Perlrott-Csaba Vilmos (1880-1955)
Nagybányai utca, 1920-as évek
„Bár Perlrott-Csaba Nagybánya után párisi mesterének, Matisse-nak útmutatása mellett ismerkedett meg először a nyugati evolúció eredményeivel, melyekre a mi magyar hagyományokhoz ragaszkodó művészetünk festőnknél majdnem egy félszázaddal később eszmélt csak fel, mégis Cézanne döntőbben hatott rá mesterénél. Színereje, a formák túlzott hangsúlyozása, képeinek mélységi tagolása, egész képszerkesztési módja a cézanne-i tanítást tükrözi. Ám forró festői temperamentuma ez önként vállalt korlátozások mellett kielégülést keresett az alkotás érzelmi síkján is, képei tehát szükségképpen gazdag érzelmi tartalommal teltek meg. Csak éppen hogy a józanságát – a magyar földnek ezt az oly jellemző sajátságát, nagybányai művészi alaptőkéjét – nem vesztette el, mint azok az expresszionisták, kiket a germán szellem fűzött rabszíjára. Látomásai mindig szoros kapcsolatot tartottak az anyafölddel, onnan kapták táplálékukat. A féllábával – Szinyei parancsa szerint – mindig a földön állt. Csak az ecsetje száguldott egyre viharosabban, temperamentumának szilaj ütemére s ez adott stílusának az időnkénti változások ellenére is valami különös, egyéni jellegzetességet. […] Akik ma idehaza az élen járnak, mindnyájan erre az útra tértek, s ma már megbékélt lélekkel vallják mindannyian, hogy nem jöhet olyan ízlésdiktatúra, mely lerombolhatná a hidat, mely Nagybányától Párisig vezet.”
Rózsa Miklós: Perlrott-Csaba Vilmos. Magyar Művészet, 14. évfolyam, 1938. 148.