Csók István
(1865-1961)
1882-1885 között a budapesti Mintarajziskolában, majd két évig a müncheni akadémián tanult, ahol Hollósy Simon baráti köréhez tartozott. 1887-1889 között Párizsban, a Julian Akadémián képezte magát, ahol Bougureau tanítványa volt. Korai műveire Bastien Lepage és Dagnan Bouveret finom naturalizmusa jellemző (Árvák, 1891). Vonzódott a történelmi jelenetekhez, a millenniumra készítette el a Báthory Erzsébet (1895) nagyméretű festményét (lappang). 1897-ben a nagybányai művésztelepen dolgozott, de művészete párhuzamosan fejlődött az ottani plein air törekvésekkel. Festményei fokozatosan kiszínesedtek, a sokác népművészet elemeit használta fel művészetében, anélkül, hogy folklorisztikus hatásokat keresett volna. Munkásságának kedvezett, hogy 1903-1910 között Párizsban élt. Az 1910-es évektől számtalan jelenetben örökítette meg kislányát (Züzü karácsonya, 1912). A két világháború között folytatta biblikus kompozícióit, oldott balatoni csendéleteit és karakteres portréit (Keresztapa reggelije, 1932), amelyeket elsősorban az Ernst Múzeum kiállításain mutatott be. Az 1920-ban alakult Szinyei Társaság elnöke, 1920-1932 között pedig a nagybányai művészeti elvek alapján megreformált Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1945 után, megőrizve oldott, posztimpresszionisztikus stílusát, számos portrét, csendéletet és tájképet (Dunaföldvár, 1947) állított ki. 1948-ban és 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1949-től a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke. 1962-től emlékmúzeuma működik Cecén.