek az ezredéves világkiállításon és 1897-ben a párizsi Georges Petit galériában (élete egyetlen) önálló tárlatán. Mindenét elosztogatta, számos csavargót támogatott a beckói uradalomból még csordogáló pénzzel. Anyagi zavaraiból csak a Singer és Wolfner céggel kötött szerződése (1903) segítette ki, ennek köszönhetjük, hogy 3–4000-re becsült, a világban szétszóródott műve közül sikerült egybentartani a legjobbakat (Wolfner-gyűjtemény). Egész életében görög betűkkel vezetett titkosított naplóiban és vázlatfüzeteiben rajzok és akvarellek ezrei maradtak ránk. Noha családi kötelékei a Felvidékhez kapcsolták, kóborlásai során megfordult Itáliában, Franciaországban, bérelt műtermet Pesten és Bécsben egyidejűleg. Nyughatatlan természete, mássága űzte egyik helyről a másikra. Így jutott el a szolnoki művésztelepre is, ahol, bár alföldi és tiszai tájképek mellett a művésztelep-alapítók között szereplő aláírása is bizonyítja az Alföld iránti szeretetét, nem sokáig maradt (Mocsaras táj, Szolnok, Damjanich János Múzeum). A barbizoni igazodást, különösen Corot hatását hamar meghaladó tájképei mellett mind expresszívebb, örök éjszakába fúló jelenetek tűnnek fel, amelyekből bestiális tekintetek villannak felénk. Harmadik, expresszív korszakában (1911–19) ecsetkezelése oldottá vált, mind többet használt spachtlit, rongyot, kivakarásos, kitörléses technikával vagy alapozás nélkül készült, „prima” festésű képeihez, amelyekben egyre gyakrabban foglalkozik erőszakos cselekménnyel, az akcióval magával (Rablótámadás; Lincselés, mindkettő Szolnok, Damjanich János Múzeum), hogy azután a fehér háborús képeken visszatérjen az azt elszenvedők (menekülők, foglyok) szimbolikus érvényre emelt ábrázolásaihoz (Szerbiában, Magyar Nemzeti Galéria). Tanítványai és védencei (Katona Nándor, Zich Ferenc, Szepesi-Kuszka Jenő, Piroska István) sorából messze kiemelkedik Farkas István, de közvetett hatása az alföldi festészet egyes alakjainál is érezhető. Az első világháború kitörésekor a 62 éves művész harctéri szolgálatra jelentkezett. Hadirajzolóként járta a frontokat, ahol megsebesült. 1919-ben nyomorúságos körülmények között halt meg bécsi műtermében.
74. Téli aukció, 19

Csavargó, 1897 körül

Kikiáltási ár: 7 000 000 Ft
74. Téli aukció, 49

Holdvilágos tóparti táj

Kikiáltási ár: 7 500 000 Ft
74. Téli aukció, 83

Trén

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
74. Téli aukció, 129

Holdfényes táj

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
73. őszi aukció, 59

Trén a hegyek között, 1915-1918 között

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
73. őszi aukció, 71

Árnyas udvar

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
73. őszi aukció, 138

Hegyoldal

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
73. őszi aukció, 165

Vízesés (Patak)

Kikiáltási ár: 460 000 Ft
73. őszi aukció, 181

Téli alkony (Hegyi tó), 1900 körül

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
Időzített online grafikai aukció, 36

Férfiportré

Kikiáltási ár: 160 000 Ft
Időzített online grafikai aukció, 37

Széken ülő fiú

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
Időzített online grafikai aukció, 44

Utcakép templommal, 1914

Kikiáltási ár: 150 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 3

Lövészárok, 1915 körül

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 94

Trén

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 158

Beckói romok, 1890-es évek

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 183

Alkonyati táj

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
71. Aukció, 25

Csorba-tó

Kikiáltási ár: 16 000 000 Ft
71. Aukció, 35

Székely legény

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
71. Aukció, 62

Őszi táj

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft
71. Aukció, 80

Vázlatfüzet

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
71. Aukció, 85

Zúgó patak

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
71. Aukció, 130

Dunajec

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
70. Őszi Aukció, 14

Csavargó

Kikiáltási ár: 750 000 Ft
70. Őszi Aukció, 83

Kalapos fiú

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
70. Őszi Aukció, 93

Shylock

Kikiáltási ár: 2 800 000 Ft
70. Őszi Aukció, 177

Beckói domboldal

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 8

Havas Tátra

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 27

Napnyugta

Kikiáltási ár: 8 000 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 45

Asztalnál ülők

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 46

Havas háztetők

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 72

Eső előtt

Kikiáltási ár: 5 500 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 169

Menekülők

Kikiáltási ár: 14 000 000 Ft
3. Grafikai aukció, 54

Ó-Buda

Kikiáltási ár: 80 000 Ft
3. Grafikai aukció, 132

Nyírfatanulmány

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
68. Aukció, 7

Téli napsütés

Kikiáltási ár: 3 600 000 Ft
68. Aukció, 121

Tengerszem

Kikiáltási ár: 11 000 000 Ft
68. Aukció, 144

Duna

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
68. Aukció, 183

Híd télen

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
67. Aukció, 8

Csavargó

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
67. Aukció, 27

Vonuló katonák

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
67. Aukció, 33

Téli hegyek közt

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
67. Aukció, 52

Dunajec

Kikiáltási ár: 2 600 000 Ft
67. Aukció, 65

Beckó vára

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
2. Grafikai aukció, 22

Csavargó

Kikiáltási ár: 120 000 Ft
2. Grafikai aukció, 89

Fatanulmány

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
66. aukció (2021. június), 12

Tengerszem a Tátrában

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
66. aukció (2021. június), 14

Trén

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
66. aukció (2021. június), 26

Pihenő katonák

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
66. aukció (2021. június), 27

A budatini vár

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
66. aukció (2021. június), 29

Nyári Tátra

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft