Már tizenhét éves korában bemutatták a Műcsarnokban A szerénység laka című festményét. 1900–01 között a Mintarajziskolában tanult, ahol Balló Ede és Lóránfi Antal voltak a mesterei. 1902-ben pár hetet Rómában, majd hosszabb időt Firenzében töltött. 1902-től művei rendszeresen szerepeltek a Nemzeti Szalon kiállításain. 1906-ban Párizsba ment, és ettől kezdve gyakran utazgatott, főként Olaszországban. Művészetét az itáliai kisvárosok és olyan művészek inspirálták, mint Giotto, Botticelli és Alessandro Magnasco. Korai művein a preraffaeliták, valamint a szecesszió művészetének és a századvég szimbolizmusának hatása érezhető (Paolo és Francesca, 1903; Dal a rózsatőről, 1904). 1905-ben a Thália Társaság számára készített díszlet- és kosztümterveket L. Alma Tadema A láthatatlan kormányos című színművéhez. 1907-ben közel száz művét mutatta be az Uránia műkereskedésben Márffy Ödönnel közösen rendezett kiállításukon. A következő évben Ferenc József-díjat kapott, amely 4000 koronával járt, és bemutatkozott Londonban egy nemzetközi kiállításon, külföldi szereplése azonban visszhang nélkül maradt. Ezekben az években is utazgatott, járt Rómában, Genovában, Padovában, Comóban, Velencében. 1909 júniusában Nagyváradon mutatta be műveit Rippl-Rónai József, Kernstok Károly, Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla és Tihanyi Lajos alkotásai mellett. Ugyanebben az évben közös kiállításon szerepelt Fáy Dezsővel az Uránia termeiben. 1908–10-ben részt vett a MIÉNK tárlatain, de csak meghívott vendégművészként, nem rendes tagként. Ebben az időben készültek a rokokó – elsősorban Watteau – ihlette művei, amelyeket ő maga „biedermeier mulatságoknak” nevezett (Menüett, 1909 k.; A bolond és a katona, 1911–12, magántulajdon; A mulatt férfi és szoborfehér nő, 1912 k.). A ~ képzelete által megteremtett meseországról, Na’ Conxypanról novelláiban olvashatunk, az ott folyó életet festményein örökítette meg. Ezeken a vásznakon észak-olasz kisvárosi környezetet népesítenek be groteszk emberalakok. 1911-ben ~ ismét Nagyváradon állította ki festményeit. A következő évben nyilvános tárlaton nem vett részt, kiállítását Rónai Dénes fotóművész műtermében rendezte meg. Az itt bemutatott anyagot azután vidéki városokban mutatta be: Szegeden, Békéscsabán, Orosházán és Temesvárott. Ugyanebben az évben az Új Színpad számára Strindberg Hattyúvár című színművéhez készített díszletet és jelmezeket; a kritika elismerően nyilatkozott a darabról, elsősorban ~ munkáját dicsérték. 1914-ben Velencében érte a háború kitörésének híre; rossz idegállapotban kórházba került, és csak 1915-ben tért haza Magyarországra. Az egyre súlyosbodó elmebaj festészetében is jelentős változást eredményezett. Ekkor készült A halál sziklája című olajfestménye és La Guerra című rajza. Az ezeken megjelenő szabad képzettársítás, valamint vizionárius képei (Az ópiumszívó álma, 1914–16, magántulajdon) a szürrealizmus előfutárává avatják. 1916-ban a Fiatalok kiállításán öt művével szerepelt a Nemzeti Szalonban. Később csatlakozott az aktivistákhoz, a Ma csoport tagja lett, s harmadik kiállításukon 1918-ban ki is állított velük. Késői korszakában kísérleti jelleggel készített expresszionista rajzokat, valamint mértani formákra egyszerűsített motívumokból álló műveket. 1919-től elmegyógyintézetben élt, s bár 1922-ben gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből, élete utolsó évtizedében betegsége miatt már nem dolgozott. Emlékkiállítása volt a Nemzeti Szalonban, 1936-ban, és 1947-ben a Bibliotheca Officinában, 1966-ban a Szent István Király Múzeumban Székesfehérvárott, 1986-ban Kecskeméten és Szekszárdon.