Király Gábor: Vendégek
Kortárs kiállítás

Király Gábor: Vendégek

2014-03-12

Kiállítás: 2014. március 12. – április 9.

Helyszín: Virág Judit Galéria

Király Gábor Vendégek című egyéni kiállítása (2014.március 12.-április 9.) az elmúlt három év legkiválóbb munkáit öleli fel. Festményein és rajzain elementáris erővel hatnak a síkban ábrázolt, vibráló, élénk színekkel, vagy szénnel megfestett figurái, akik még társaságban ábrázolva is meglehetősen magányosak. Művein öntörvényű alakok köszönnek vissza, akik rezignáltan hordják vállukon a civilizáció terheit.

Király stílusa művészettörténeti tradíciókat hordoz magában és leginkább az Art Brut-re (angolszász területeken Outsider Art) emlékeztet. Jellemzően durva és spontaneitásának, ”műveletlenségének” következtében őszinte, zsigeri művészet ez, ahol a szenvedélyek, a tudatalatti kevésbé kontrollált megnyilvánulása érhető tetten. Király bevallása szerint színhasználatára, szerkesztési elveire – például a klasszikus perspektíva törvényeinek elhagyásában – a 70-es, 80-as évek Afro-Amerikai kultúrája, illetve a graffiti műfaja volt még nagy hatással. Hordozói gyakran újrafelhasznált falapok, nehéz, tömör, nemes fából kialakított egykori bútorok, szekrényajtók, ágyvégek, asztallapok.