Német származású apja korai halála miatt Deák Ferenccel rokonságban lévő anyja, ill. anyai nagyapja, Deák János szűcsmester nevelte, akinek a nevét az 1880-as évek végétől a neve elé vette. (Műveinek jelzése korábban Ébner Lajos vagy Louis Ebner.) Művészeti tanulmányait 1869-ben a müncheni Képzőművészeti Akadémián kezdte, de realista természetlátása folytán összeütközésbe került az oktatás merev szemléletével és módszereivel, ezért 1871-ben megvált az intézménytől. Fejlődésében döntő fordulatot jelentett az 1873-as bécsi világkiállítás, ahol megismerkedett a francia festők műveivel. E találkozás hatására Franciaországba költözött, s 1887-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal ott is élt. Barbizonban Paál Lászlóval, Párizsban Munkácsy Mihállyal került kapcsolatba, de megérintette a kortárs francia művészet elevensége is, mindenekelőtt J. Bastien-Lepage és J. F. Millet finom naturalizmusa, amely a konkrét ábrázolást a plein air atmoszférateremtő színességével társította. Fejlődésének útját a Szolnokon dolgozó osztrák festő, A. Pettenkoffen magyar tárgyú a szabadtéri festés előnyeit is hasznosító életképei döntötték el, amelyek témájukban és stílusukban egyaránt a legközelebb álltak festői habitusához. 1874 nyarán Pettenkoffen példájára maga is Szolnokra utazott, s ettől kezdve több mint egy évtizedig a nyarakat itt, a teleket pedig Párizsban töltötte. ~ zsánerigényekkel érkezett Szolnokra, ahol a magyar népélet sűrűjébe toppant. Leíró jellegű ábrázolási módszere szerencsésen ízesült a levegő atmoszférikus hatásának speciális alföldi sajátosságaival; friss meglátású, közvetlen hangú életképek (Szolnoki piactér, Szolnoki vásár, 1878; Vadmályvák útja, 1880; Hazatérő aratók, 1881; Baleset a vásárban, 1883; Konyhakertben, 1885) és kisméretű, levegős tájképek (Folyópart, Szalmakazlak, Falurészlet, 1885 k.) hosszú sorát festette meg. A nyolcvanas évek második felében a látottak átélése és kritikus szellemű megközelítése jellemezte munkáit. Ennek az időszaknak a két legfontosabb képe a Húsvéti körmenet (1886) és a Hajóvontató asszonyok (1887). 1887-ben Mészöly Géza halála után kinevezték a budapesti Női Festőiskola igazgatójának, s így Szolnokkal való közvetlen kapcsolata megszakadt. Emlékezetből vagy vázlatok alapján festett kései piacképei (Baromfivásár, Edényvásár, 1904) külsődleges, sablonos, bár gondosan kivitelezett munkák. Millenniumi megbízásként 1890-ben a tihanyi apátság, 1895–99-ben a Műcsarnok részére faliképeket festett, történeti kompozíciója, a Tatárjárás Ipolyi-díjban részesült. Korábbi kvalitásait csak az 1900-as évek elején festett néhány, Fényes Adolf hatását mutató portréja (Öregasszony) és enteriőrje (Szolnoki parasztszoba) éri el. Gyűjteményes kiállítása volt 1918-ban az Ernst Múzeumban, művei rendszeresen szerepeltek a Szolnoki Művésztelep reprezentatív rendezvényein.