A budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalannál, Weimarban Max Thedynél és Párizsban a Julian Akadémián tanult. Tanulmányait Benczúr Gyula mesteriskolájában fejezte be. 1894-től kezdve több egyéni tárlata, csoportos szereplése mellett minden jelentős országos kiállításon megjelent munkáival. Szinyei – Lechner Japán asztalának, majd a Szinyei Társaságnak közkedvelt alakja. A szolnoki művésztelep alapítója, haláláig tagja, az első világháborúig annak tanára, meghatározó egyénisége. Festészetének realista, dekoratív posztimpresszionista, majd szimbolista korszaka nyomon követhető a kolónián dolgozó művészek munkásságában. Képeiből rendszeres időszakonként gyűjteményes anyagot mutatott be a Nemzeti Szalonban, az Ernst Múzeumban. Szolnokon kívül festett Pest környékén, Szentendrén és Vácott. A tízes években sokat utazott, főleg Itáliában, Franciaországban, ahol tájképeket, múzeumbelsőket, templomokat festett. A 20. század első éveiben váltotta fel sötét, a „szegényemberek” életével foglalkozó realista korszakát (Az özvegy, 1899; Napszámos, 1901, Magyar Nemzeti Galéria; Anya és gyermeke, 1901) az az összefogott, nagy dekoratív pasztell színfoltokra épülő periódus, amely a századeleji nagybányai plein air reprezentáns műveivel együtt a magyar festészet egyik kiemelkedő időszakát jelzi. Idetartozó főművei többek között a Babfejtők (1904, Magyar Nemzeti Galéria), a Kisvárosi délelőtt (1904), a Testvérek (1906, Magyar Nemzeti Galéria). Az első világháború idején világos pasztell foltjai elsötétültek, valószínűtlen, művi színvilág öntötte el vásznait. Tájképein az alacsony horizont fölé boruló égbolt vette át a szerepet. Egyre többször fordult témáért a Bibliához (A zsidók megverik Amelik seregét, 1913; Mózes vizet fakaszt a sziklából, 1914), vagy képzelt el szimbolikus-romantikus jeleneteket (Vadászat, 1913; Sziklavár, 1919). A húszas évektől legfontosabbak tájai, falusi utcarészletek, a számára mindig kedves Zagyva-part. A harmincas évek tájékán a legtöbbször madártávlatból komponált képeken az alföldi tájat látjuk, ahol a szépen tagolt földeken, zöld mezőkön földművelők tevékenykednek, föléjük hatalmas, különös formájú fellegekkel teli kék ég borul (Tavaszi szántás, 1930; Öreg festő téli tájban, 1940).