Vilt Tibor
Vilt Tibor

Vilt Tibor

<

Vilt Tibor

(1905-1983)
1922–1925: Iparművészeti Iskola; 1925–1927: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Mátrai Lajos, Kisfaludi Strobl Zsigmond. 1928–1930: egyike a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasainak. 1935-ben házasságot kötött a szobrászművész Schaár Erzsébettel. 1945 után részt vett az Európai Iskola munkájában. 1957-ben – a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt – internálták. A 60-as években egyike lett a modern magyar szobrászat megújítóinak, s példaképe a fiatal művésznemzedéknek. Bár egyike volt a “római” ösztöndíjasoknak, az ún. “Római Iskolának” sohasem lett elkötelezettje. Az útkereső fiatal művész pályája elején néhány jellegzetesen archaikus ihletésű portré áll (Önarckép, 1926). Később Pátzay Pál esztétikai nézetei hatottak rá, s maga is a klasszicizmus felé fordult (Lampel Béláné portréja, 1936). Ez azonban csak rövid átmenetnek bizonyult, s már 1936-ban megmintázta első izgalmasan expresszív kisplasztikáját, a Gondolkodót. Az elkövetkező években szobrai és domborművei egyre közvetlenebb módon fejezték ki a művész mindennapi érzelmeit és indulatait. A II. világháború befejezése után művek egész sora jelzi, hogy elérkezett pályája első virágkorához (Háború után II., 1945; Gyermekfej háború után, 1946; Búcsú/Figura székkel, 1947). Az 50-es évek bizonyos értelemben törést jelentett működésében. Miközben részt vett a korszak hivatalos művészeti életében – elkészíti a Honvédelmi Minisztérium szoborcsoportját (1951), megnyeri a tiszalöki erőműhöz kiírt pályázatot (1955) -, műtermében (a nyilvánosságtól elzárva) megrendítő hatású kisplasztikák és domborművek sorozatát készíti (Ketrec, 1949; Bohóc virággal, 1949; Szorongás, 1950; Közöny, 1952). Ekkori művei ugyanúgy, mint az 56-os forradalom ihletésére született kompozíciók is (A kentaur halála, 1956; Szék és ablak/Börtön, 1956; Tanktaposta arc, 1956) még sokáig, a 60-as évek közepén rendezett első kiállításáig csak plasztilinben, legfeljebb gipszben vártak jobb sorsukra. A 60-as években antropomorf szerszámokra emlékeztető kisplasztikák egész sorozatát készítette (Satu és szobor III., 1965), s az évtized végére aztán lehetősége volt néhány nagyméretű szobor létrehozására is (Dorottya, 1967; Galambdúc, 1968). Az évtized végén – részben Schaár Erzsébet hatására – új anyagként az üveg felhasználásával is kísérletezett (Három forma, 1970). A 70-es évek a kiteljesedés időszaka volt munkásságában. Ekkorra már egyértelműen elismert művész. 1973-ban a budapesti II. Kisplasztikai Biennálén szinte egész korábbi életműve összefoglalójának szánta a Változatok I-V. sorozatot, mellyel díjat is nyert. Utolsó éveiben ismét újított: műterméből a posztmodern eklektikus formanyelvén beszélő, világvégi hangulatot árasztó szobrok sora került ki (Emberevő, 1982; Sovány kurva, 1982). Az 1927-től az UME, 1946-tól az Európai Iskola, 1952-től a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és a MKISZ tagja volt.
63. aukció, 79

Ülő figura

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
39. aukció, 68

Gondolkodó, 1936

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
28. aukció, 206

Fekvő nő, 1954

Kikiáltási ár: 900 000 Ft
Kortárs aukció, 35

Férfi fej

Kikiáltási ár: 3 600 000 Ft