Rippl-Rónai József
Rippl-Rónai József

Rippl-Rónai József

<

Rippl-Rónai József

(1861-1927)
Tanulmányait félbehagyva patikussegéd lett szülővárosában, majd Budapesten gyógyszerészi mesteroklevelet szerzett. Szakmáját azonban rövidesen otthagyta és gróf Zichy Ödönéknél házitanítóskodott. Rajzórákat vett egy jezsuita szerzetestől. 1884 februárjától három évet töltött a müncheni művészeti akadémián, mesterei J. C. Herterich és W. Diez voltak, ahol inkább rajzolt, ebből az időszakból megmaradt képei a zsánerfestészet kevéssé sikeres hívének mutatják. A müncheni művészet specialitása – a történelmi és életképfestészet – festői alkata számára nem kínált fogódzót. 1887 márciusában Párizsba ment, ahol felkereste Munkácsy Mihályt, aki segédjévé fogadta. Három éven át az amerikai műpiac számára másolta a beteg mester képeit. Kiállításokra, névtelen művészek műtermébe járt. Még Munkácsy segédje volt, amikor első jellegzetes képét megfestette, Nő fehérpettyes ruhában (1889, Magyar Nemzeti Galéria). Eltávolodott Munkácsytól, nevét Rónaira magyarosította, képeit így kezdte szignálni. Kis női portrék sorát kezdte festeni, 1892-ben megszületett egyik főműve, a Kalitkás nő (Magyar Nemzeti Galéria), amely már mindarról a kifejezőerőről, sajátos színkultúráról, formálási biztonságról és a egyediségről tanúskodik, amely 1889-től 1901-ig tartó „színredukciós” vagy „fekete” korszakát, a párizsi időszakot jellemezte. A színek és a vonaljáték dekoratív keresettsége a francia szecesszió, az art nouveau klasszikus mestereként mutatja ~t. Leginkább litográfiáinak tömeg- és vonalritmusát jellemzik szecessziós megoldások. A formákat körülölelő lendületes körvonalak, a harmadik dimenzió háttérbe szorítása utalnak a francia Nabis-csoporttal való stílusrokonságra. Párizsi korszakának festményei a fekete, a sötétzöld és a barna s visszafogott harmóniájára építettek (Ágyban fekvő nő, 1891, Magyar Nemzeti Galéria; Kuglizók, 1892, Magyar Nemzeti Galéria; Fátyolos hölgy, 1894, Magyar Nemzeti Galéria; Karcsú nő vázával, 1894, magántulajdon; Öreganyám, 1894, Magyar Nemzeti Galéria). Amikor ~ 1894-ben kiállította Öreganyám című képét, Gauguin és a Nabis művészei társukká fogadták az addig ismeretlen magyar festőt. Bár még évekig Párizsban maradt, 1896-tól egyre több szállal kötődött Magyarországhoz. ~nak Párizsban két önálló kiállítása volt, 1892-ben a Palais Galériában, 1897-ben S. Bing Art Nouveau szalonjában. 1899-ben Banyuls-sur-Mer-be látogatott barátjához, a szobrász Aristide Maillolhoz. Az ott töltött három hónap alatt sokat dolgozott, és ez az időszak oeuvre-jében – megújuló stílusjegyei miatt – körülhatárolható stílusperiódusként értékelhető. A pireneusi táj, a tenger látványa képein oldja a szigorú színredukciót, „fekete” korszaka véget ért. Itt festett legjelentősebb képének, az Aristide Maillol portréjának (1899, Párizs, Musée d’Orsay) tompa színessége és a harmadik dimenzió újraalkalmazása lényegében következő korszakát előlegezi. 1900 decemberében a budapesti Royal Szállóban, majd 1902-ben a Merkur Palotában nyílt kiállítása. Noha csak néhány elismerő kritikát kapott műveire, egyébként közöny fogadta, a hazatérés mellett döntött. Ödön öccséhez, Somogyszalókra költözött, ahonnan ostendei, moszkvai utakat tett. 1902-ben vette meg első házát Kaposvárott. Hazatelepülése új festői korszaka nyitánya. „Idehaza az intim élet adta meg az inspirációkat” – írta 1911-ben a Nyugat kiadásában megjelent Emlékezéseiben. A Párizsban festett képein követett stílusfegyelem, a lírai érzékenység és visszafogottság átadta helyét az emberekre, hangulatokra fogékony, a környezetét empátiával figyelő mesélőnek. Új figurákkal népesültek be képei: öregedő szüleivel, a békésen pipázgató, a művésszel atyafiságban lévő Piacsek bácsival – életének szeretett és jól ismert tanúival. A Szomorúság (1903, Magyar Nemzeti Galéria), a Karácsony (1903–04, Magyar Nemzeti Galéria), az Amikor az ember visszaemlékezéseiből él (1904, Magyar Nemzeti Galéria), a Piacsek bácsi babákkal (1905, Magyar Nemzeti Galéria) a legismertebb darabjai 1902–1908-ig tartó stíluskorszakának. E képein felragyognak a színek, megnyílik a tér. A vidéki szobácskák biedermeier bútoraikkal a valóságos tér látszatát keltik, a festő már nem törekszik síkszerűségre. Enteriőrjei egy-egy lélekállapot, hangulat, a magány, a meghitt pillanatok belülről látott és érzelmileg átélt művészi interpretációi. Végre Magyarországon is elismerték. 1906-ban a Könyves Kálmán Szalonban rendezett gyűjteményes kiállításán és az azt követő árverésen minden képe elkelt. Híres és gazdag ember lett, a művészeti közélet vezető személyiségei közé került. A kaposvári Róma-dombon házat és birtokot vásárolt (ma ~ Emlékház), Budán műtermet bérelt, a teleket itt töltötte. Stílusán 1908 táján újabb változás figyelhető meg, igyekezett lépést tartani a nyugat-európai áramlatokkal. E „pöttyös” képeit, amelyeket ő „kukoricásnak” nevezett, leginkább a francia fauve-csoport törekvéseivel lehet rokonítani. A hangsúlyozott kontúrok széles ecsettel felvitt, keveretlen lokálszíneket ölelnek körül. A durván egymás mellé helyezett festékfoltok csak bizonyos távolságból keltik az egységes felület hatását. Az ábrázolt figurák kitöltik a képteret, és újra redukálódni látszik a harmadik dimenzió. E formai újításokon kívül személyes kapcsolata is megváltozott az ábrázolt témával. A beleérzés, az azonosulás átadja helyét az ábrázolási folyamatokat tiszta logikával, intellektuális megfontolásokkal szemlélő művésznek. 1910-ben feleségével Franciaországba utazott. Hazatérve magukkal hozták Lazarine elárvult unokahúgát Paris Anette-t (Anella); a pöttyös korszakban sok portré készült róla. Itt figyelhető meg, milyen mesterien állította ~ a harsogó színű technikát a jellemábrázolás szolgálatába (Lazarine és Anella, 1910, magántulajdon; Petrovics Elek és Meller Simon arcképe, 1910, magántulajdon; Szinyei Merse Pál, 1911, Magyar Nemzeti Galéria; Lajos és Ödön, 1911, Fővárosi Képtár). Az első világháború kitörése Franciaországban érte, ahol mint ellenséges ország alattvalóját kémnek tekintették, és hét hónapra internálták. Lazarine és Anella követte a fogságba, ahol ~ ontotta környezetéről a rajzokat. 1915-ben, hazatérte után ezeket a háborús rajzokat és festményeit kiállította. Legtöbb kiállítása az Ernst Múzeumban volt, amelynek lépcsőházi üvegablakát (1912) ő alkotta. Ez az üvegablak és a Schiffer-villa pannója (1911, Magyar Nemzeti Galéria) szemlélteti, hogy az általa képviselt dekoratív stílus a monumentális feladatokra is alkalmas lett volna. 1919-ben készült utolsó olajképe, a Bányai Zorka fekete ruhában (Magyar Nemzeti Galéria). Zorka a művész ekkor induló pasztellportré korszakának érzelmileg is kiemelt fontosságú modellje. A pasztelltechnikának ~ mindig is a mestere volt, de a kréta mostantól egyedüli kifejezőeszközévé vált. Portrék százai tanúsítják a magyar festőművészet történetében egyedülálló könnyedségét, megfigyelőkészségének, jellemlátásának láthatatlan eszközökkel szuggerált intenzitását. E korszak kiemelkedő darabja a Nyugat című folyóirat halhatatlan személyiségeit ábrázoló portrésorozata (Babits Mihály, 1923, Magyar Nemzeti Galéria; Móricz Zsigmond, 1923, magántulajdon; Szabó Lőrinc, 1923, magántulajdon; Karinthy Frigyes, 1925, Petőfi Irodalmi Múzeum) és önarcképeinek sorozata (Magam képe vörös sipkában, 1924, Magyar Nemzeti Galéria).
31. aukció, 45

Kelenhegyi út télen (Fogatok a Kelenhegyi úton), 1921 körül

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
30. aukció, 92

Caroussel, 1893

Kikiáltási ár: 1 100 000 Ft
30. aukció, 152

Tányérterv

Kikiáltási ár: 950 000 Ft
30. aukció, 162

Önarckép, Hátoldalon: Levélrészlet

Kikiáltási ár: 750 000 Ft
30. aukció, 169

Löwy Ernőné portréja

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
30. aukció, 195

Erdészlak

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
29. aukció, 157

Tányérterv az Andrássy ebédlőhöz

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
28. aukció, 40

Bözsike (Rippl Erzsébet arcképe), 1914

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
28. aukció, 83

Kelenhegyi villa, 1924

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft
28. aukció, 94

Aktok

Kikiáltási ár: 220 000 Ft
28. aukció, 184

Kalapos nő csokorral

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
28. aukció, 215

Vöröshajú nő (Zsolnay Júlia arcképe), 1898

Kikiáltási ár: 8 500 000 Ft
27. aukció, 76

Csónakázók

Kikiáltási ár: 2 800 000 Ft
27. aukció, 110

Anella virágot tart (Leány virággal), 1912

Kikiáltási ár: 36 000 000 Ft
26. aukció, 1

Tányér az Andrássy ebédlő készletéből, 1898

Kikiáltási ár: 4 000 000 Ft
26. aukció, 73

Csukly Károlyné arcképe, 1914

Kikiáltási ár: 12 000 000 Ft
25. aukció, 128

Aktok

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
25. aukció, 133

Kaszálás (Kaszáló, Kaszás)

Kikiáltási ár: 2 500 000 Ft
25. aukció, 180

Piros kalapos nő (Anella rozsdavörös kalapban), 1925

Kikiáltási ár: 7 500 000 Ft
25. aukció, 225

Kastély udvara (Kastélyudvar, Régi kastély)

Kikiáltási ár: 4 200 000 Ft
Best of Mű-Terem, 53

Bretagne-i népünnep

Best of Mű-Terem, 56

Zorka kékköves gyűrűvel, 1916

Best of Mű-Terem, 60

Menetelő francia katonák, 1914

24. aukció, 144

Baromfiudvar, 1910 körül

Kikiáltási ár: 18 000 000 Ft
24. aukció, 221

Női fej, 1893

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
22. aukció, 81

Sárga masnis kislány (Holló Sára)

Kikiáltási ár: 5 500 000 Ft
21. aukció, 86

Kékgyűrűs fiatal lány, 1920-as évek

Kikiáltási ár: 6 500 000 Ft
21. aukció, 110

Nő boával

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
21. aukció, 205

Önarckép pipával, 1922

Kikiáltási ár: 5 500 000 Ft
20. aukció, 37

Rózsaszín blúzos hölgy, 1899

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
20. aukció, 113

Szedik a kévét a földemen, 1924

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
20. aukció, 136

Esti hangulat

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft
20. aukció, 149

Fiatal nő kalapban

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
20. aukció, 150

Fekete kalapos nő, 1918

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
20. aukció, 232

Gyümölcsszedő hölgyek

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
A magyar festészet rejtőzködő csodái II., 6

Jelenet gróf Somssichék kertjében, 1912-1913

19. aukció, 38

Hölgytársaság

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
19. aukció, 92

Menetelő francia katonák, 1914

Kikiáltási ár: 40 000 000 Ft
19. aukció, 217

Rózsák, 1905

Kikiáltási ár: 3 200 000 Ft
19. aukció, 218

Ebéd

Kikiáltási ár: 2 800 000 Ft
18. aukció, 58

Anella és Lazarine a virágok közt, 1912

Kikiáltási ár: 26 000 000 Ft
18. aukció, 166

Fiatal nő virágos kalapban, 1890

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft
18. aukció, 171

Darvas Lili portréja az „Égi és földi szerelem”-ben, 1922

Kikiáltási ár: 6 000 000 Ft
18. aukció, 172

„Darvas Lili öltözőjében”, 1922

Kikiáltási ár: 5 000 000 Ft
18. aukció, 244

Kaszálók a réten, 1908 körül

Kikiáltási ár: 4 800 000 Ft
A magyar festészet rejtőzködő csodái I., 49

Ostendei lóverseny, 1901

A magyar festészet rejtőzködő csodái I., 80

A Róma villa kertjében, 1910 körül