1925-1929: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Csók István, Vaszary János. 1978: érdemes művész. 1930: Új progresszív művészek művészcsoport tagja volt. 1930-1931 között a Munka-körben dolgozott. 1929-től a Képzőművészek Új Társasága és 1946-tól a Szentendrei Festők Társaságának tagja, az Európai Iskola (1946) alapító tagja volt. Pesterzsébeten élt 1922-1939 között, 1934-től dolgozott Szentendrén és Budapesten. 1947-1948 között a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt, 1948-ban felmondták tanári állását. 1949-1956 között bábfestésből és kereskedelmi plakátok színezéséből élt. 1963-1969 között Pannónia Filmstúdióban dolgozott. A XX. századi magyar képzőművészet egyik legmeghatározóbb mestere volt. Művészetével több szálon kapcsolódott a korszak nyelvújító, avantgárd törekvéseihez és a szentendrei művészethez. A művesség becsülete, az esztétikai formai tökély híve volt. Munkásságára jellemző a nyelvi, stilisztikai sokoldalúság, az állandó formakereső magatartás, ami néha egymással párhuzamos alkotói módszerekhez, és egymástól élesen eltérő alkotói periódusokhoz vezetett. Képzőművészeti tanulmányait a Podolini-Volkmann-féle szabadiskolában kezdte meg 15 évesen. 1923-1924 között egy évet Hollandiában töltött, ahol többek között Rembrandt és a De Stijl művészete tett rá nagy hatást. 1925-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Csók István osztályába került. 1927-1928-ban készültek azok az archaizáló-kubisztikus, a mediterrán klasszikus művészet hatását őrző fejkompozíciók, amelyeket egyben szigorú plasztikai formálás, sötét alapszínek és fény-árnyék játékok jellemeznek. ~ a főiskolán ismerkedett meg Vajda Lajossal. Évfolyamtársai közül Kepes Györggyel, Trauner Sándorral és Schubert Ernővel együtt tartott szorosabb kapcsolatot. A francia és az orosz avantgárd művészet tanulmányozása, azoknak eredményeit integráló formakeresés jellemző ebben az időben munkáira. Az akkori kompozíciók konstruktív formarendre épülnek, amelyeken egyszerre realisztikus formavilág, kubisztikus elemek, szimbolikus motívumok, szürreális jelentéskör fedezhetők fel (Galambász, 1927). Művészi programjukat erős szociális érzékenység, társadalomtudományi érdeklődés egészíti ki. Gyakran használta a fotómontázs technikáját. Az 1928-as műcsarnoki Növendékkiállítás elismerő kritikája ellenére a főiskolán vizsgálatot indítottak a nyugati orientációjú festőtanárok és festőnövendékek, köztük ~ ellen is. Kassák 1930-ban ~vel együtt több fiatal művészt meghívott a Munka-körbe. ~ a Munka folyóirat számára több rajzot készített. Főiskolai társaival Új Progresszív Művészek elnevezéssel művészcsoportot alapítottak, első bemutatkozásukra 1930 márciusában a Tamás Galériában került sor. A művészcsoport még abban az évben felbomlott, és megromlott viszonyuk a Munka-körrel. Schubert Ernő kivételével valamennyien külföldre távoztak. ~ Párizsba utazott, ahol felfedezte a mediterrán-humanista tradíció értékeit és azoknak modern jelentéseit. Hazatérte után támogatta a Szocialista Képzőművészek Csoportjának munkáját. 1935-ben kezdte meg programszerűen a népművészeti, építészeti motívumok gyűjtését Vajdával együtt Szentendrén és Szigetmonostoron. A konvenciókkal teli művészettel szemben az orosz avantgárdhoz hasonlóan a művészet tradícióját, az elemi formákat a népművészetben és a provinciális művészetben találták meg. Céljuk a bartóki program hatására a nyugati és a keleti művészet számos eredményének integrálásával egy új, közép-kelet európai művészet megteremtése volt. Vajda és ~ ezt a Szentendréhez kötődő programot “konstruktív-szürrealista sematikának” nevezte. Kollektív jellegű absztrakt és népi formákból építették meg kompozícióikat. ~ az ún. mikrokozmosz-kompozícióiban helyi városképi és életformát idéző motívumvilággal dolgozott, amelyeket szimbolikus jelentéssel gazdagított (Szentendrei motívum I-IV., 1935). Az architekturális zárt forma egy képzeletbeli térben lebeg. ~ elsősorban pasztellt használt, hogy érzékletes finom felületeket teremtsen. Az első szentendrei korszak 1937-ig tartott. 1940-1943 között enteriőrökkel szerepel a Képzőművészek Új Társasága kiállításokon. A világháború alatti élmények, az egzisztenciális veszélyérzet hatására zaklatott ecsetkezelés, plasztikus faktúraképzés vált jellemzővé munkáira (Búcsú, Halott katona, 1944). A katonaság és a hadifogság után, 1945-től, az Európai Iskola időszakában egymással párhuzamosan készültek a tiszta színfoltokból építkező, konstruktív szellemű figurativitással jellemezhető képek mellett az expresszív, prekalligrafikus megoldásokat tartalmazó művek (Ellentét, 1947; Laokoon, 1948). A második szentendrei korszak 1945-1950 közé tehető. Gazdag asszociációs, szimbolikus tartalmú motívumvilág jelent meg a kompozíciókon, megsokasodtak a jellegzetes szentendrei építészeti formák, elemek, a mikrovilág apró lényei megnagyobbodtak. Új képalkotói módszerrel dolgozott, amelyben a szín minden eddiginél erőteljesebb struktúraszervező elem (Sárkányos, 1945; Kántálók, 1946; Bölcsővariációk, 1947; Reménytelen harc, 1948). A zenei ritmusképletek mellett a népdalok asszociatív képi világa fedezhető fel több képén. A korszak összegző fő műve, az 1948-ban készült Tücsöklakodalom, amelyben ~ megfestette a magyar “joie de vivre”-t. 1945-ben kezdte el a több száz lapból álló Illuminációk című monotípia-sorozatát, amelyet Rimbaud költészete inspirált. Mindegyik lapnak egy elvont, emblematikus vonalkonstrukció részeként ábrázolt architekturális keret és fej az alapmotívuma. 1948-ban elbocsátották főiskolai tanári állásából. ~ 1950-től belső emigrációba vonult, bábfestésből és plakátszínezésből élt. Kisméretű szürrealista képek mellett fotókollázsokat készített. Az 50-es években eljutott a képfelület, színfelület alakításáig. A színek egymáshoz való viszonylatait kutatta (Narancs és kék, 1954). 1956-ban született meg az első kalligráfia. 1956-1962 között készültek a nagyméretű zománckalligráfiák. Kalligráfiáit először 1958-ban mutatta be Amersfoortban, a Bálint Endrével közös kiállításon. Ezekben a műveiben a spontaneitás ellenére jelen van egyfajta láthatatlan strukturáltság. 1963-tól festette a Metamorfózis-variációkat. A kompozíciók nem tartalmaznak tárgyi elemeket. Ahogyan a zománcfesték sűrűsödik, szertefoszlik, úgy bontakoznak ki különböző tájak, városok, enteriőr részletek körvonalai. 1963-1968 között ~ érdeklődése a kollázs és az animációs film felé fordult. Kovásznai Györggyel közösen a Pannónia Filmstúdióban nyolc animációs filmet készített. 1963-1967 között születtek ecsetrajzai. 1968 utolsó alkotói korszakának kezdete volt. A népművészetből átemelt, absztrahált motívumvilág tűnik fel a hard edge festésmódban készült képein (Szűrmotívum, 1968; Pásztorok, 1968; Rablók, 1977). A szűrmotívum vagy a zászlómotívum a tiszta formaviszonylatok hordozójává válik. E korszak összegző fő műve az Allegro barbaro (1975). 1970-ben ~ részt vett a fiatal neoavantgárd művészek ún. “R” kiállításán. Ebben az alkotói periódusában újra a geometrikus absztrakció jegyében dolgozott, elemi mértani formákat használt, végsőre egyszerűsített jeleket analizált (Horizontális-vertikális, 1975). A Magyar Nemzeti Galéria 1980-ban rendezte meg ~ gyűjteményes, retrospektív kiállítását. Köztéri, épületdíszítői munkái is jelentősek.