1941-1945: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Szőnyi István. 1946-1948: a római Magyar Akadémia ösztöndíjasa; 1950-ben elhagyta Magyarországot, Párizsban telepedett le, 1963-tól Marcoussis-ban (Ile-de-France) él. 1964: Guggenheim International Award. Klasszikus festészeti műfajokat példázó korai műveit erőteljes, tónusos festésmód jellemzi. Párizsi letelepedését követően fantasztikus lényekkel teli, szürreális, figuratív kompozíciókon dolgozik (Ils ont soif insatiable de l’infini, 1950). 1951-1954 között készült nagyméretű művei a szürrealista automatikus írás (écriture automatique) módszerét használják. 1954-ben első párizsi kiállítását André Breton nyitotta meg. Az 50-es évek második felében festette fehér alapú, vastag festékfoltokból álló hatalmas gesztussorozatait (Eclatements, 1955-1958) és körkörös mozdulatokból építkező vásznait (Centre de dominances, 1958-1959). Az Ecriture en masse-sorozat (1959-1965) vásznai a festett, sötét felületek és a foltokban megjelenő fehér alap közötti feszültségre, az Expérience d’apensanteur (1965-1966) pedig a fekete és az egyszínű foltok, felületek kontrasztjára épül. Az 1959 és 1965 között készült Guano-sorozatot nagy, gazdag faktúrájú színfelületekből álló képstruktúrák, absztrakt gesztusfestmények alkotják. ~ következő, a figuráció és absztrakció kifejezésmódja között egyensúlyozó sorozatának (Homme, 1966-1972) fő motívuma a színes felületre mint háttérre komponált, azzal kontrasztos álló-lebegő emberalak. A 70-es évek végétől ~ érdeklődésének középpontjában ismét a képfelület virtuális szétválasztása, a szín, a felület, a faktúra és az olykor rövidülésben vagy torzóként megjelenő figuraegyüttes, képen belüli viszonya áll (Décodage sur drap, 1973; Déroulement, 1973-1980; Déroulements, 1980-1985; L’art de la Fugue, 1980-1982). A 80-as évek második felétől festészetében a finom és a monumentális viszonya válik dominánssá (Face à …, 1988-1990; Un corps au pluriel, 1990-1992). 2011-ben Kossuth-díjjal tüntetik ki.