A nagybányai művésztelep ún. “második nemzedékének” jeles alkotója és művészpedagógus. Tanulmányait a kolónia szabadiskolájában 1902-től kezdte, majd Nagybánya város ösztöndíjával 1906-1907-ben Heinrich Heidner müncheni magániskolájában folytatta. 1909-től kezdett önállóan dolgozni. 1922-ben a Nagybányai Festők Társasága törzstagjává választották. Thorma János visszavonulása után (1927) egyike volt a nagybánya szabadiskola tanárainak, aki növendékeivel még élete alkonyán is kapcsolatot tartott. Festészete a művésztelep hagyományait, naturalista természetlátását követte ugyan, de szuggesztívebb, mélyebb lélegzetű volt, mint a hasonló szemléletű tájfestő pályatársaké. Mint a vidék szülötte mélyebben ismerte és meghittebben ábrázolta a hegyes-erdős tájakat. Hagyatékában kisszámú portré és önarckép mellett borongós hangulatú, nagy perspektívájú tájképek maradtak meg. Utóbb fölbukkantak olyan művei is, melyeken a részletező természetelvűséggel szemben a festői összefogottság és dekorativitás eszközeivel élt. Feleségével, Csíkos Antónia festőnővel közösen fönntartott veresvízi otthona és műterme a II. világháborút követően is művészek találkozóhelye volt. Emlékkiállítását 1987-ben szervezte a Nagybányai Képtár.