Képzőművészeti tanulmányait pesti joghallgatóként Barabás Miklósnál kezdte. 1846-ban festett Mohácsi csata című képén (Magyar Nemzeti Galéria) a téma más festők későbbi feldolgozásaival szemben még nem a „nemzethalál”-víziót jelenítette meg, hanem a magyar seregek hősiességét emelte ki. Bár az 1848–49-es szabadságharcban betegsége miatt nem harcolhatott, mint Görgey Artúr seregét kísérő festőnövendék, vízfestménysorozatán számos fontos eseményt, csatát megörökített (Az isaszegi csata, 1849. április 6., Magyar Nemzeti Múzeum; A komáromi csata, 1849. április 26., Magyar Nemzeti Múzeum). 1851-től a bécsi akadémián Karl Rahlnál tanult, majd németországi, párizsi és itáliai tanulmányúton vett részt. 1853-ban, külföldi tartózkodása alatt festette első jelentős történeti festményét, a Nyáry és Pekry elfogatását (Magyar Nemzeti Galéria), amely mozgalmas kompozíciójával, a szereplők szenvedélyes lelkiállapotának kifejezésével a romantikus történeti festészet legkorábbi alkotásai közé sorolható. Történeti festmények (Ónodi országgyűlés; Imre király elfogja pártütő öccsét) mellett arcképeket, életképeket (Pihenő rablók, 1856; Újoncozás az 1848 előtti időkből, 1861, Magyar Nemzeti Galéria), ill. mitológiai (A Nap szerelme a Délibábbal, 1866, Magyar Nemzeti Galéria) és bibliai témájú kompozíciókat (Mária mennybemenetele, 1855, Óbecse, belvárosi plébániatemplom) is festett. 1860-ban hazatérése után a szintén Rahl-tanítvány Lotz Károly-lyal együtt az 1860–70-es években több reprezentatív, monumentális falfestészeti megbízást kapott. A Vigadó díszlépcsőházának Argyrius királyfi Tündérországba érkezik című falképe (1864), melyen a mediterrán eredetű motívum már a nemzeti mitológia részévé vált, Raffaello Parnasszus-kompozíciójának hatását mutatja. A nagyterem mennyezetére az ország négy nagy folyójának allegóriáját festette. Attila lakomája című falképén, amely a Vigadó Csemegetárát díszítette, a hadi dicsőség, a vitézség ábrázolása mellett a művelődési vonulat is előtérbe került (1865, olajvázlat, Magyar Nemzeti Galéria). A művész a római követek tiszteletére rendezett lakoma Priszkosz rétor-féle leírásából azt a jelenetet festette meg, amelyben a hunok hadi erényeit megéneklő két költő dalai elragadtatják, csodálatra késztetik a hallgatóságot. A Nemzeti Múzeum lépcsőházában (1866–77) Lotz Károllyal együtt a hazai művelődés és történelem kiemelkedő eseményeit festette meg. Szigorú, monumentális művészete (Kun László és Habsburg Rudolf találkozása, 1873) azonban egyre inkább háttérbe szorult Lotz játékosabb, könynyedebb ábrázolásmódjával szemben. A mellőzéstől elkeseredve 1885-ben Olaszországba költözött. Visszatérte után – 1890–96 között – a Nemzeti Múzeum képtárának őreként tevékenykedett. Szerepet vállalt a művészeti közélet intézményes kereteinek megteremtésében is: egyik alapítója volt az 1869-ben létrehozott Magyar Képzőművészeti Társulatnak.