Nagy Imre (Zsögödi)
Nagy Imre (Zsögödi)

Nagy Imre (Zsögödi)

<

Nagy Imre (Zsögödi)

(1893-1976)
A budapesti Képzőművészeti Akadémián tanult, majd 1924-ben visszamegy szülőfalujába és 1949-ig kizárólag ott él, alkot, a székely nép és táj művészeti megörökítője. 1949-től állandó lakhelyét Kolozsvárra helyezi át, de Zsögöd megmarad az állandó feltöltődés helyszínének. A nyarakat mindegyre ott tölti. Háza egyszerű fatornácos parasztház, három egymásba nyitható szobával. Ehhez a festő 1963-ban toldotta a műtermet, ahol haláláig alkotott. Napi hat órán át dolgozott. Már túl a nyolcvanadik életévén, azt mondta, ha az Úristen még hét évvel megajándékozná, véghez tudná vinni minden vonalában, színében ki tudná teljesíteni stílusát. Munkásságának elismeréseképpen 1939-ben a Zichy Mihály grafikai díjjal, 1942-ben a Kolozsvári Művészeti Hetek nagydíjával, 1969-ben a Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége tiszteletbeli tagságával, 1957-ben a Román Népköztársaság Érdemes Mestere címmel, 1963-ban a Munka Érdemrend I. fokozata kitüntetéssel, 1968-ban a Kulturális Érdemrend I. fokozata kitüntetéssel, 1971-ben a Román Kommunista Párt 50. évfordulója érmével, 1972-ben a Köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója érmével, 1973-ban az Augusztus 23. Érdemrend I. fokozata kitüntetéssel, 2005-ben pedig posztumusz Magyar Örökség díjjal jutalmazták.
49. aukció, 141

Lányok a folyónál (Mosónők), 1929

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
48. aukció, 90

Zsögöd, 1925

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
47. aukció, 85

Faluszéle, 1928

Kikiáltási ár: 5 500 000 Ft
20. aukció, 61

Hegyek között, 1928

Kikiáltási ár: 2 500 000 Ft
A magyar festészet rejtőzködő csodái II., 19

Faluszéle, 1928

16. aukció, 34

Folyóparti táj, 1930

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
16. aukció, 148

Ablakban, 1928

Kikiáltási ár: 340 000 Ft