A kép képe
Kiállítás: 2010. szeptember 10-30.
Míg az absztrakt festészet számára közel egy évszázad állt rendelkezésre, hogy a tökélyre fejlessze a maga képi nyelvezetét, addig a figuratív festészet épp csak átörökíteni tudta saját hagyományait a 20. század utolsó harmadába. E tekintetben a magyar festészet még nagyobb hátrányban volt a nemzetközivel szemben, hiszen a szocreál szabályrendszere még inkább megnehezítette a klasszikus figuratív festészet hagyományainak friss és időszerű átörökítését. Bár valójában ez az akadémizmusból és realizmusból táplálkozó stílus lendített is valamit a magyar figuratív festészet helyzetén, csak éppen kontraszelektív módon. Csernus Tibor szürnaturalizmusának ontológiai alapját például pontosan a szocreál „kettős látása” szolgáltatta. A festő ezzel később alapvetően inspirálta az IPARTERV generációt: Lakner, Siskov, Konkoly ekkor már kevésbé egzisztenciális, sokkal inkább önreflexív, pop-artos művészetét. Mára ez az átörökített tradíció, a pop-art, a konceptualizmus és az új digitális médiumok képfajtáinak hatása nagy teret és lendületet adtak a legújabb figuratív törekvéseknek. Az új hullám alkotásain nem egy egységes modorral találkozunk: az önreflexió különböző formái keverednek egyéni stílusokkal és ez a mágikus realizmustól, a technorealizmusig a legkülönfélébb jelenségek formációit hozza létre.
A 20. század modern művészete tudóssá, de legalábbis beavatottá változtatta a tekintetet. Ezek a világ közvetlen jelenségeitől elvonatkoztatott szinten működő alkotások csakis áttételes módon tárulkoznak fel a mű szemlélője számára. Ezért nem véletlen hogy a modernizmus kifulladásával az új figuratív festészet – mind a hagyományai, mind esztétikája és gyakorlata – ekkora jelentőséget kapott napjaink művészetében. Az absztrakt áttételességét felváltja az érzéki-retinális élmény primér hatásmechanizmusa. Bár kétségtelen, a figuratív képek is – a stílus, az utalások szintjén – reflexióra vannak kényszerítve, az élethű, részletgazdag kép felett érzett örömből visszakerül valami a műélvezetbe. Ennyiben mindenképpen a tradicionális festészethez kapcsolódik a tendencia, s talán abban is, hogy a fotóval, illetve a videóval szemben ez a médium kihasználja az anyagszerűségében rejlő lehetőségeket. Anyag, stílus és témacentrikusság jellemzi e festményeket, melyek a kor vizuális képdömpingjének primer és szekunder szintjeit dolgozzák fel. Emlék- és vágyképeket, utalásokat és idézeteket, melyek körülvesznek bennünket, és másodpercről másodpercre bombáznak a televízión, a monitorokon, a magazinokon keresztül, akaratlanul is kondicionálva képzeletünket, elvárásainkat és vágyainkat.
A kiállítás 2010. szeptember 10. és 30. között volt látható a Virág Judit Galériában.