Kiállítva:

¦ A Kovács Gábor Gyűjtemény – Válogatás a magyar festészet remekeiből (Szeged). REÖK, Szeged, 2008.

¦ Csontvárytól Kondorig – Modernista festészet a Kovács Gábor Gyűjteményben, Városi Művészeti Múzeum, Győr, 2011.

¦ A magyar festészet modernista törekvései a 20. század első felében – Válogatás a Kovács Gábor Gyűjteményből. Bolgár Szépművészetek Nemzeti Múzeuma (Bolgár Nemzeti Galéria), Szófia, 2012.

¦ Vaszary János magángyűjteményekben. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2015. március 27. – április 25.

¦ A Kovács Gábor Gyűjtemény Munkácsytól Tóth Menyhértig, Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ, Hódmezővásárhely, 2016.

Kiállítva és reprodukálva:

¦ Vaszary János-emlékkiállítás. Polgár Galéria és Aukciósház, Budapest, 1998. április 23. – május 9. katalógus: 34. 

Vaszary János, akiről nyugodtan állíthatjuk, hogy nem tudott rossz képet festeni, sokáig nem örvendett kellő megbecsülésnek a magyar szakirodalomban. Volt, hogy túl szépnek, „tetszetősnek”, volt, hogy túl intellektuálisnak, netán „szenvedélyességük mellett is hidegen sziporkázónak” (Farkas Zoltán) látták képeit, miközben egyetlen „hibája” az volt, hogy bármilyen stílusban kezdett dolgozni, azonnal megtalálta annak legpontosabb, tömörebb vagy éppen leglazább nyelvi elemeit.

Ez történt 1925-ös, majd a következő években ismétlődő párizsi utazásai idején, amikor elbűvölve a város éjjel és nappal megállíthatatlanul pörgő tempójától, az utcai forgalomtól, a színes kirakatoktól, emberekkel teli bároktól, ragyogó reklámoktól, színházi és orfeumi előadásoktól stílust váltott, és a korábbi sötét alapra festett képek helyett világos, igen gyakran fehér vászonra vitte fel szemkápráztató élményekből táplálkozó látomásait. Ez azért is ment könnyen számára, mert volt mire alapoznia, hiszen a tízes évek elején ugyancsak világos alapra rajzolt és festett mozgástanulmányokat. Jellemző, hogy akkor készült női és férfi aktokat ábrázoló sorozatát Szintetikus vonalak címmel látta el, mintegy jelezve, hogy leginkább maga a mozgás és annak dinamikus vonalakkal történő megjelenítése foglalkoztatja.

A kor híres-hírhedt táncosnői közül Budapesten Anita Berbert, a legvadabbat, legféktelenebbet, a német expresszionizmus mozgásművészeti megtestesítőjét, már 1923-ban láthatta. Igazi kedvence azonban a másodvirágzását élő Mistinguett volt, a Moulin Rouge és más híres párizsi mulatók sztárja. De 1925-ben már fellépett itt Josephine Baker is, aki 1928-ban és 1929-ben Budapesten is táncolt.

Kosztolányi írta róla 1928 májusában a Pesti Hírlap hasábjain: „Félbarna, forrón. Habbal? Duplahabbal.” (Minderről bővebben: Geregly Mariann: „Kelet és Nyugat” Vaszary János művészete a húszas-harmincas években. In: Vaszary János gyűjteményes kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 2007. október 18. – 2008. február 10.).

Bár a Táncosnő tollas kalapban leginkább az 1923-as Anita Berberre emlékeztet, aligha köthető konkrét személyhez. Nagyvilági meztelensége, büszke fejtartása és színes tolldísze több élmény szintéziséből születhetett valamikor az 1920-as évek második felében.

Boros Judit