Méhes Lóránt
Méhes Lóránt

Méhes Lóránt

<

Méhes Lóránt

(1951)
1979: Magyar Képzőművészeti Főiskola. A 80-as évek elején ~ Vető Jánossal együtt munkálkodva a hazai Pop-jelenségek jelentős darabjait hozták létre, egyfajta nagyvárosi folklórt építve be gyakran spray-technikával készített képeiken (Két szív az egy pár, 80-as évek) a korabeli lakberendezési giccsek technikáját és módszereit fölhasználva applikált textiltárgyakon (Munkazászló és Szerelemzászló). A 80-as évek második felében ~ “a keleti és európai tárgyalkotás ötvözetével állította össze a hindu (dzsanista) templomok káprázatos kegytárgyait idéző Oltárát, a pop-art Kelet-kultuszának bűvös-bársonyos-gyöngyös tárgyegyüttesét, személyes, érzelmeket nem titkoló alternatív kultúrájának (vallásnak és művészetnek) újfajta pszichedéliájával” (Keserü). A 90-es években ~ olaj/farost technikára dolgozta ki a lámaista mandalákat nyugati táblaképpé átlényegítő, a konstruktivizmusból, geometrikus absztrakcióból is beleötvöző, a vásári mutatványosok centrifugál-festő gépezetének effektusait is felhasználva sajátos mágikus festészetét. Idézet az Ernst Múzeum kurátorának szövegéből, melyet a 2007-es kiállítás kapcsán írt:  „Méhes Lóránt Zuzu a magyarországi fotórealista festészet egyik legjelentősebb alkotója, a magyarországi installációművészet egyik kezdeményezője és a 80-as, 90-es évek ezoterikus szellemi irányzatainak kiemelkedő képzőművészeti képviselője. Pályájának egyes szakaszait összeköti sajátos egyéni stílusán túl a szimbólum-alkotás igénye és a rendkívül magas színvonalú technikai kivitelezés. Az egyes korszakok közötti szoros összefüggés a visszatérő motívumokon keresztül Méhes rajzaiban is nyomon követhető. Méhes Lórántnak a 70-es évek elején festett fotórealista portréi pontosságuk, festői kvalitásuk és lírai kifejező erejük folytán azonnali elismerést vívtak ki maguknak, és máig legendásak. Festőként feleségével, az énekesnő és színésznő Méhes Mariettával együtt a budapesti underground művészet 70-es évekbeli eseményeinek (pl. Kex-koncertek, Rózsa presszó akciók, FMK-kiállítások, Bódy Gábor filmjei) állandó résztvevője volt. 1978-as akciója visszhangot kapott a francia sajtóban „Szemüvegekkel a szocializmus ellen” címmel, amikor is papírból, színes celofánból szemüvegeket készített, és azokat barátainak, művészkollégáinak adta (pl. Bódy Psyché című filmjének forgatócsoportja vette fel Zuzu szemüvegeit, az akciót pedig Vető János fotózta). 1981-től 1986-ig barátjával, Vető Jánossal szerzőpárost alkotva Zuzu-Vető néven rendszeresen szerepeltek hazai és külföldi rangos kiállításokon. Filctollal készített rajzokat, akrillal, spray-vel festett vásznakat, csontból, tollból, tranzisztorból applikált kavicsszobrokat vagy általuk „kertnek” nevezett, rézgáliccal, tárgyakkal és festékporral rendkívül színessé tett installációkat hoztak létre. Kiállításaikat zenei performanszokkal nyitották meg. Zuzu-Vető munkáiban új volt a politikai-kulturális szimbólumok ironikus kisajátítása, a radikális és frivol hangnem és új volt a képek gazdag színvilága, „primitívsége”, és humora. Méhes Lóránt figyelme 1984-től a vallások felé fordult. Festményeinek derült színvilága, és „kegytárgyainak” díszessége őrzi a Zuzu-Vető installációk látványát, de eltűnt az irónia. A megfestett transzcendentális fény és az elemi szimbólumok jelenléte mágikus-misztikus aurát ad a műveknek. A képek mind kompozíciós, mind tematikus értelemben klasszikus minták sajátos újraértelmezései. 1999-től életművében egy újabb fejezet kezdődik. Személyes élményeit rögzítő régi fotóit, „életképeit” festi meg. A festményeken a fényképbe zárt pillanat átalakul: időtlenné, szimbolikussá, mégis elevenné válik. Ezek a „retro-fotorealista” festmények az emberi vágyak és az érzékelés sajátos, változékony természetének koncentrátumai – egyetemes érvényű és kvalitású megfogalmazásban.” (Forián Szabó Noémi kurátor)
2. Grafikai aukció, 100

Apokalipsó, 1983

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
Kortárs aukció 2019, 103

Fiatal festő a 70-es évekből, 2006

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
60. aukció, 206

A posztmodernista szociálimpresszionizmus áldozata, 1981

Kikiáltási ár: 120 000 Ft
38. aukció, 65

Marietta hajnalkával, 2008

Kikiáltási ár: 900 000 Ft