Bernáth Aurél (1895-1982)
Lago Maggiore sötét hegyekkel (Brissago), 1963
Oeuvre-katalógus szám: 1963/19
Kiállítva:
Bernáth Aurél kiállítása. Marcali Múzeum, 1976. október, katalógus: 35.
Bernáth Aurél festőművész kiállítása. Tihanyi Múzeum, 1977. május 28. – július 24., katalógus: 13.
Bernáth Aurél gyűjteményes kiállítása. Somogyi Képtár, Kaposvár, 1980. október 24. – november 30., katalógus: 19.
Reprodukálva:
Bernáth Aurél festőművész kiállítása. Tihanyi Múzeum, 1977., kiállítási katalógus: oldalszám nélkül
Bernáth Aurél gyönyörű, utánozhatatlan kékjeinek összes árnyalatában villódzó víz és hegyek. A mélység és a magasság egymást kiegészítő ellentéte. A most aukcióra kerülő nagyméretű akvarellnek csupán ennyi a témája, de ezekben a kék színekben ott van a modern magyar festészet egyik legjelentősebb mesterének az önvallomása is. “A legnagyobb vonzóerőt a víz adta. Később mindig víz mellett szerettem lakni. Ha nem volt módom hozzá, nyugtalanság fogott el. Ha meghívtak valamilyen ismeretlen helyre, odavetőleg mindig megkérdeztem, van-e ott legalább egy kis patak. Idegen városban most is a folyó partjára megyek. Onnan kezdem a tájékozódást. Másképp nem is tudnék magamnak képet alkotni a városról.” – olvasható a művész önéletrajza egyik kötetének Vallomás a vízről című fejezetében. Bernáth előbb a két háború között, majd az 1960-as évek első felében ismét rendszeres látogató volt az olasz-svájci határon lévő Brissagóban, barátja, Szilasi Vilmos filozófus villájának vendégeként. A Lago Maggiore hűvös, kristálytiszta víztömegének és a tavat övező hegyek fenséges vonulatának lenyűgöző látványát, Bernáth minden ilyen látogatás alkalmával, néha olajban, de többnyire akvarellben megörökítette. Szilasi Vilmos brissagói villája, a művész számára ideális körülményeket teremtett az alkotásra. “Látni a víz fölött a nagy hegyeket, egész isteni ez itt.” – írta egy alkalommal otthon maradt szeretteinek. Bernáth 1964-ben járt utoljára a Lago Maggiore mélykék világában.
Rum Attila