10. Háború utáni és kortárs művek aukciója - november 13.

Kiemelkedő anyaggal készül novemberi kortárs aukciójára a Virág Judit Galéria. Kalapács alá kerül az ismert műgyűjtő, Nudelman László a háború utáni korszakra koncentráló gyűjteményének számos darabja is: Maurer Dóra a matematikán és az ismétlésen alapuló konceptuális alkotása, a Mennyiségtábla 1972-ből, illetve Korniss Dezső szentendrei motívumokat alapul vevő, szürrealista műve, valamint Fajó János, a klasszikus avantgárdot idéző hardedge képe, a Fehér rés (1997). A aukciós kínálatban szerepel többek között Nádler István egy korai, a geomterikus irányzathoz köthető remekműve, a Gyász IV. (1977). Az Overlappings Maurer egy fontos képsorozatának darabja, ahol a különböző színek többféle módon kerülnek interakcióba, és ezáltal új színrétegeket alakítanak ki. Keserü Ilona Mind-képsorozatának címe a színek, valamint az emberi bőrszín sokszínűségére utal. Színkísérletei során Keserü azt vizsgálta, hogyan harmonizál egymással a szivárvány összes színe és árnyalata az ember bőrszínének árnyalataival.