Egry József
(1883-1951)
A magyar festészet egyik legeredetibb, egyetlen irányzathoz sem tartozó alkotója. Leginkább az európai művészet szintén magányos fényfestőivel rokon. Szülei szegény napszámosok voltak, gyermekkorától fogva magának kellett megélhetéséről gondoskodnia, ezért művészeti tanulmányokra viszonylag későn nyílt módja. 1904-ben rövid ideig a müncheni Akadémián tanult, 1905-től egy évig Párizsban, a Julian Akadémián. 1906-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly növendéke volt, de csak néhány hónapig. 1907-ben festette első jelentős képét (Menhely előtt). 1911-ben Belgiumban töltött hosszabb időt, ahol Meunier szociális igazságérzettől áthatott tömör, erőteljes művei hatottak rá (Kikötőmunkások, Rakodómunkások). Az I. világháború idején katonaként súlyosan megbetegedett, és 1916-ban hazatérve, a Balatonnál lábadozott. A tó egész életére magához kötötte. 1918-tól Keszthely, 1928-tól Badacsonytomaj volt az állandó lakóhelye. Bár részt vett a főváros művészeti életében is (a Nemzeti Szalon, a Művészház kiállításai, a Gresham Társaság), a Balaton festője maradt. A tó párás fényeivel, lágyan hullámzó vonalaival nem elsősorban látványélményt, témát, motívumot jelentett számára, hanem stílusalakító tényezővé lett. Itt találta meg egyéni hangját. Képein a víz, a nap, a föld, a fa, a ház már nem konkrét jelenség, hanem fénytünemény, egy kozmikus világérzés vetülete. A 20-as évek expresszivitása (Fények a Balatonon, Vihar a Balatonon, Balatoni halászok) a későbbiekben mérséklődött (Balatoni fények, Támaszkodó, Nap a víztükörben, Visszhang). A társadalmi együttérzés elvont humánummá szublimálódott. Egyetemes szimbólumok, bibliai alakok is megjelennek a balatoni környezetben (Szent Kristóf, Keresztelő Szent János). Művészetében különleges helyet foglalnak el fájdalmas kifejezésű önarcképei. Sajátos stílusához sajátos technikát is kidolgozott, az olajfesték és a pasztell kombinációját, az olajpasztellt. 1973-ban emlékmúzeum nyílt egykori lakóházában, Badacsonytomajon.