Tihanyi Lajos
Tihanyi Lajos Badacsonyban, 1917

Tihanyi Lajos Badacsonyban, 1917

<

Tihanyi Lajos

(1885-1938)
Tizenegy éves korában agyhártyagyulladás következtében elveszítette hallását, ezért abbahagyta iskoláit, és fényképészinasnak tanult. Rajzi alapképzését a Székesfővárosi Iparrajziskolában kapta, amelyet 1903-tól másfél éven át látogatott, majd egy művészeti magániskolában tanult tovább. 1907–10 között a nyarakat a nagybányai művésztelepen töltötte, ahol kezdettől fogva az újító szellemű neósokhoz csatlakozott. 1908-ban néhány hónapig Párizsban időzött, ott nagy hatással volt rá Gauguin, Cézanne és a Fauve-ok festészete. Nem sokkal később kijutott Itáliába, s mindenekelőtt El Greco művészete ragadta meg. 1909-ben meghívást kapott a MIÉNK tárlatára, majd több műve szerepelt a Bölöni György által szervezett erdélyi, Kolozsvár–Nagyvárad–Arad útvonalú vándorkiállításon, e kiállítás anyagának javát a Könyves Kálmán Szalonban Új képek címmel mutatták be 1909–10 fordulóján. 1910-ben kiállított a magyar festészet berlini reprezentatív tárlatán. 1911-ben és 1912-ben részt vett a Nyolcak Nemzeti Szalonban megrendezett bemutatóin. 1914-ben Berénnyel és Pórral közösen nagyobb kollekcióit mutatott be műveiből a bécsi Brüko Szalonban. A Nyolcak feloszlását követően Kassákhoz és az aktivisták köréhez csatlakozott. 1918 októberében megrendezte első gyűjteményes tárlatát a Ma folyóirat kiállítóhelyiségében. A Nyolcak, majd az aktivisták révén kapcsolatba került a polgári radikális körökkel, különösen Bölöni Györggyel, Ady Endrével és Tersánszky Józsi Jenővel volt bensőséges baráti viszonyban. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, s 1920 márciusában egyéni kiállítást rendezett munkáiból a Moderne Galerie. Pár hónappal később Berlinbe költözött, majd 1924-ben innen települt át Párizsba, ahol haláláig élt. 1933-tól tagja volt az Abstraction-Création csoportnak. Tevékenysége egyedülálló módon köti össze a nagybányai neósokat, a Nyolcakat és az aktivistákat. Legkorábbi Nagybányán készült művei nagyvonalú, tömör dekorativitásukkal és színhasználatukkal Czóbel Béla, ill. a személyes párizsi élmények hatására Gauguin és a francia Fauve-ok művészetének ismeretéről tanúskodnak. 1907-től 1909-ig tartó neós korszakában főként a figurális (Cigánymadonna, 1908, magántulajdon; Táncoló aktok, 1908, magántulajdon) enteriőr- (Szobabelső, 1908, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum) és a tájábrázolás foglalkoztatta (Nagybányai utcarészlet, 1908, Magyar Nemzeti Galéria; Tájkép híddal, 1909, Fővárosi Képtár). 1909-től azonban egyre határozottabban jelentkezik formálásmódjában egyfajta expresszív kubizmus. Az 1909-es Vörösinges fiú (magántulajdon) Chaim Soutine látásmódjával mutat rokonságot, míg az 1909-es Sárgaterítős csendélet már a Nyolcak körében is központi szerepet játszó cézanne-i képépítés szabályaihoz igazodik. Az 1910-es évek egyik vezértémája ~ számára a portré. Fénypászmákkal szabdalt geometrizáló szerkezetükben az orfikus kubizmus és futurizmus hatását mutató, ám színhasználatukban és lélekelemző mélységükben az expresszionizmussal rokon arcképei a modern magyar portréfestészet festőileg és lélektanilag legösszetettebb alkotásai közé tartoznak (Munkáscsalád, 1910, Magyar Nemzeti Galéria; Önarckép, 1912, Magyar Nemzeti Galéria; Fülep Lajos, 1915, Magyar Nemzeti Galéria; Kassák Lajos, 1918, Magyar Nemzeti Galéria; Kosztolányi Dezső, 1918, lappang). Hasonló átgondolt konstrukció és expresszív lendület jellemzi monumentális hatású aktképeit (Női akt, 1917, Magyar Nemzeti Galéria). A bécsi és berlini emigráció éveiben készült festményein – a megelőzőek következetes folytatásaként – a szintetikus kubizmus zárt és tömör formarendje érvényesül (Család, 1922, Magyar Nemzeti Galéria; Híd, 1922 k., lappang). Ez a geometrikus stilizálás a húszas évek második felére mind elvontabb formai szerkezeteket eredményez (Város, 1925, magántulajdon; Tristan Tzara, 1926, Magyar Nemzeti Galéria; Csendélet chiantis palackkal II., 1927, magántulajdon), ami a harmincas évekre nonfiguratív kompozíciókban teljesedik ki.
73. őszi aukció, 102

Szécsénykovácsi táj, (Nyári táj; Paysage d’Eté), 1913

Kikiáltási ár: 36 000 000 Ft
72. Tavaszi aukció, 97

Hegyes táj [Szepesi táj, Szomolnok], 1911

Kikiáltási ár: 40 000 000 Ft
70. Őszi Aukció, 117

Párizsi táj, 1925

Kikiáltási ár: 24 000 000 Ft
69. Tavaszi Aukció, 113

Csendélet pipával, 1923

Kikiáltási ár: 36 000 000 Ft
68. Aukció, 57

Szécsénykovácsi kastély (Szécsénykovácsi nyár), 1913

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
67. Aukció, 111

Absztrakt festmény, 1933 körül

Kikiáltási ár: 9 000 000 Ft
65. aukció (2020. december), 115

Parkban

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
62. aukció, 67

Álló női akt, 1912

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
60. aukció, 168

Szécsénykovácsi kastély (Szécsénykovácsi nyár), 1913

Kikiáltási ár: 24 000 000 Ft
Párizs - Nagybánya, 1904-1914, 27

Fürdőzők, 1907

Párizs - Nagybánya, 1904-1914, 28

Aktok (Táncoló aktok, Aktok szabadban), 1907 körül

Párizs - Nagybánya, 1904-1914, 32

Szajnai csónakosok, 1907

Párizs - Nagybánya, 1904-1914, 33

Csónakázók, 1909

Párizs - Nagybánya, 1904-1914, 34

Pont St. Michel (Paris), 1908

Párizs - Nagybánya, 1904-1914, 66

Nagybánya látképe, 1908

Párizs - Nagybánya, 1904-1914, 67

Kis tájkép (Tájkép), 1909

Párizs - Nagybánya, 1904-1914, 87

Nagybányai táj, 1909

Párizs - Nagybánya, 1904-1914, 88

Szepesi tájkép kanyargó úttal Szomolnoknál, 1909

Párizs - Nagybánya, 1904-1914, 124

Hegyes táj (Trencséni táj), 1911

58. aukció, 120

Absztrakt festmény, 1933 körül

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
57. aukció, 170

Pont St. Michel, 1908 Hátoldalon: Ádám és Éva

Kikiáltási ár: 80 000 000 Ft
Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 14

Pont St. Michel, 1908

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 23

Szajnai csónakosok, 1907

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 26

Csendélet, 1911

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 55

Tristan Tzara arcképe, 1926

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 60

Pipás csendélet

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 61

Bouteille II. (Csendélet palackkal és pohárral), 1927

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 90

Absztrakt festmény, 1932 körül

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 195

Károlyi Mihály portréja, 1924-1925

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 196

F.T. Marinetti portréja, 1924-1925

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 197

Márai Sándor, 1924-1925

Párizs-Budapest 1890-1960 – Képzőművészeti kapcsolatok a két város között, 198

Bölöni György, 1924-1925

56. aukció (2017 október), 62

Trencséni vár, 1912

Kikiáltási ár: 24 000 000 Ft
55. aukció, 63

Parkban

Kikiáltási ár: 2 500 000 Ft
55. aukció, 116

Nagybányai táj, 1909

Kikiáltási ár: 24 000 000 Ft
Berlin – Budapest 1919-1933, 2

Család, 1921

Berlin – Budapest 1919-1933, 3

Ethy portréja (Nő zöld ruhában), 1921

Berlin – Budapest 1919-1933, 4

Három fa, 1922

Berlin – Budapest 1919-1933, 5

Önarckép, 1920

Berlin – Budapest 1919-1933, 42

Pipás csendélet, 1923

53. aukció, 132

Budai hegyek, 1916

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
52. aukció, 129

Gross Andor portréja (Gross András főhadnagy arcképe), 1913 körül

Kikiáltási ár: 16 000 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 54

Szajnai csónakosok, 1907

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
49. aukció, 156

Szalmakalapos ifjú, 1907

Kikiáltási ár: 7 000 000 Ft
43. aukció, 108

Három fa, 1922

Kikiáltási ár: 20 000 000 Ft