Borsos Miklós
Borsos Miklós idősebb korában

Borsos Miklós idősebb korában

<

Borsos Miklós

(1906-1990)
A család 1922-ben költözött Győrbe, ahol a helybeli festőktől tanult. Gimnáziumi tanulmányait félbeszakítva apja műhelyében lett aranyműves. 1940-ig vésnöki munkából élt. 1925-ben kiállítja rajzait, 1927-től rézkarcokat is készített. Festőnek készült. 1928–1929-ben bejárja Olaszországot és Dél-Franciaországot, közben rövid ideig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár tanítványa volt.
1931-től szobrokat is készített. Előszőr kalapált és hajlított rézlemezből, 1932-től fából, 1933-tól kőből is. 1934-ben végleg felhagyott a festészettel. 1938-ban nagy utazást tett Erdélyben. 1943-tól a nyarakat a Balaton melletti Tihanyban töltötte, ez a táj lett művészetének fő ihletője. A háború után Budapestre költözött. Az 1940-es évektől jelentős illusztrátor, 1947-től készített érmeket. 1946-1960: a Magyar Iparművészeti Főiskola, 1981–1986 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1959-től többször járt Olaszországban. 1963-ban Londonba utazott, ahol megismerkedett Henry Moore-ral. 1964-ben Görögországban járt. 1973-ban súlyos szívműtéten esett át, a kőfaragásról le kellett mondania. 1979-ben Győrött Borsos Múzeum nyílt. 1941–1949: tagja a Képzőművészek Új Társaságának és 1945–1949: a Szinyei Társaságnak.
Korai művei között vannak drámai hangvételű, az expresszionizmussal rokon alkotások (Siratóasszonyok, 1939), de művészetét inkább a lírai hang vagy a finom melankólia jellemzi (Merengő). Fő művei az európai szobrászati hagyománynak az Arp, Brâncuşi nevével jelzett irányához tartoznak. Ezt egyesíti azzal a “pannon szellemmel”, amelynek forrása a dunántúli táj (az egykori római Pannonia provincia), és annak kulturális tradíciója. Különleges márványokból készült, nagyon érzékletesen megmunkált szobrain a mítosz és a történelem olvad egységbe a végletesen leegyszerűsített természeti formákkal (Orfeusz, 1963; Sibilla Pannonica, 1963; Ifjú párka, 1964). Vonzódását az irodalomhoz nemcsak nagyszámú illusztrációja bizonyítja, hanem olyan szobrai is, mint a Godot-ra várva, (1963) vagy; Lampedusa novellájának ihletésére készült Lighea címet viselő variációk (1964, 1965, 1967). Fő művei közé tartoznak a magyar irodalom és művészet legkiválóbbjairól készített portréi (Egry József, 1951; Szabó Lőrinc, 1961; Kassák Lajos, 1964), valamint azok a Fejek, amelyek nem portrék, hanem lelkiállapotok vagy hangulatok kifejezői (Mosoly, 1933; Csillagnéző, 1962). Többszáz érmet és plakettet készített, közülük különösen érdekes az a mediterrán légkört és életörömöt megjelenítő sorozat, amelyet mintázással és apró kavicsok, kagylók, levelek lenyomataival formált (Tavasz I.-V., 1958).
A Dévényi-gyűjtemény, 19

Fiatalkori önarckép, 1930