Tanulmányait az Iparművészeti Iskolában kezdte 1888-ban, ám onnan 1891-ben eltanácsolták. 1892-ben Münchenbe utazott, ahol Hollósy Simon magániskoláját látogatta. 1894–96 között a párizsi Julian Akadémia növendéke volt. 1895-ben Párizsban a Salon des Artistes Français tárlatán már szerepelt egy arcképével. Hazatérve három tanéven át (1896–97, 1898–99, 1900–01) Benczúr Gyula mesteriskolájában tanult, a köztes időben Párizsban, ill. 1900-ban Itáliában dolgozott. Eközben a Műcsarnokban kiállított arcképeivel 1898-ban Ráth György-díjat, majd 1900-ban a Műbarátok Köre ösztöndíját nyerte el, 1904-ben Három modell című képét Rudits-ösztöndíjjal jutalmazták. 1906-ban látta Párizsban Paul Gauguin retrospektív tárlatát, ezt követően 1907-től hosszabban dolgozott a francia fővárosban. A francia posztimpresszionista festők, valamint az expresszionista Fauve-ok jelentős hatást gyakoroltak ekkori művészetére. A MIÉNK alapító tagjaként 1908-ban négy művét állították ki a társaság első kiállításán. Szerepe jelentős a Nyolcak festőcsoport megszervezésében, amelynek Új képek címmel a Könyves Kálmán Szalonban 1909 végén rendezett első tárlatán ~ is bemutatta műveit. 1910 tavaszán képei a neoimpresszionisták termében szerepeltek a berlini magyar tárlaton. 1911-ben több művét kiállította a Nyolcak Nemzeti Szalonban megrendezett bemutatóján. Ugyanebben az évben önálló tárlata nyílt a Művészházban. Hazatérve bekapcsolódott a polgári radikális körök, így a Társadalomtudományi Társaság és a Galilei Kör tevékenységébe, 1910-től rendszeresen publikált művészetpolitikai, művészetpedagógiai és általános esztétikai kérdésekkel foglalkozó cikkeket a Nyugatban, a Huszadik Században, a Szabadgondolatban és a Népművelésben. Szabadkőművesként 1909-ben megalapította a Március-páholyt. 1912-ben műtermes villát épített Nyergesújfalun, ahol a progresszív értelmiség olyan alakjai vendégeskedtek, mint Jászi Oszkár és Ady Endre. 1919-ben a művészeti direktórium azzal bízta meg, hogy alapítson művészeti szabadiskolát Nyergesújfalun. A rövid ideig működő iskola növendékei közt volt Derkovits Gyula is. 1920-ban rövid bécsi és müncheni tartózkodás után Berlinbe emigrált, ahonnan csak az amnesztia után, 1925-ben tért haza. 1928-ban és 1933-ban gyűjteményes kiállítást rendezett munkáiból az Ernst Múzeum. Az 1890-es évek végén készült kompozíciói a francia realista festészet hatását mutató, ún. „szegényember-festészethez” kötődő kompozíciók (Agitátor a gyár kantinjában, 1897, Magyar Nemzeti Galéria; Hajóvontatók, 1897, lappang; Hazatérők, 1901, Magyar Nemzeti Galéria). Az időben ezeket követő művek nagybányai kötődésű plein air népi életképek (Incselkedők, 1900, Magyar Nemzeti Galéria; Szilvaszedők, 1901, Magyar Nemzeti Galéria). 1903-as két nagyobb kompozícióján (Három modell, Magyar Nemzeti Galéria; Krisztus és az emmauszi ifjak, magántulajdon) szintén tetten érhető a nagybányaiak – főként Réti, Thorma és Ferenczy – hangulati festészetének befolyása. Az 1906–08 közötti párizsi élmények fordulatot hoztak festészetében. Az 1907-ben festett Kertben (lappang) és Czóbel Béla portréja (Magyar Nemzeti Galéria) már közvetlenül mutatja a posztimpresszionisták, ill. a Fauve-ok hatását. 1908-tól foglalkoztatta az emberi test új szemléletű ábrázolása. Arányaiban nyúlánk, a test felépítésének szerkezetét hangsúlyozó stilizált aktfestményei (Keresztelő Szent János, 1908–09, magántulajdon; Fához támaszkodó fiúakt, 1911–12, Magyar Nemzeti Galéria) a német Die Brücke csoport – főként Ernst Ludwig Kirchner – hasonló tematikájú műveivel mutatnak rokonságot. Az 1910-es évek fordulóján az akt mellett a ló és lovas archetipikus témája kapott főszerepet ~ festészetében. Ennek az antikvitásig, ill. a reneszánszig visszavezethető, kérdésfeltevéseit tekintve klasszicizáló csoportnak összefoglaló kompozíciója az 1910-ben készült, az emberábrázolás, mozgás, táj és figura alapvető festői kérdéseire összpontosító Lovasok a vízparton (Magyar Nemzeti Galéria). A Nyolcak körében alaptárgynak tekinthető Árkádia-téma feldolgozásainak körébe tartoznak a budapesti Schiffer-villa üvegablakaihoz készült tervek is (1911 k., Magyar Nemzeti Galéria). A monumentális épületdíszítői feladatok iránti fogékonyságot jelzi az előbbi mellett a Dugonics utcai elemi iskolába készült Ősvadászok című falképe (1913). Amint azt a lovas téma egy későbbi nagyigényű feldolgozása (Zivatar, 1914–19, Magyar Nemzeti Galéria) mutatja, az 1910-es évek második felében a korábbi stilizált szerkezetességet művészetében ismét plasztikus fényfestészet váltja fel. Az emigráció éveiben a háború után ismét megerősödő német expresszionizmus befolyása figyelhető meg a húszas évek elején festett, Emil Nolde hatását mutató, erőteljes érzelmi energiákkal telített biblikus kompozícióin (Utolsó vacsora, 1925, Fővárosi Képtár). Ez az expresszív, az archaikus görög vázafestészet és a kora középkori falképek lényegre törő stílusát ötvöző látásmód jellemzi az 1930-as évek mitologikus és passióábrázolásait is (Sírbatétel, 1934, Magyar Nemzeti Galéria; Szép Heléna elrablása, 1935 k., Magyar Nemzeti Galéria).