A biedermeier életképfestészet legjelentősebb, Bécsben és Pest-Budán egyaránt nagy népszerűségre szert tett hazai képviselője, aki művészi pályája kezdetén még elsősorban mitológiai (Psyche ajándéka, 1837, litográfia) és történeti témákkal (Csatajelenet 1687-ből, A második mohácsi ütközet – Dorffmaister István 18. század végén készült festményének másolata, 1837, Magyar Nemzeti Galéria) foglalkozott. Pesti művészeti stúdiumok után 1841-től a bécsi képzőművészeti akadémián Leopold Kupelwiesernél tanult. 1842-ben az akadémia tanári karából kilépett Ferdinand Waldmüller szabadiskolájához csatlakozott, érdeklődése ettől fogva egyre inkább a portréfestés (Hegedűs Kristóf arcképe, 1844, Magyar Nemzeti Múzeum; Nemzetőr,1848, Magyar Nemzeti Múzeum; Zitterbarth Mátyás építész arcképe, 1851, Magyar Nemzeti Galéria) és az életképfestészet felé fordult. A libanoni emír című festményen a Kelet-utazó Zichy Edmundot egzotikus orientalizáló öltözetben (1843, magántulajdon) ábrázolta. Festményei témáját – részben a népszerű bécsi festőnek, Joseph Danhausernek a családi életből vett kedélyes és érzelmes mozzanatokat ábrázoló képei hatására – gyakran merítette a családi élet, a párválasztás köréből (Elhagyatva, 1843; Anyai gond, 1845; A levél, 1852, Magyar Nemzeti Galéria; Galambposta, 1855, Magyar Nemzeti Galéria). A családi élet köznapi eseményeit ábrázoló, virtuóz módon megfestett életképei (Szőlőt vagy csókot, 1843, Magyar Nemzeti Galéria) életteli vidámságot, derűs frissességet mutatnak. Legismertebb, Lányok bál után (1850, Magyar Nemzeti Galéria) című életképe ugyanakkor új szemlélet és igény jelentkezésére utal. Ezen a kitűnő művészi kvalitású festményen – amely sajátos Vanitas-ábrázolásként is értelmezhető – már nem egyszerű, bensőséges és családias kispolgári életvitellel, hanem a 19. század második felében divatossá váló előkelő, élveteg és pompázatos nagypolgári környezet első példájával találkozunk. ~ képeivel nemcsak Bécsben, hanem a Pesti Műegylet kiállításain is sikert aratott. Baráti viszonyban volt az osztrák főváros vezető mestereivel; az 1848-as országgyűlés megnyitását ábrázoló litográfiáját például August von Pettenkofennel, a magyarországi parasztok, cigányok, csikósok világa iránt érdeklődő osztrák festővel, a szolnoki művésztelep későbbi alapítójával együtt készítette el. Az 1850–60-as években jelentkező új festészeti törekvéseket – valószínűleg éppen a sikerek idején bevált és az idők folyamán rutinná rögzült festői elemekhez való ragaszkodása miatt – már nem tudta követni. Talán művészi kétségeinek, meghasonlottságának ábrázolásával találkozunk Az elégedetlen festő című műalkotáson (1852, Magyar Nemzeti Galéria). 1860 körül művészi és egzisztenciális válsága miatt hazaköltözött Budára, s élete utolsó éveiben a festészettel szinte teljesen felhagyva fényképezéssel és vendéglővezetéssel foglalkozott.