Frank Frigyes
(1890-1976)
1908-1911: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Balló Ede, Edvi Illés Aladár, Zemplényi Tivadar; 1911-1914: müncheni Akadémia, mestere: Angelo Jank, Balló Ede, Edvi Illés Aladár, Zemplényi Tivadar; 1911-1914: müncheni Akadémia, mestere: Angelo Jank
1908-1911: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Balló Ede, Edvi Illés Aladár, Zemplényi Tivadar; 1911-1914: müncheni Akadémia, mestere: Angelo Jank. 1913: elismerő oklevél, München, Akadémia; 1914: bronz érem, München, Akadémia; 1915: Harkányi Frigyes-díj a Műcsarnok Tavaszi Tárlatán; 1916: Halmos Izidor-díj a Műcsarnok Téli Tárlatán; 1920: kitüntető oklevél; 1924: a Lipótvárosi Kaszinó díja; 1926: Mention Honorable, Société des Artistes Français, Párizs; 1927: Diplôme d’Honneur, Nemzetközi kiállítás, Bordeaux; 1935: Diplôme Commémoratif, Világkiállítás, Brüsszel; 1961: Csók István emlékérem; 1965: Munkácsy-díj; 1969: érdemes művész; 1974: a Festészeti Triennále díja, Cagnes-sur-Mer (FR); 1975: kiváló művész; a Munka Érdemrend arany fokozata. Tagja volt az Új Művészek Egyesületének, a Benczúr Társaságnak, a Munkácsy Céhnek, a Képzőművészek Egyesületének, a Magyar Arcképfestők Társaságának.
Portrékat (nagy számban feleségéről), enteriőröket, táj- és városképeket, virágcsendéleteket festett. 1911-től szerepeltek alkotásai elsősorban a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon reprezentatív kiállításain. Az I. világháború utolsó éveiben hadifestőként dolgozott. 1925-ben Olaszországban járt tanulmányúton, 1926-1927-ben Párizsban élt. 1929 és 1936 között Mártélyon töltötte a nyarakat. Művészetének korszakait a képek uralkodó színei alapján maga a festő nevezte el. Korai, müncheni korszaka után a 20-as évek elejétől fehér alaptónusú képeket festett. Párizsi tartózkodása alatt a fauve-izmus és a francia expresszionizmus hatott művészetére, festményei színesebbé váltak. Mártélyi korszakában képei expresszívebbek lettek. Az 1933-1939 közötti, a fátyolos színharmóniák miatt rózsaszín periódusnak nevezett korszakában festett képein a korábbi pasztózus festésmódot lazúros festésmód váltotta fel. 1940-1946 között hidegebb színeket használt, szigorú kompozíciójú, tragikus hangvételű művein a kék szín dominált. 1947 és 1958 között, a német expresszionizmus hatását feldolgozó, feszültséggel teli alkotásai a sötét, mély tónusú színekről elnevezett barna korszakba tartoztak. Az 1960-as években az expresszivitás és a konstrukció szintézisére törekedett, színvilága elevenné, dinamikussá vált. A 70-es évekre ecsetkezelése zaklatottabb, a képek színhatása világosabb lett.
1908-1911: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Balló Ede, Edvi Illés Aladár, Zemplényi Tivadar; 1911-1914: müncheni Akadémia, mestere: Angelo Jank. 1913: elismerő oklevél, München, Akadémia; 1914: bronz érem, München, Akadémia; 1915: Harkányi Frigyes-díj a Műcsarnok Tavaszi Tárlatán; 1916: Halmos Izidor-díj a Műcsarnok Téli Tárlatán; 1920: kitüntető oklevél; 1924: a Lipótvárosi Kaszinó díja; 1926: Mention Honorable, Société des Artistes Français, Párizs; 1927: Diplôme d’Honneur, Nemzetközi kiállítás, Bordeaux; 1935: Diplôme Commémoratif, Világkiállítás, Brüsszel; 1961: Csók István emlékérem; 1965: Munkácsy-díj; 1969: érdemes művész; 1974: a Festészeti Triennále díja, Cagnes-sur-Mer (FR); 1975: kiváló művész; a Munka Érdemrend arany fokozata. Tagja volt az Új Művészek Egyesületének, a Benczúr Társaságnak, a Munkácsy Céhnek, a Képzőművészek Egyesületének, a Magyar Arcképfestők Társaságának.
Portrékat (nagy számban feleségéről), enteriőröket, táj- és városképeket, virágcsendéleteket festett. 1911-től szerepeltek alkotásai elsősorban a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon reprezentatív kiállításain. Az I. világháború utolsó éveiben hadifestőként dolgozott. 1925-ben Olaszországban járt tanulmányúton, 1926-1927-ben Párizsban élt. 1929 és 1936 között Mártélyon töltötte a nyarakat. Művészetének korszakait a képek uralkodó színei alapján maga a festő nevezte el. Korai, müncheni korszaka után a 20-as évek elejétől fehér alaptónusú képeket festett. Párizsi tartózkodása alatt a fauve-izmus és a francia expresszionizmus hatott művészetére, festményei színesebbé váltak. Mártélyi korszakában képei expresszívebbek lettek. Az 1933-1939 közötti, a fátyolos színharmóniák miatt rózsaszín periódusnak nevezett korszakában festett képein a korábbi pasztózus festésmódot lazúros festésmód váltotta fel. 1940-1946 között hidegebb színeket használt, szigorú kompozíciójú, tragikus hangvételű művein a kék szín dominált. 1947 és 1958 között, a német expresszionizmus hatását feldolgozó, feszültséggel teli alkotásai a sötét, mély tónusú színekről elnevezett barna korszakba tartoztak. Az 1960-as években az expresszivitás és a konstrukció szintézisére törekedett, színvilága elevenné, dinamikussá vált. A 70-es évekre ecsetkezelése zaklatottabb, a képek színhatása világosabb lett.