25 éves a magyar aukciós piac megújítója, a Virág Judit Galéria

Fennállása 25. évfordulóját ünnepli a Virág Judit Galéria, Magyarország meghatározó művészeti galériája és aukciósháza. A galériához köthető a magyar aukciós rekord: a Titokzatos sziget című Csontváry Kosztka Tivadar festmény 460 millió forintért kelt el 2021-ben. Az üzlet forgalma négy év alatt közel négyszeresére nőtt, születésnapjukat jubileumi, dupla aukcióval ünneplik, ahol ismeretlen remekművek kerülnek majd kalapács alá.

Aukciós rekordok

Virág Judit művészettörténész és Törő István üzletember 1997. május 31-én nyitotta meg 40 négyzetméteres galériáját a Falk Miksa u. 13. alatt Mű-Terem Galéria néven. Egy évvel később rendezték meg első aukciójukat, amellyel berobbantak a hazai műtárgy piacra: Rippl-Rónai József Zorka kék gyűrűvel című képe 21 millió forintos új aukciós rekorddal kelt el.
„A kezdeti sikereket az intenzív marketingkampánynak, a válogatott képanyagnak és az újszerű, tanulmányokkal, kutatási adatokkal tűzdelt katalógusnak köszönhettük. Sokat számított az is, hogy megreformáltuk az árverések lebonyolítását, elegáns külsőségek mellett élményt kínáltunk a művészetek kedvelőinek” – mondta el Virág Judit.
A 2001-es év mérföldkő volt a cég életében, a galéria átköltözött jelenlegi helyére, a Falk Miksa utca 30. szám alá, az aukciók és a kiállítások igazi otthonra leltek. Innentől a műtárgyakat méltó körülmények között, szépen megvilágítva tudták az érdeklődők elé tárni. Közben egymás után döntötték meg az aukciós rekordokat.