Szőnyi István
Szőnyi István 1921 körül

Szőnyi István 1921 körül

<

Szőnyi István

(1894-1960)
1913-1914, 1917-1919: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Ferenczy Károly, Réti István. Nagybányán is látogatta szabadiskolájukat. 1929: római ösztöndíj. 1937-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1949: Kossuth-díj; 1952: érdemes művész; 1956: kiváló művész. Főiskolás korában a szecesszió (Kettős arckép, 1917), majd Rembrandt finom lazúrjai és a reneszánsz fény-árnyék festészete hatott művészetére (Fürdés után, 1921; Bethsabé, 1923; Danaidák, 1924). Korai képein a figurák megformálása erőteljes, majdnem klasszicista, a színek meleg okkeres, aranybarnás hangulatúak. A 20-as évektől nyáron Zebegényben élt, itt alakult ki az a lágy és mégis határozott festői stílusa, amely a Gresham-kör fő mesterévé tette. 1928-ban három korszakos képet festett itt: Zebegényi temetés, a Zebegényi est és az Átkelés a Dunán. A római élmények hatására rövid ideig palettája élénkebbé vált. Művészetpedagógiai tevékenysége mellett a Gresham-körön keresztül folyamatosan részt vett a művészeti közéletben. A 30-as évektől uralkodóvá vált képein a tojástempera használata, színei világosabbak, fátyolosak, matt felületűek lettek (Szürke a Duna, 1935). Esernyők (1939) c. képén harmonikusan együtt van az oldott festőiség, a hangulatos témaválasztás, és a téma rafinált szerkesztése (szinte axonometrikus fölülnézet, a fekete esernyőkarikák alól fölnéző arcokkal). Az 1949-ben festett Kerti pad festői összefoglalása a 30-as évek képeinek; a kompozíció roppant egyszerű, a tájkép évszázados etalonja szerint: bőven fölvezető előtér, a repoussoir jelzésével, a középtér a főmotívummal (a sárga paddal), s a háttér a tekintet kivezetésére, ám az egészet zárt szerkezetté fogja össze. 1950-től több monumentális feladatot kapott (1952: két, összesen 100 négyzetméternyi pannó a moszkvai mezőgazdasági kiállítás magyar pavilonja számára; 1953-1954: a Népstadion metróállomás épületébe tervezett freskó kartonja; 1956: a csepeli postahivatalba festett secco), amelyeket engedmény nélkül, teljes festői erényeivel valósított meg. Utolsó éveit Zebegényben töltötte, kisméretű temperákat és gouache-okat festett, intim hangulatú, magas belső hevületű képeket, amelyek egyenértékűek korábbi műveivel. 1920-ban ismerkedett meg a rézkarcolással, s rövid idő alatt a mélynyomású grafikának is jó mestere lett, maradandó értékű s nagyszámú grafikai lapot alkotva. Az egyszerű karc-technikával is meg tudta valósítani azokat a finom, szfumátós tónusokat, amelyek tájainak olyan utolérhetetlen levegőt adnak. Figurális rézkarcain tovább él a 20-as években festményein látott fény-árnyék hatás és az emberi test plasztikus, klasszicista jellegű megformálása. Zebegényi műtermében emlékmúzeum nyílt.
74. Téli aukció, 18

Nagymosás

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
74. Téli aukció, 169

Völgyben, 1930-as évek első fele

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
73. őszi aukció, 80

Zebegényi részlet (Dunakanyar), 1940-es évek

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 121

Dunai út (Tájkép libákkal), 1932

Kikiáltási ár: 6 000 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 154

Ártér

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
71. Aukció, 42

A zebegényi Dunakanyar

Kikiáltási ár: 4 000 000 Ft
71. Aukció, 144

Zebegényi utca

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
71. Aukció, 159

Ösvényen, 1931

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft
70. Őszi Aukció, 104

Öltözködés

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft
70. Őszi Aukció, 124

A Duna Zebegénynél

Kikiáltási ár: 2 600 000 Ft
Víz, napfény, nyár – Tengertől a Balatonig, 21

Kilátás a Dunára, 1932 körül

Víz, napfény, nyár – Tengertől a Balatonig, 22

Uzsonna, 1936 körül

69. Tavaszi Aukció, 143

Péter (A művész fiának portréja), 1935

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
3. Grafikai aukció, 49

Anya gyermekével

Kikiáltási ár: 120 000 Ft
3. Grafikai aukció, 69

Dunakanyar (Víztükör), 1928

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
68. Aukció, 103

A zebegényi köszörűs

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
68. Aukció, 114

Beszélgetők (Pihenők), 1934

Kikiáltási ár: 2 800 000 Ft
68. Aukció, 155

Zebegényi utca

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
68. Aukció, 160

Dunai alkonyat, 1935 körül

Kikiáltási ár: 6 000 000 Ft
67. Aukció, 89

Mélyút Zebegényben (Zebegényi völgy), 1927

Kikiáltási ár: 6 000 000 Ft
67. Aukció, 118

Zebegényi részlet

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft
1. Grafikai aukció (2021. április), 35

Dombos táj

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
64. aukció, 63

Danaidák, 1923

Kikiáltási ár: 360 000 Ft
64. aukció, 64

Furulyaszó, 1923

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
64. aukció, 67

Dunakanyar

Kikiáltási ár: 4 200 000 Ft
64. aukció, 69

Zebegény

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
64. aukció, 71

Szénakazal, 1935

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
64. aukció, 74

Lóversenytér, 1920

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
64. aukció, 184

Kertben

Kikiáltási ár: 220 000 Ft
63. aukció, 42

Dunakanyar, 1923

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
62. aukció, 28

Zebegény

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
62. aukció, 32

Hajnali táj, 1923

Kikiáltási ár: 7 500 000 Ft
62. aukció, 38

Virágos kert

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
62. aukció, 170

Péter (A művész fiának portréja), 1935

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
61. aukció, 54

Genfben leesett a hó, 1946

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
61. aukció, 119

Tükröződés, 1938

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
61. aukció, 191

Fények a víz felett, 1935

Kikiáltási ár: 3 400 000 Ft
59. aukció, 43

Lovasfogat

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
59. aukció, 74

Kilátás a Dunára, 1932 körül

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
59. aukció, 211

Uzsonna, 1936 körül

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
58. aukció, 220

Zebegényi domboldal alkonyi fényben, 1925 körül

Kikiáltási ár: 4 200 000 Ft
57. aukció, 133

A zebegényi kert, 1950-es évek

Kikiáltási ár: 2 600 000 Ft
56. aukció (2017 október), 16

Víztükör, 1928

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
56. aukció (2017 október), 99

Dunakanyar

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
56. aukció (2017 október), 129

Dunakanyar zebegénynél

Kikiáltási ár: 3 800 000 Ft
56. aukció (2017 október), 172

Dunakanyar

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
55. aukció, 25

Önarckép, 1941

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
55. aukció, 83

Erdőrészlet

Kikiáltási ár: 200 000 Ft
55. aukció, 104

Család a Duna-parton, 1926

Kikiáltási ár: 700 000 Ft