Tizenegy éves korában agyhártyagyulladás következtében elveszítette hallását, ezért abbahagyta iskoláit, és fényképészinasnak tanult. Rajzi alapképzését a Székesfővárosi Iparrajziskolában kapta, amelyet 1903-tól másfél éven át látogatott, majd egy művészeti magániskolában tanult tovább. 1907–10 között a nyarakat a nagybányai művésztelepen töltötte, ahol kezdettől fogva az újító szellemű neósokhoz csatlakozott. 1908-ban néhány hónapig Párizsban időzött, ott nagy hatással volt rá Gauguin, Cézanne és a Fauve-ok festészete. Nem sokkal később kijutott Itáliába, s mindenekelőtt El Greco művészete ragadta meg. 1909-ben meghívást kapott a MIÉNK tárlatára, majd több műve szerepelt a Bölöni György által szervezett erdélyi, Kolozsvár–Nagyvárad–Arad útvonalú vándorkiállításon, e kiállítás anyagának javát a Könyves Kálmán Szalonban Új képek címmel mutatták be 1909–10 fordulóján. 1910-ben kiállított a magyar festészet berlini reprezentatív tárlatán. 1911-ben és 1912-ben részt vett a Nyolcak Nemzeti Szalonban megrendezett bemutatóin. 1914-ben Berénnyel és Pórral közösen nagyobb kollekcióit mutatott be műveiből a bécsi Brüko Szalonban. A Nyolcak feloszlását követően Kassákhoz és az aktivisták köréhez csatlakozott. 1918 októberében megrendezte első gyűjteményes tárlatát a Ma folyóirat kiállítóhelyiségében. A Nyolcak, majd az aktivisták révén kapcsolatba került a polgári radikális körökkel, különösen Bölöni Györggyel, Ady Endrével és Tersánszky Józsi Jenővel volt bensőséges baráti viszonyban. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, s 1920 márciusában egyéni kiállítást rendezett munkáiból a Moderne Galerie. Pár hónappal később Berlinbe költözött, majd 1924-ben innen települt át Párizsba, ahol haláláig élt. 1933-tól tagja volt az Abstraction-Création csoportnak. Tevékenysége egyedülálló módon köti össze a nagybányai neósokat, a Nyolcakat és az aktivistákat. Legkorábbi Nagybányán készült művei nagyvonalú, tömör dekorativitásukkal és színhasználatukkal Czóbel Béla, ill. a személyes párizsi élmények hatására Gauguin és a francia Fauve-ok művészetének ismeretéről tanúskodnak. 1907-től 1909-ig tartó neós korszakában főként a figurális (Cigánymadonna, 1908, magántulajdon; Táncoló aktok, 1908, magántulajdon) enteriőr- (Szobabelső, 1908, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum) és a tájábrázolás foglalkoztatta (Nagybányai utcarészlet, 1908, Magyar Nemzeti Galéria; Tájkép híddal, 1909, Fővárosi Képtár). 1909-től azonban egyre határozottabban jelentkezik formálásmódjában egyfajta expresszív kubizmus. Az 1909-es Vörösinges fiú (magántulajdon) Chaim Soutine látásmódjával mutat rokonságot, míg az 1909-es Sárgaterítős csendélet már a Nyolcak körében is központi szerepet játszó cézanne-i képépítés szabályaihoz igazodik. Az 1910-es évek egyik vezértémája ~ számára a portré. Fénypászmákkal szabdalt geometrizáló szerkezetükben az orfikus kubizmus és futurizmus hatását mutató, ám színhasználatukban és lélekelemző mélységükben az expresszionizmussal rokon arcképei a modern magyar portréfestészet festőileg és lélektanilag legösszetettebb alkotásai közé tartoznak (Munkáscsalád, 1910, Magyar Nemzeti Galéria; Önarckép, 1912, Magyar Nemzeti Galéria; Fülep Lajos, 1915, Magyar Nemzeti Galéria; Kassák Lajos, 1918, Magyar Nemzeti Galéria; Kosztolányi Dezső, 1918, lappang). Hasonló átgondolt konstrukció és expresszív lendület jellemzi monumentális hatású aktképeit (Női akt, 1917, Magyar Nemzeti Galéria). A bécsi és berlini emigráció éveiben készült festményein – a megelőzőek következetes folytatásaként – a szintetikus kubizmus zárt és tömör formarendje érvényesül (Család, 1922, Magyar Nemzeti Galéria; Híd, 1922 k., lappang). Ez a geometrikus stilizálás a húszas évek második felére mind elvontabb formai szerkezeteket eredményez (Város, 1925, magántulajdon; Tristan Tzara, 1926, Magyar Nemzeti Galéria; Csendélet chiantis palackkal II., 1927, magántulajdon), ami a harmincas évekre nonfiguratív kompozíciókban teljesedik ki.