Rippl-Rónai József
Rippl-Rónai József

Rippl-Rónai József

<

Rippl-Rónai József

(1861-1927)
Tanulmányait félbehagyva patikussegéd lett szülővárosában, majd Budapesten gyógyszerészi mesteroklevelet szerzett. Szakmáját azonban rövidesen otthagyta és gróf Zichy Ödönéknél házitanítóskodott. Rajzórákat vett egy jezsuita szerzetestől. 1884 februárjától három évet töltött a müncheni művészeti akadémián, mesterei J. C. Herterich és W. Diez voltak, ahol inkább rajzolt, ebből az időszakból megmaradt képei a zsánerfestészet kevéssé sikeres hívének mutatják. A müncheni művészet specialitása – a történelmi és életképfestészet – festői alkata számára nem kínált fogódzót. 1887 márciusában Párizsba ment, ahol felkereste Munkácsy Mihályt, aki segédjévé fogadta. Három éven át az amerikai műpiac számára másolta a beteg mester képeit. Kiállításokra, névtelen művészek műtermébe járt. Még Munkácsy segédje volt, amikor első jellegzetes képét megfestette, Nő fehérpettyes ruhában (1889, Magyar Nemzeti Galéria). Eltávolodott Munkácsytól, nevét Rónaira magyarosította, képeit így kezdte szignálni. Kis női portrék sorát kezdte festeni, 1892-ben megszületett egyik főműve, a Kalitkás nő (Magyar Nemzeti Galéria), amely már mindarról a kifejezőerőről, sajátos színkultúráról, formálási biztonságról és a egyediségről tanúskodik, amely 1889-től 1901-ig tartó „színredukciós” vagy „fekete” korszakát, a párizsi időszakot jellemezte. A színek és a vonaljáték dekoratív keresettsége a francia szecesszió, az art nouveau klasszikus mestereként mutatja ~t. Leginkább litográfiáinak tömeg- és vonalritmusát jellemzik szecessziós megoldások. A formákat körülölelő lendületes körvonalak, a harmadik dimenzió háttérbe szorítása utalnak a francia Nabis-csoporttal való stílusrokonságra. Párizsi korszakának festményei a fekete, a sötétzöld és a barna s visszafogott harmóniájára építettek (Ágyban fekvő nő, 1891, Magyar Nemzeti Galéria; Kuglizók, 1892, Magyar Nemzeti Galéria; Fátyolos hölgy, 1894, Magyar Nemzeti Galéria; Karcsú nő vázával, 1894, magántulajdon; Öreganyám, 1894, Magyar Nemzeti Galéria). Amikor ~ 1894-ben kiállította Öreganyám című képét, Gauguin és a Nabis művészei társukká fogadták az addig ismeretlen magyar festőt. Bár még évekig Párizsban maradt, 1896-tól egyre több szállal kötődött Magyarországhoz. ~nak Párizsban két önálló kiállítása volt, 1892-ben a Palais Galériában, 1897-ben S. Bing Art Nouveau szalonjában. 1899-ben Banyuls-sur-Mer-be látogatott barátjához, a szobrász Aristide Maillolhoz. Az ott töltött három hónap alatt sokat dolgozott, és ez az időszak oeuvre-jében – megújuló stílusjegyei miatt – körülhatárolható stílusperiódusként értékelhető. A pireneusi táj, a tenger látványa képein oldja a szigorú színredukciót, „fekete” korszaka véget ért. Itt festett legjelentősebb képének, az Aristide Maillol portréjának (1899, Párizs, Musée d’Orsay) tompa színessége és a harmadik dimenzió újraalkalmazása lényegében következő korszakát előlegezi. 1900 decemberében a budapesti Royal Szállóban, majd 1902-ben a Merkur Palotában nyílt kiállítása. Noha csak néhány elismerő kritikát kapott műveire, egyébként közöny fogadta, a hazatérés mellett döntött. Ödön öccséhez, Somogyszalókra költözött, ahonnan ostendei, moszkvai utakat tett. 1902-ben vette meg első házát Kaposvárott. Hazatelepülése új festői korszaka nyitánya. „Idehaza az intim élet adta meg az inspirációkat” – írta 1911-ben a Nyugat kiadásában megjelent Emlékezéseiben. A Párizsban festett képein követett stílusfegyelem, a lírai érzékenység és visszafogottság átadta helyét az emberekre, hangulatokra fogékony, a környezetét empátiával figyelő mesélőnek. Új figurákkal népesültek be képei: öregedő szüleivel, a békésen pipázgató, a művésszel atyafiságban lévő Piacsek bácsival – életének szeretett és jól ismert tanúival. A Szomorúság (1903, Magyar Nemzeti Galéria), a Karácsony (1903–04, Magyar Nemzeti Galéria), az Amikor az ember visszaemlékezéseiből él (1904, Magyar Nemzeti Galéria), a Piacsek bácsi babákkal (1905, Magyar Nemzeti Galéria) a legismertebb darabjai 1902–1908-ig tartó stíluskorszakának. E képein felragyognak a színek, megnyílik a tér. A vidéki szobácskák biedermeier bútoraikkal a valóságos tér látszatát keltik, a festő már nem törekszik síkszerűségre. Enteriőrjei egy-egy lélekállapot, hangulat, a magány, a meghitt pillanatok belülről látott és érzelmileg átélt művészi interpretációi. Végre Magyarországon is elismerték. 1906-ban a Könyves Kálmán Szalonban rendezett gyűjteményes kiállításán és az azt követő árverésen minden képe elkelt. Híres és gazdag ember lett, a művészeti közélet vezető személyiségei közé került. A kaposvári Róma-dombon házat és birtokot vásárolt (ma ~ Emlékház), Budán műtermet bérelt, a teleket itt töltötte. Stílusán 1908 táján újabb változás figyelhető meg, igyekezett lépést tartani a nyugat-európai áramlatokkal. E „pöttyös” képeit, amelyeket ő „kukoricásnak” nevezett, leginkább a francia fauve-csoport törekvéseivel lehet rokonítani. A hangsúlyozott kontúrok széles ecsettel felvitt, keveretlen lokálszíneket ölelnek körül. A durván egymás mellé helyezett festékfoltok csak bizonyos távolságból keltik az egységes felület hatását. Az ábrázolt figurák kitöltik a képteret, és újra redukálódni látszik a harmadik dimenzió. E formai újításokon kívül személyes kapcsolata is megváltozott az ábrázolt témával. A beleérzés, az azonosulás átadja helyét az ábrázolási folyamatokat tiszta logikával, intellektuális megfontolásokkal szemlélő művésznek. 1910-ben feleségével Franciaországba utazott. Hazatérve magukkal hozták Lazarine elárvult unokahúgát Paris Anette-t (Anella); a pöttyös korszakban sok portré készült róla. Itt figyelhető meg, milyen mesterien állította ~ a harsogó színű technikát a jellemábrázolás szolgálatába (Lazarine és Anella, 1910, magántulajdon; Petrovics Elek és Meller Simon arcképe, 1910, magántulajdon; Szinyei Merse Pál, 1911, Magyar Nemzeti Galéria; Lajos és Ödön, 1911, Fővárosi Képtár). Az első világháború kitörése Franciaországban érte, ahol mint ellenséges ország alattvalóját kémnek tekintették, és hét hónapra internálták. Lazarine és Anella követte a fogságba, ahol ~ ontotta környezetéről a rajzokat. 1915-ben, hazatérte után ezeket a háborús rajzokat és festményeit kiállította. Legtöbb kiállítása az Ernst Múzeumban volt, amelynek lépcsőházi üvegablakát (1912) ő alkotta. Ez az üvegablak és a Schiffer-villa pannója (1911, Magyar Nemzeti Galéria) szemlélteti, hogy az általa képviselt dekoratív stílus a monumentális feladatokra is alkalmas lett volna. 1919-ben készült utolsó olajképe, a Bányai Zorka fekete ruhában (Magyar Nemzeti Galéria). Zorka a művész ekkor induló pasztellportré korszakának érzelmileg is kiemelt fontosságú modellje. A pasztelltechnikának ~ mindig is a mestere volt, de a kréta mostantól egyedüli kifejezőeszközévé vált. Portrék százai tanúsítják a magyar festőművészet történetében egyedülálló könnyedségét, megfigyelőkészségének, jellemlátásának láthatatlan eszközökkel szuggerált intenzitását. E korszak kiemelkedő darabja a Nyugat című folyóirat halhatatlan személyiségeit ábrázoló portrésorozata (Babits Mihály, 1923, Magyar Nemzeti Galéria; Móricz Zsigmond, 1923, magántulajdon; Szabó Lőrinc, 1923, magántulajdon; Karinthy Frigyes, 1925, Petőfi Irodalmi Múzeum) és önarcképeinek sorozata (Magam képe vörös sipkában, 1924, Magyar Nemzeti Galéria).
50. Jubileumi Aukció, 10

Kártyázók

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 58

Tájkép

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 68

Nagy Ignác juhász, 1898

Kikiáltási ár: 1 100 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 114

Kunffy Lajos földbirtokos festőművész, 1908

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 149

Nő medalionnal, 1894

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 183

Kettős álló női akt

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
49. aukció, 75

A rézorrú vincellér (Vajda Mihály), 1902–1905 között

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
49. aukció, 111

Zorka (Kalapos Zorka)

Kikiáltási ár: 8 000 000 Ft
48. aukció, 94

Zsolnay tányérterv (kék-sárga)

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
48. aukció, 125

Szederkényi Anna írónő arcképe, 1915

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
47. aukció, 14

Vízparti alkony

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
47. aukció, 40

Vitorlások

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
47. aukció, 43

Aktok maszkkal

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
46. aukció, 35

Tavaszi felhők

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
46. aukció, 50

Stilizált virágok özöne, 1914

Kikiáltási ár: 15 000 000 Ft
46. aukció, 123

Lazarine kezére hajtja fejét, 1912

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
45. aukció, 141

Kalapos hölgy portréja, 1893

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
44. aukció, 37

Zorka

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
44. aukció, 62

Maillol festi feleségemet (Maillol festi Lazarine-t), 1899

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
44. aukció, 63

Pierre Bonnard és egy párizsi modell, 1910 körül

Kikiáltási ár: 4 000 000 Ft
44. aukció, 146

Beszélgető pár, 1916

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
43. aukció, 42

Vitorlások, 1905

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
43. aukció, 96

Kaposvári temetés (Temetnek), 1903

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
42. Aukció, 38

Fiatal nő virágos kalapban, 1890

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
42. Aukció, 99

Vitorláshajók

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
42. Aukció, 100

Szőlőskert (Lila este a Róma hegyen

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
42. Aukció, 148

Mammutszőlő és nagy rózsák, 1906 előtt

Kikiáltási ár: 4 200 000 Ft
Exkluzív téli ajánlat, 10

Vöröshajú nő

Exkluzív téli ajánlat, 26

Virágot szedő nők (Nők erdőben), 1915

41. aukció, 67

A nagymama köszöntése (Az alvó nagyanyó), 1890

Kikiáltási ár: 7 500 000 Ft
41. aukció, 85

Zorka piros barett sapkában

Kikiáltási ár: 4 500 000 Ft
41. aukció, 104

Lazarine

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
40. aukció, 160

Somogyi táj aranyló kalászokkal, 1919

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft
38. aukció, 117

Alkonyi fények Banyuls-sur-Merben

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
38. aukció, 144

Manci és néni, 1913

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
37. aukció, 31

Kertészek, 1902

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
37. aukció, 50

Női arckép, 1889

Kikiáltási ár: 8 500 000 Ft
37. aukció, 103

Barett sapkás Zorka

Kikiáltási ár: 2 500 000 Ft
37. aukció, 121

Rónai Dénes portréja, 1916

Kikiáltási ár: 220 000 Ft
37. aukció, 126

Kávéházban (Des Dames Trés Comfortables)

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
36. aukció, 36

Banyuls

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
36. aukció, 159

Fiatal lány profilból, 1916

Kikiáltási ár: 4 400 000 Ft
121 legszebb magyar festmény, 22

Feketefátylas nő, 1896

121 legszebb magyar festmény, 43

Lazarine és Anella, 1911

121 legszebb magyar festmény, 46

Párizsi enteriőr, 1910

121 legszebb magyar festmény, 53

Lajos és Ödön, 1912

32. aukció, 51

Alföldi táj

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft
32. aukció, 117

Aratók, 1920

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
32. aukció, 139

Aktok

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
32. aukció, 140

Zorka profilból, 1918

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft